Egy 13. századi Buddha mellszobor története

Vallási és szakrális tárgyak hamisításának eredete szinte egyidős a civilizációval. Minden társadalom értéket remélt elődjeinek történetéből, hisz az antik műkincsek kereskedelmi profitja vetekszik az idegenforgalom árbevételével.”Mundus vult decipi, ergo decipiatur” azaz “A világ azt akarja, hogy becsapják, tehát becsapatik”.

Ezen latin közmondás megbélyegzi azt a kereskedelmi szokásjogot is, amely a műkincsek hamisítására vonatkozik. Nemrég egy 550 és 950 között készült, a Maja civilizáció fénykorából származó szoborról derült ki, hogy nem eredeti. A 160 centiméternél is magasabb műtárgy idén került árverésre, amiért egy magángyűjtő majd 800 millió forintnak megfelelő összeget fizetett, ráadásul euróban. Az árverés lezárulta után jelent meg a következő szakvélemény, amely szabályosan sokkolta a közvéleményt. A kérdéses kőszoborral foglalkozó teljes cikk erre a linkre kattintva megtekinthető.

“Az alak próbálja felidézni a mai Mexikó délkeleti részén virágzó maja kultúra prekolumbiánus jellegzetességeit, de sem a 165,5 centiméteres magassága, sem pedig a lábak testtartása, valamint a lábbeli szíjai nem jellemzők erre a civilizációra”

Ezen szakvélemény megosztja a közönséget, és egyben kiemeli annak jelentőségét, hogy minősítés, illetve szakértői vélemény nélkül egy szobor pusztán méregdrága díszlet. Lássuk, hogy ugyan ez a kereskedelmi gyakorlat miként érvényesül hazánkba egy táj és vallásidegen műkinccsel kapcsolatban.

Nemrég a budafoki antik óra és ékszerbolt kínálatában felbukkant egy tibeti imamalom, amit tulajdonosa antik műtárgyként kívánt értékesíteni. Elmondása szerint Tibetben járva egy Lhászai piacon vásárolta a helybéli szerzetesektől, akik generációk óta őrizték. A forgó imamalom kialakítása rendkívül autentikusnak látszik, kopás nyomai arra utalnak, hogy sokat használták, amely igazolni véli eredetét. A lestrapált gyakorlati eszköz kinézetét keltő imatárgy több száz éves állapotot imitál, formavilága is rendkívül meggyőző.

Mivel tele vannak a virtuális piacterek hasonló tárgyakkal, és a hazai buddhista közösségek is előszeretettel használják szertartásaikhoz, fennáll a veszélye, hogy egy teljes iparág épült kereskedelmükre.

Ehhez párosul, hogy  kegytárgyként is elérhető a hazai webshopok kínálatában így a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Magyar viszonylatban egy herendi és zsolnai porcelánokon szocializálódott műkereskedőnek igen csak feladja a leckét kategorizálása.

Sajnos Budafokra nem járnak tibeti szerzetesek, és a környékre sem jellemző a buddhista vallás, ezért minden ilyen tárgy kizárólag szakértői vélemény után kerül befogadásra. Mivel igen széles a vevőkör, ezért fellelhető közöttük egyiptológus, tibetológus, és numizmatikus is, akik elővásárlási jogot remélve kiemelt érdeklődéssel tekintenek minden befogadásra váró táj és vallásidegen műtárgyra.

Sajnos néha kiderül, hogy egy felkínált értéknek semmi köze sincs a megnevezett vallási témához, ráadásul sokszor maga a vevő is áldozat, annak ellenére, hogy igazolni tudja a vásárlást. Ennek megállapításához ebben az esetben nem kellet szakértő, elég volt kreatívan hozzáállni a kategorizáláshoz. Ázsiai gasztró-túrán résztvevő blogger pályatársam jó minőségű fényképén mosolyogva feszített egy szerzetes, akitől megvásárolta az imamalmot.

Fotografikus figyelmem megakadt a helybeli “szent ember” csuklóján dicsekvő hamis “Rolex Submarineren”, ami megmagyarázza a szakrális műkincs eredetiségét is. Nevetve álltunk el az üzlettől, sajnos ilyen a globális világ. A fórumok tele vannak ilyen, és ehhez hasonló témákkal, amikor a többgenerációs Tuaregről kiderül, hogy a helyi turisztikai társaság embere, és főállásban idegenforgalmi koordinátor, ráadásul folyamatosan frissíti közösségi profilját.

Akár Beduin szertartást is vállal, hisz hiperpigmentált kinézete és alkata mindkét kultúrával kompatibilis.

Néha jót nevettünk az ehhez hasonló banális átveréseken, de ezek után hogy merjen megvásárolni egy hazai antikvitás olyan nagy értékű műkincset, amelyre alku nélkül 1000 Eurós vételárat bélyegeznek.

Fennáll a veszélye, hogy megvásárlásra kerül egy olyan “tibeti antik tárgy”, amely alján ott virít a vallási hadüzenetnek is beillő, ellentmondásos felirat – Made in Chine. De talán ennél is rosszabb érzés, amikor a kereskedő tudatlanságból elutasít olyan műkincset, amelyet nevetve vásárol meg egy ismert aukciós ház, extraprofitot keresve rajta. Megtartani, vagy elengedni, ez itt a kérdés, hisz ismeretlen kultúra értékeit ritkán ismeri fel egy hazai műkereskedő.

A hamisított Rolexek, TAG Heuer-ek pusztán a jéghegy csúcsait képezik egy ilyen antik kereskedésben, szinte típusosnak mondhatóak, amelyek már felkínálásakor megbuknak. Az ember ránéz és világossá válik a turpisság. Sajnos előfordulnak ennél összetettebb csúsztatások, amire egy átlag ember nem is gondolna. Lásunk néhány példát a szokványostól eltérő esetekből.

Léteznek olyan biedermeier korabeli portikuszos asztali órák, amelyeknek esztergált oszlopai alabástrom helyett timsó öntvényből készültek, mert a második világháború idején szilánkosra tört mindkettő. Kinézetre azonos az eredetivel, szinte jegeces látványvilága autentikusnak hat, viszont az utóbbi nem ér semmit, amely eladhatatlanná teszi magát a majd félmillió forintos órát is. Egy talpraesett kereskedő vásárláskor nem rest megnyalni az oszlop felületét, mert ha sós és kocsonyás érzetet produkál a szájban, minden bizonnyal timsó-öntvényről van szó, mert az könnyedén oldódik folyadékban, az eredeti alabástrom pedig nem.

Ezen felül befutnak még, két részből összeragasztott drágakövek, amelyek darabonként sem képeznek értéket, összeragasztva pedig még annyit sem. Ezeket a szakma dublettnek nevezi, a megtévesztett műkereskedőt pedig baleknak. Alpakka, argentán tárgyakat mai napig ezüstnek kínálják eredeti tulajdonosai, mert annak idején “újezüstként” jelezve vásárolták meg, pedig 60 százaléka réz, 20 százaléka nikkel, a többi pedig ón.

Sorolhatnám ezeket az eseteket napestig, de nem szeretnék senkit ilyenekkel sokkolni, vagy untatni. Nagymértékű, de kétséges műtárgyak befogadásánál egyetlen válasz fogadható el: kizárólag minősített és igazolt műkincset szabad megvásárolni amit szakképzett muzeológus véleményezett. Akkor lássuk magát a tárgyban szereplő, XIII.századból származó, a fiatal Buddhát ábrázoló kambodzsai műkincset, és annak történetét.

Angkor városát II. Dzsajavarman uralkodó alapította a IX. században, legendája összeforr a mítoszok világával. A San Francisco nagyságú területen elfekvő Khmer birodalom központja folyamatos háborúban állt a szomszédos sziámi népekkel, akik mindenáron hatalmukba akarták keríteni a már akkor gigantikus épületekkel övezett fővárost. Angkor viszonylagos jólétét a természeti adottságokon túl kifinomult agrár tevékenységének is köszönhette.

A mérnöki pontossággal felépített, szinte sakktáblaszerű rizsteraszok, és a hozzá illeszkedő gravitációs öntözőrendszerek összehangolása óramű pontosságot és gyakorlati tapasztalatot igényeltek. A kambodzsai nép apáról fiúra örökölt tudására alapozták a fejlődés motorját, tulajdonképpen Angkor eme tudásszerű agrártevékenységének köszönhette sikerét. A város eleste utáni tömegmészárlások jellemzőek voltak a vallási régióra, de nem számoltak azzal, hogy az agráriumok vérkeringéséért felelős főpapok is a tisztogatások áldozataivá váltak.

Az újdonsült hódítóknak hamar szembesülniük kellett azzal, hogy a komplexumot önerőből képtelenek működtetni, ezért hosszas éhezések és belviszályok után Angkor tulajdonképpen lenéptelenedett. Erre az időszakra tehető a buddhizmusra való átszellemülés korszaka is, amely már érdemben nem segítette a fennmaradást. Az alapjaiban is misztikus templomokkal övezett városrészt elnyelte a környező dzsungel, fényei kihunytak, a várost visszahódította a természet. Az elfoglalt vallási metropolisz újraépült a mai fővárostól nem messze elfekvő Phnompen-be, így a birodalom rétegződése innentől kezdve több régióra oszlott.

A XIII. századból fennmaradt, fiatal Buddhát ábrázoló bronzszobor is ezt a korszakot idézi fel, mind formavilága, mind tekintete jellemző az adott korszakra. Magam nem vagyok egy muzeológus alkat, de Dr. Ságodi János professzor rendszeres látogatója volt a boltnak akkoriban. Tevékenységének köszönhető, hogy a szobor felfedte múltját és azt átültetve a jelenbe nem csak vallási kegytárgy, hanem minősített műkincs vált belőle.

Dr. Ságodi János Professzor a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kurátoraként sokat foglalkozott a témával, alapos, mindenre kiterjedő szakvéleménye magában is érték, de a szoborral párosítva minősített műkincsként aposztrofál.

Buddha szobrokkal tele vannak a belföldi virtuális piacterek, hazánkban inkább a piknikus ábrázolása hódít, sokszor szerencsehozó-amulett, vagy házi oltár formájában. Sose gondolná az ember, hogy megbújik köztük egy ilyen eredeti, autentikus darab, amely ráadásul a XIII. századból származik.

Történelem ide vagy oda, az emberben mindig motoszkál a kérdés, vajon hogy került Magyarországra a fiatal Buddhát ábrázoló bronzfigura. Ezek a szobaszentély részét képző szobrok a város elnéptelenedésétől fogva apáról fiúra öröklődtek, megbecsült darabjai voltak a régió Buddhista lakosságának. Eme vallási közösség utolsó bábkirályát, aki támogatta a buddhista világnézetet Norodom Szihanuk-nak hívták.

Az 1970-es években, külföldi segítséggel megbuktatott “Kambodzsa Apakirálya” névvel illetett Norodom Szihanuk utáni hatalomváltás minden várakozást felülmúló rémuralomban testesült meg, amely Pol Pot rezsimként vonult be a vérrel írt történelem könyvébe. Minden kulturális tradíciót büntető és az értelmiségi réteg megsemmisítésére törekvő Vörös Khmerek hatalmi világnézete nem volt körülhatárolható. Mindenki bűnös volt aki nem rizst termelt, vagy vallásának tekintette a Buddhizmust, ennek jegyében majd kétmillió embert mészároltak le ettől eltérő világnézete miatt. Ehhez hasonló bronzszobrok, vagy vallási tárgyak tulajdonlása egyenlő volt a halálbüntetéssel, ezért akit nem mészároltak le, megszabadult tőle.

Rengeteg hasonló ereklyét nyelt el a dzsungel, amit az 1990-es évek végén bekövetkezett határnyitást követően folyamatosan feltártak. A történet ezek után tipikusnak mondható, mire a kambodzsai örökségvédelmi hivatal az UNESCO-val karöltve világörökségi védelem alá helyezte a területet, addigra jól felszerelt kincsvadászok szinte minden értéket széthordtak. A feltárás követő időszak sem volt mentes a kereskedelmi célú vallási tárgyak kiárusításának. Az elszegényedő lakosság úgy gyűjtötte ezeket a műkincseket az őserdő mélyén, mint ahogy manapság Balaton-felvidéken teszi hazai lakosságunk a szarvasgombával. Szabadkereskedelmi tevékenységként, szinte tudatlanul kínálták a feltörekvő idegenforgalmat képviselő turistáknak. Mai napig kiegészítő forrás a vallási tárgyak kiárusítása az adott régióban, amely párosul helyi kézműiparral is, de inkább már csak relikviákra és hitvány másolatokra lehet bukkanni, mint amilyen a fent említtet tibeti imamalom.

A fiatal Buddhát ábrázoló bronz szobrot egy Kambodzsában járt csoport vásárolhatta az ott élő nélkülöző közösségtől. Kora és eredete sosem derült volna ki, ha nem járunk utána, talán most levélnehezékként funkcionálna egy ügyvédi irodában. Már csak a szerencse különös játéka, hogy pont abban az időszakban került befogadásra, amikor Dr. Ságodi János Professzor éppen antik zsebórát keresett saját maga részére.

A szakértői vélemény eredeti példánya része a szobornak, talán Magyarország területén nem is lenne kompetensebb személy szakvéleményezésére.

Maga a szakvélemény eredeti példánya olvasóbarát kivitelben felhelyezve. A certifikát mindent elmond a műtárgyról, alapos részletességgel elemzi magát a szobrot.

A szakvélemény aljára helyezett szignó és titulus. Ritka alkalmak egyike, amikor ismert kutatótörténész, muzeológus ilyen részletes minősítést ad ki egy kategorizálásra váró műtárgyról.

A kisméretű bronzszobor nagyon realisztikus, mind kialakítása mind arányai rendkívül autentikusak. Buddha ezen ábrázolása elég ritka, valóban a kambodzsai kultúrkörnyezetre vonatkoztatható.

A fa talapzat valószínűleg nem korhű, organikus anyagként már többször elkorhadhatott. Ez hazánkban sincs másként, létezik olyan nemzeti műtárgyként ismert 18. századból származó fokos, amelyen 1995-ben cseréltek nyelet, mert az a helytelen tárolás miatt megsemmisült.

A szobor felséges tekintete a földi gyarlóságtól, gyűlölettől és nagyravágyástól megszabadult Buddhát ábrázolja. Mérete alapján kereskedőknek és utazóknak készült, de Kambodzsa vérrel írt történetét olvasva még nem teljesítette be küldetését.

Talán köztünk él az a szerencsés utazó, vagy kereskedő, akinek bakancslistáján szerepel a megvilágosodás, és pusztán egy XIII. századi amulett hiányzik hozzá, hogy érvényesíteni tudja személyes karmáját.

A szobor méretei így érvényesülnek a valóságban, nyugodt, fenséges tekintete belakja a fényképet. A kalandos történetű kambodzsai szobaszentély szomorúan néz ki a budafoki kirakat ablakán. Értettlenül hallgatja a keresztény kultúrához kötött déli harangszót, amely a Szent Lipót templom harangja kürtöl világgá minden nap.

A műkincsnek minősített fiatal Buddhát ábrázoló mellszobor szerető tulajdonosát keresi, muzeológiai szakvéleménnyel certifikálva. Örömömre szolgált, hogy eme pazar, saját nemében egyedülálló, táj és vallásidegen kambodzsai műtárgy kalandos történetét megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel: Kőnig levente www.watchmaker.hu