Egy szürreális ezüst medál készítése
Szeretteink elvesztése szinte leküzdhetetlen fájdalmat okoz lelkünkben, hisz nehezen értjük meg, hogy a földi élet pusztán átmenet, sajnos halandóak vagyunk mindannyian. Sokan hisznek a lelkek újjászületésében, mégis az elhunyt rokonok által hátrahagyott, egykoron büszkén viselt használati értékek néha méltatlanul hevernek funkció nélkül egy fiókban.
Egy porhüvelyébe visszahullt családtag kedvelt ékszere és órája méltóbb megbecsülést érdemelne annál, mint hogy egy hideg, komor páncélszekrényben kallódjon, akár évtizedeken keresztül. Ezen publikációm kissé szürreális kreativizmussal mutatja be, miként lehet leküzdeni gátlásainkat és úgymond használatba venni egy rég eltávozott családtag kedvenc gyűrűjét a hétköznapokban.
Kérek mindenkit, lépje át velem a földi élet morális határait, ne lepődjön meg semmin, és tekintse meg, hogyan készül el gyakorlatban az elmúlás és születés szürreális ezüstmedálja.
Egy gyermek születése semmihez sem fogható érzés. Sok esetben pár órával világra jötte után máris kiderül, kire hasonlít az újszülött. Persze ritkán az is előfordulhat, hogy egy kisfiúra a nagyszülők egyből rábélyegzik – tiszta dédnagyanyja.
Némi családi élcelődés után az édesanya tiltakozik, hisz kisfiúról van szó, mégis a nagyszülők keverednek ki győztesen az érverésből. Könnyen meggyőzik a kismamát – Ne vitatkozz velünk, hisz nem ismerted a dédnagyanyát.
Miután egymástól függetlenül több idős családtag is egyértelműen a família 1920-as évek elején, Szegedről elhurcolt dédnagyanyával azonosítja a gyermek vonásait, már édesanyja is elfogadja a tényt. Nincs mit tenni, bár kisfiúnak született, de tiszta dédnagyanyja, ezt el kell fogadni, hisz az idősek ismerték még életében.
Manapság bevett eljárás az őssejt kinyerése és tárolása, amit közvetlenül születés után a köldökvérből vonnak ki. A nem kifejezetten olcsó eljárás költségét a család összetartó közössége állja, amely segíthet a felnőttkori betegségek későbbi gyógyítására. Bárcsak régebben is lett volna ilyen modern eljárás, rengeteg családi örökletes betegség megoldásán segítene.
Az őssejt kinyerése után a maradvány köldökburkot orvosi eljárással liofilezik, amely egy vakumban történő fagyasztásos konzerválás. A preparátum kissé morbidnak tűnik, de a klinika amolyan amulettként átadja a boldog anyukának, egy orvosi tégelyben. Sok mindent nem lehet vele kezdeni, bár ez a darab szövet is tartalmazza az összes DNS molekulát, mégpedig konzervált állapotban.
Érdekessége, hogy amolyan biológiai időkapszulaként 200 évig megőrzi az örökítőanyagot, amennyiben gondosan tárolják. A legnagyobb kérdés abban rejlik, hol érdemes tárolni ahhoz hogy funkciója is legyen. A legjobb megoldás abban rejlik, ha ékszer részeként viseli a boldog kismama. Akkor kutassuk fel a lehetőségeket.
Számos lehetőség nyílik a születés utáni feledhetetlen emlékek tárgyi megőrzésére. Léteznek anyatejből keményített ékszerek, ahol a tej karneolszerű tömörítése után keletkezet anyagot méretre csiszolják és pecsétgyűrűbe foglalnak. A piac lehetőségei szinte korlátlanok, csak a fantázia szab határt készítésüknek.
Gyártanak anyatejből keményített medálokat is, amit nyakláncra lehet akasztani. Ezek inkább trendi, cuki ékszerek, amennyiben igazán autentikus darabot akarok készíteni, szabadjára kell engednem a kreativitásomat és megoldást nem a jelenben, hanem a múltban érdemes keresnem.
Amikor a gyermek már cseperedik, és az anyukának egyre több ideje van magával és környezetével foglalkozni, nekiáll kutatni, ki is lehetett az a családtag, akire ennyire hasonlít gyermeke. Hamar elő is kerülnek a dédnagymama mozgalmas életét megörökítő hagyatékai.
Az 1920-as évek közepén kiadott menekültügyi dokumentum például igazolja, hogy elmenekült Szegedről, és egy vagonban lakott, átmeneti szállásként, ráadásul egyedül.
Biharkeresztes vasútállomását megörökítő képeslap szintén a múltból. Megfakulva fekszik a fiókban, néhány levéllel és okirattal együtt.
A dédnagymama frontról visszatért férje nem tudott a kitelepítésről és hazamenetele alkalmával a szomszédoktól érdeklődött, mi lett családjával. Abban a házban ahol békében éltek az első világháború előtt, most egy délszláv család lakik, akik nem szívesen nyilatkoznak.
Abban az időben nem létezett a zárt boríték fogalma, levéltitok intézményét sem ismerték. Minden táviratot és postai küldeményt elolvastak és nem titkolva ezt, rányomták a “cenzúrázva” bélyegzőt.
Papírok és iratok nem sokat mondanak, bár szép, írott emlékei a történelemnek. A projekttel megbízó kismamát arra kértem, olyan kézzelfogható emlékeket keressen, amely alkalmas lehet az ékszer elkészítésére, hisz okmányokkal és dokumentumokkal sajnos nem tudok mit kezdeni. A múlttal akkor lehet igazán szembesülni, ha előkerül egy-két tárgyi hagyaték, amit a már nem élő családtaghoz lehet kötni. Egy kissé elrozsdásodott, sejtelmes, eredetileg gramofon-hangszedőket tartalmazó 1930-as években gyártott fémdobozban előkerült a dédnagymama úgynevezett menekültgyűrűje.
A másik fémdobozban a megtakarított, nemesfém értéktartalék korabeli, mai szemmel nézve kissé morbid hagyatéka található. Tartalma honlapom és közösségi oldalam erkölcsi határait felülről súrolja, ezért közvetlen eléréssel nem publikálható. Aki mégis saját felelősségére meg szeretné nézni a fémdoboz belsejét –erre a linkre kattintva– megnyithatja a jelszóval védett tartalmat. Jelszó: kinyitom a fémdobozt
Akkor maradtunk a gramofontű tégelybe zárt időkapszulánál. Nem könnyű feladat egy ilyen korabeli doboz nyitása, főleg ha több évtizede senki sem bolygatta. Az ember nem szívesen okoz kár hagyatékban, szerencsére nem sokat kéreti magát, nyikorogva meglazul a fedele.
Némi feszegetés hatására a berozsdásodott tégely felfedi misztikus és kissé morbid tartalmát. Az ékszer minden családi vagyont egybeöntve tartalmazó, amolyan”válsággyűrű” ként aposztrofált, amit az inflációs időkben egy korabeli ékszerész készített. A család nyakláncait, brosstűit gyűrűvé öntött ékszer a koncentrált vagyont testesítette meg.
Abban az időben a pénznek nem nagyon volt értéke, folyamatosan inflálódott. A barterügyletek és a cserekereskedelem valahogy megoldotta a hétköznapokat, de ha valami különlegesre volt igény, azt pénzzel nem lehetett elérni, hisz értéke napról napra csökkent. A frissen megkötött szerződés ellenértéke másnapra már csak a felét érte, ezért sok minden kizárólag ezüsttel vagy arannyal volt elérhető. Van olyan városi legenda, ami arról szól, hogy az ezüst zsebóra tokját beolvasztották és vékony lemezzé hengerelve, feltekerve vitték magukkal vásárláshoz.
Akár a hentes is elfogadva, ollóval levágott magának egy darabot és a tranzakció fizetve lett. Egy ilyen vaskos gyűrű is olyan fedezetet képviselt, amit csak nemesfémmel lehetett volna elérni, de szerencsére túlélte a válságot, a nagymama haláláig viselte amolyan háborús mementóként.
Az értékhalmozás szándéka nem volt alaptalan, hisz 1946. július 10-én világrekordot döntött a magyar infláció, ugyanis ezen a napon 348,46%-os pénzromlás következett be, vagyis az árak 11 óra alatt a duplájukra nőttek.
A 2008-as zimbabwei válságig hazánk tartotta ezt a szomorú csúcsot, ezzel együtt az 1945–46 során zajló magyarországi hiperinfláció iskolapéldája lett a gazdasági összeomlásnak. Budapest utcáit elárasztották az értéktelen papírpénz kazlak, szinte mindenki túlélésre rendezkedett be. A hétköznapok embere tojásért tejet, brikettért kenyeret cserélt, mások viszont aranytartalékaiból gazdálkodva élték túl a válságot.
A korabeli fém gramofontű dobozban tárolt ezüstgyűrűt majd hatvan éve őrzi a család, funkció nélkül hever egy páncélszekrényben. Mintha csak felkínálná magát az ékszerkészítésre, némi keresés nyomán egyszer csak előkerült. Az ékszert a dédmama halálos ágyán egy családhoz tartozó háziorvos húzta le az elhunyt ujjáról, hogy el ne vesszen a temetési procedúra közben.
Senki sem merte viselni, mérete is nagy a mindennapi hordásra, így mi sem természetesebb, ebből fog elkészülni a köldökcsonkot megőrző biológiai időkapszula. A gyűrű magában hordozza a rokonok szellemiségét, hisz halála után került be a fémdobozba, amit azóta csak tengődik. Kissé misztikusnak tűnő ékszerkészítési projekt felülír minden erkölcsi normát és szokásjogot, viszont kreatív funkciót ad az eltemetett múltnak egy születés kapcsán.
Mind formája, mind alakja alkalmas a medál elkészítésére. Kevés beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a preparátumot befogadja a medál, amely minimális gépmunkát igényel.
Kissé elborult ötlet szokás szerint az én elmémből pattant ki, amit megbeszélésünk során magam vázoltam fel a mélységesen döbbent arcú kismamának, aki egy darabig meg sem tudott szólalni. Ennél autentikusabb helyet keresve sem találnánk a preparátumnak, amennyiben valóban hordani szeretné. A gyűrű mindkét oldalára üveg kerül, amely hermetikusan magába zárja a mumifikátumot.
Másnap megjött a válasz, amely szerint a dinasztia briliáns gondolatnak tartja az egyedi ékszerkészítési-ötletemet, és támogatja a projektet. Annyi volt a kérésük, hogy az átalakítás minimális beavatkozást igényeljen, amely szükség esetén visszafordítható. A kérést tiszteletben tartva nekiállok az átalakításnak. Akkor nézzük meg, hogyan készül az ilyen medál.
Két peremet esztergálok a gyűrű belsejébe, amely foglalással rögzítve lezárja azt mindkét oldalán, egy egy üveglappal. Ehhez meg kell oldani az ezüstgyűrű felfogatását az esztergagép tokmányába.
Nem szeretném nyomorgatni, ezért készítek egy olyan fa csapot, amelyre rá lehet szorítani a gyűrűt, stabilan. Ezáltal futása is centrikus lesz, nem kell félni attól, hogy összeroppantom.
Egy keményfa henger végét méretre esztergálom, erre ütöm rá finoman a gyűrűt. Két vagy három fogásból kialakítom a szükséges méretet.
A fából készített csap méretpontos, futása centrikus. Fakalapáccsal, úgy kell ráütni a gyűrűt, így rögzítése is szoros lesz.
Közepéig tenyérrel rá tudom nyomni a gyűrűt, de a végére már úgy kell felkalapálni. Ez a szoros illesztés biztosítja, hogy megmunkálás közben ne csússzon meg.
Kézzel forgatva szemlélem, hogy a gyűrű centrikusan fut a tokmányban, így megmunkálásának nincs akadálya.
Így néz ki a felfogatott gyűrű, amely szorosan ül a helyén.
A fa csap kizárólag a gyűrű feléig ér, így szabadon marad a perem, ahova a két bemetszést készítem el. Felszerelem a kézi késtartót, megélezem a kézi kést és kezdődhet a művelet.
Terveim szerint mindkét kimunkált perembe oldalanként egy egy minőségi ásványüveget foglalok bele, amely légmentesen, védve fogja közre a preparátumot.
A két peremet 19,9 milliméter átmérőre kell kimunkálnom, hogy szorosan benyomható legyen a 199-es méretszámú ásványüveg.
Kézi késtartó segítségével magas fordulatszámon két fogásból elkészítem a szükséges peremet. A gyűrű centrikusan fut, szinte nincs kilengése, így könnyedén elkészíthető a szükséges perem.
Művelet közben folyamatosan ellenőrzőm a méretet, annak kifogása nélkül. A gyűrű anyaga 925-ös sterling-ezüst, ezáltal könnyen megmunkálható, szinte harapja a kés éle.
Kialakult a méret közeli állapot, amikor is már szorosan, de biztonsággal benyomható az ásványüveg a kialakított perembe.
Óvatosan lefeszegetem az egyik oldalán elkészült gyűrűt a peremről, hogy némi próba után, megfordítva vissza tudjam helyezni.
Az egyik oldal elkészült, az üveg tulajdonképpen bepréselhető lenne a helyére. Mivel a másik oldal kialakítása még hátra van, ezért kinyomom a foglalatból és fordítva visszahelyezem a fa tőke végére.
A másik oldalt is kimunkálom, közben folyamatosan belepróbálom az üveget, amely véglegesen bezárja majd a preparátumot.
Miután elkészült, óvatosan lehúzom a tőke végéről. Mindkét oldal peremezésével elkészültem, a gyűrű két ásványüveg segítségével tulajdonképpen hermetikusan lezárhatóvá vált.
Lezárás előtt még hátra van a felület előkészítése, továbbá forrasztani kell rá egy félkarikát, amely segítségével nyakláncra fűzhető.
A gyűrű belseje nem karcos, elég volt csak egy polírozóronggyal felfényesíteni, de külső palástja durva és matt.
Polírozására egy állítható fa sikattyút használok, amely a művelet közben stabilan rögzíti a gyűrűt. Segítségével megmunkálható bármely üreges alkatrész, legyen az üvegráma, vagy gyűrű.
A gyűrű felhelyezése és megszorítása után kezdődhet a polírozás művelete. A majd háromszáz éve létező gyűrűszorító modern megfelelője mai napig jó szolgálatot tesz a mindennapokban.
Kifejezetten ezüsthöz való polírpaszta felvitele után kezdődhet is a művelet. 2800-as fordulatszámon forgó pamutkorong segítségéven hamar elvégezhető a felület finomítása.
Néhányszor körbeforgatom a gyűrűt, amely felülete fényes lesz. Praktikus kiegészítő, ha nem akarom, hogy a polírkorong megégesse a kezemet.
Polírozás után, még kissé elszennyeződve. Kiengedem a sikattyú végét, leveszem a gyűrűt és alaposan megtisztítom.
A perem mindkét széle méretpontos lett, szinte préseléssel kell belenyomni majd az üveget, amely segít a preparátum hermetikus elzárásában.
Ezüst lapból levágok egy darabot, meghajlítom, majd szintén ezüst forraszanyag segítségével felforrasztom a gyűrű külső palástjára. Ez a félkarika segít majd abban, hogy láncra lehessen fűzni a medált.
A gyűrő átalakítása megtörtént, a forrasztás nem változtatta meg eredeti struktúráját, szükség esetén könnyedén leválasztható. Szépen és szimmetrikusan mutat rajta a tartókengyel, természetesen sterling ezüstből.
A félkarika lehetőséget ad, hogy egy vékony ezüstlánctól kezdve a bőrszalagig bármire rá lehessen fűzni. A forrasztás erős, nem áll fenn a veszélye, hogy elszakad és elveszik a medál.
A preparátum-medál alapja a tisztaság és steril környezet. Összeépítés előtt belsejét lefertőtlenítem, 100 százalékos alkohol spray segítségével.
Az egyik oldal üvegét óvatosan bepréselem a helyére. Mivel a perem méretpontos és szabad kézzel félig benyomható, a prés csak rásegít erre, a teljes peremig nyomja az üveget.
Az egyik üveg behelyezése után ideje felbontani a klinika által hermetikusan leragasztott orvosi tégelyt, amely tartalmazza a preparátumot. Leválasztom róla a ragasztószalagot és kiveszem belőle az őssejt mumifikátumot, természetesen csipesz segítségével.
Óvatosan belehelyezem a preparátumot, amely olyan hatást kelt, mint egy múmia. Tökéletes végeredményt produkáltak a szülészeten, semmihez sem fogható hatást kelt látványa.
Még utoljára, lupé segítségével átnézem a medál belsejét, nem maradt-e benne valamilyen idegen anyag, amely megzavarhatja az összképet. Ezek után ügyelve a tisztaságra ráhelyezem a másik oldal üvegét is, amit egy könnyed nyomással bepréselek a helyére. Innentől a preparátum medál egyetlen, szétválaszthatatlan egységet alkot.
Bár mindkét oldal szinte légmentesen magába zárja a preparátumot, mégsem bízok a véletlenben. A biológiai időkapszula akkor őrzi meg 200 éven keresztül az örökítőanyagot, ha hermetikusan elzárják a külvilágtól. Mivel legnagyobb ellensége a légszennyezés és a nedvesség, cement bázisú ragasztó segítségével véglegesen elzárom a külső behatásoktól.
A preparátum-medál elkészült, tartalma részét képzi az örökkévalóságnak, vizuális múmiaként bármikor megtekinthető, ráadásul még a víznek is ellenáll, emiatt sosem kell levenni. Egyedisége garantált és talán az ékszerek kategóriájába sorolható, valóságban mégis inkább amolyan művészeti projektként érdemes értelmezni.
Az ezüst fertőtlenítőhatása legendás, így a preparátum valószínűleg túlél mindannyiunkat. Nyakláncra akasztva része lehet a mindennapoknak, ráadásul megtaláltuk funkcióját is, így nem kell, hogy egy fiók mélyén mumifikálódjon.
Nyakláncra akasztva büszkén viselhető, ráadásul egyedisége garantált. Ezen ékszerkészítési projekt nélkül mind a születés, mind pedig az elmúlás tárgyi emléke egy páncélszekrény mélyén heverne elfeledve, funkció nélkül.
A komplett ékszer így néz ki a valóságban, viselete visszafogott. Kinézete kissé szürreális, és ami lényeg, funkciója van, amit családi történet ölel körül.
A preparátum-medál elkészült, a nagymama halotti gyűrűje szinte viselhető urnaként öleli körül az ükunoka köldökcsonkját, átadva egymást az örökkévalóságnak.
Bár kicsit morbidnak tűnik, de az elmúlás és születés hibrid, szinte szürreális játéka, egyetlen ékszeren belül hirdeti a világ számára ismert alapigazságot. Az élet igen is szép!!!!!!!
A medál szinte megfogható közelségbe hozta a múlt örökségét egy rég elhunyt rokon kedvelt ezüstgyűrűje segítségével, megnyitva az árnyékvilágot lét és elmúlás között. Bár halottak napját üljük, mégis vigyázzunk élő rokonainkra, testvéreinkre is, mert elveszésük után már csak emlékezni tudunk rájuk.
Minden kultúra másként értelmezi az elmúlást, viszont elmondható, hogy bármelyik civilizációt is vesszük alapul, a tátongó fájdalom enyhítésére minden esetben gyógyírt jelent az emlékek ápolása. Az elkészült medál ezt az fájdalmat a születés szeplőtlenségével ötvözve hordható ékszer formájában testesíti meg. Mivel szándékosan mindenszentek napjára időzítettem a publikációmat, ezért néma imával emlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkra, rokonainkra.
Remélem nem keltettem rossz érzést senkiben eme szürreális ékszer elkészítése kapcsán, és bízom benne olvasóim is kreatív ötletnek tartják kivitelezését. Bár a publikáció nem fedte fel a készítés valós időtartamát, de gyakorlati műhelykörnyezetben nagyjából két órát vett igénybe a beavatkozás. Az ékszer eredeti állapota szükség esetén bármikor visszaállítható.
Örömömre szolgált, hogy a beavatkozás képi részleteit megoszthattam mindenkivel.
Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu
