IWC Schaffhausen (cal:83) karóra teljes felújítása

IWC Schaffhausen (cal:83) aranyóra teljes felújítása

A publikáció tárgya egy IWC Schaffhausen C83-as kaliberszámú aranyóra, amely teljes felújításra érkezett órásműhelyembe, számlapretusálástól egészen a tokjavításig. Az 1942-ben gyártott karóra nem mindennapi darab, így a művelet meglehetősen látványos folyamatnak ígérkezik. Akkor lássunk neki.

IWC Schaffhausen (cal:83) aranyóra, felújítás előtt

Az óra arany tokja nettó 18 grammot nyom, amely értéknek sem utolsó, hisz ezen kategória nagy részét nemesfém mivolta miatt elzálogosították. Ez a darab talán egy páncélszekrényben vészelte át a vérgőzös időket, svájci fémjelzésű ruhája megúszta a történelem viharait.

Viseletes aranytok

Bár az elzálogosítástól megmenekült, de számlapja elázott, szerkezete alig működik, illetve több sebből vérzik. Mivel ez egy ízig-vérig schaffhauseni remekmű, minden porcikája megéri a felújítást, költségvonzattól függetlenül.

IWC Schaffhausen legenda

Talán ejtsünk egy kevés szót a híres svájci óramárkáról,és annak legendás történetéről. Egy amerikai mérnök, vállalkozó Florentine Ariosto Jones Bostonban, a F.Howard &Cie óragyár igazgatói székében arra gondolt, mi lenne ha a nagyobb profit reményében következő székhelyét áttenné egy akkor még semleges, és fejlődőképes európai környezetbe.

Ebben a régióban akkoriban már bevett gyakorlat volt az órakészítés, amely továbbfejlesztésében komoly szerepet vállalt volna Jones manufaktúrája. Az International Watch Company névvel fémjelzett óragyár hamar gyökeret vert a mai Schaffhausen városában. A történet innentől már világos mindenki számára, hisz az IWC neve összefonódik Schaffhausen óraipari tradíciójával.

A legendás Jones modell

A svájci kantonban elhelyezkedő város minden lehetőségét ki tudta aknázni Jones manufaktúrája, ahol szakképzett munkaerőből sem volt hiány. Az amerikai védővámok viszont olyan lehetetlen külkereskedelmi patthelyzetet generáltak, amely a frissen alapított céget a működésképtelenség felé sodorta.

A cég vezetése a hazatérés mellet döntött, mert az elkészült termékek értékesítése egyre nagyobb gondot okozott Amerikában. A megoldás kézenfekvőnek látszott, regionális felvevőpiacot kellet keresni európán belül. Innentől kezdve az amerikai fennhatóság egyre jobban háttérbe szorult, az IWC Schaffhausen tipikus és meghatározó óramárkává nőtte ki magát, immáron az öreg kontinensen.

Peremes hátlap az aranytokon

Felbontás előtt sok esetben meg vagyok győződve arról, hogy úgynevezett “magyartokos” órával van dolgom, amíg le nem pattintom a hátlapot. A perem aláfeszítése után könnyedén leugrik a helyéről, nézzük mit rejt magában.

Láthatóvá vált IWC Schaffhausen (cal:83) as szerkezet

Első látásra nagyon jó állapotban lévő szerkezetet rejt az óratok, amelyről már a távtartó karika is elárulja, hogy eredeti megoldással van dolgom. A napsugárcsiszolással díszített tokkarikát szinte sosem építik vissza “magyartokos” órába, így valóban gyári állapot tekint vissza rám.

Svájci fémjel a hátlap belsejében

A végső igazolást a hátlapba nyomott svájci fémjelek szolgáltatják, amelyekből kiderül, melyik aranyműves manufaktúra készítette a tokot és természetesen azt is, hogy mikor.

A sorozatszám szerint 1942-ben készült az óra.

A 1065841-es sorozatszám egy 1942-es készítési dátumot igazol, amely majdnem azonos a szerkezeten feltüntetett gyártási számmal.

Manufaktúra jelölések (kép forrása:www.vintagewatchstraps.com)

A kalapács szimbólum számozása megjeleníti a tokkészítő legfőbb paramétereit. A “105”-ös számozás ebben az esetben “Les Fils de Jules Blum” aranyműves műhelyét takarja, amely La Chaux-de-Fonds ban működött. 1934-től 1974-ig készített arany tokokat. A “Private Label” beszállítói körhöz tartozó vállalkozásforma a mai “franchise” rendszer korbeli megfelelőjének tekinthető. A képeket egy nagyon hasznos honlapól vettem át, amely erre a linkre kattintva megtekinthető.

Az 1946-os pénzromlás hatása

Mai fejjel nehéz megérteni, mi késztetett egy embert arra, hogy egy prémiumkategóriás karóra arany tokját eladja törtaranynak. Sajnos 1946. július 10-én világrekordot döntött a magyar infláció, ugyanis ezen a napon 348,46%-os pénzromlás következett be, vagyis az árak 11 óra alatt a duplájukra nőttek.

A 2008-as zimbabwei válságig hazánk tartotta ezt a szomorú csúcsot, ezzel együtt az 1945–46 során zajló magyarországi hiperinfláció iskolapéldája lett a gazdasági összeomlásnak. Budapest utcáit elárasztották az értéktelen papírpénz kazlak, szinte mindenki túlélésre rendezkedett be.

A hétköznapok embere tojásért tejet brikettért kenyeret cserélt, mások viszont aranytartalékaiból gazdálkodva élték túl a válságot. Mindent eladtak ami arany, talán ezzel magyarázható a mai napig virágkorát élő zsebóra beépítések és konverziók előretörése.

Egy -magyartokos- aranyóra jelölése

Szerencsére már az 1940-es évek végén elindult a világháború után elzálogosított szerkezetek visszaépítése, természetesen aranytokba. A számtalan lehetőség közül talán “Marxen Lipót” aranyműves műhelye érte el a gyárihoz hasonló minőséget, amelyet saját “ML” fémjellel látott el.

Számtalan Doxa, Omega, és IWC Schaffhausen szerkezetet építettek vissza nemesfém tokba, általuk nevezi a hazai órásszakma “magyartokos” óráknak ezeket a példányokat. A képen egy Doxa karóra fémjellel ellátott arany hátlapja látható.

Az óra szerkezete, szétszedés előtt

Az óra aranytokja egy igényesen dekorált IWC Schaffhausen (cal:83) as óraművet rejt, amely jelenleg nem működik, de törés, vagy szerkezeti hiba nem látható rajta, ami jó hír.

Elázott, javításra váró számlap

Az óra számlapja viszont “Hand Made”, festéssel többször is ki lett pótolva, ráadásul olcsó modellfestékkel. Kár érte, de bízom bennem hogy javítható. Fausto Perelli olaszországi számlapretusáló műhelye remélhetőleg szépen felújítja az elázott és gyermeteg módon kijavított számlapot.

Infografika a számlap felújításához

Talán Európa egyik legismertebb számlapretusálással foglalkozó cége a Róma külterületén működő Fausto Perelli manufaktúra. Rugalmas működésük mellett elismertek a szakmában, ezen felül némi infografika segítségével kielégítik az extrém igényeket is.

Magam gondosan becsomagolom a küldeményt, és kiküldöm a címükre. 3-4 hét elteltével e-mailben értesítenek, hogy elkészültek vele, ekkor PayPal utalással kiegyenlítem a munkadíjat, amely tartalmazza a visszaszállítás költségét is. Logisztika partnertől függően az elkészült számlap 2 munkanap alatt visszaérkezik műhelyembe. Nemrég a partner www.faustoperelli.com domain névről www.faustoperelli.it névre változtatta elérhetőségét, de a cég ugyan az maradt. Egy ilyen beavatkozás 70 – 250 euróba kerül, függően a munka jellegétől.

Aki elég bátor és nem akar digitális pénzügyi tranzakcióval vesződni, a kimenő csomagba elhelyezheti a kialkudott összeget, megtoldva a retúr szállítási költséggel, amely szolgáltatótól függően 10-20 euró. Sajnos ha megsérül a boríték, és elveszik belőle a munkadíjként elhelyezett összeg, nem vállalnak felelősséget érte, ezt érdemes előtte figyelembe venni. A küldemény útja az aktuális logisztikai partner “trace&trace” rendszerén, csomagszám alapján követhető, egészen a kézbesítésig.

Olaszország standard kézbesítési zónába esik és maga a fogadó fél csomagpontként is működik, ahol kiválóan kommunikálnak angolul. Ezáltal elmondható, hogy viszonylagos biztonsággal alkalmazható ez a módszer magánszemély esetében is, nem kell hozzá gyakorló órásnak lenni.

Retusálási segédlet fénykép alapján

Az olaszországi retusálócéggel történő infokommunikáció szorítkozhat akár egyetlen fotóra is. Számtalan, jól sikerült számlap példázza a cég munkáját, amely nagyon megkapó és trendi. Olyan, mint amikor úgy ülünk be a fodrász székébe, hogy kiteszünk a tükör mellé egy fotó azzal a kijelentéssel – Ilyen frizurát szeretnénk-

A számlap leszerelése után

Nincs más dolgom, gondosan becsomagolom és elindítom a napfényes Itáliába. Egy hónap távollét és 100 euró talán megoldja a számlap problémáját, legalább addig van időm a szerkezettel foglalkozni. A számlap lábait három hernyócsavar rögzíti, annak kioldása után levehető a helyéről.

A számlap lábai épek és egészek

Postázás előtt érdemes megvizsgálni a számlaplábak állapotát, stabilak-e. Ragasztás nyomait keresem rajtuk, mert ha a retusálásból visszaérkezett számlapról kiderül, hogy még forrasztani is kell, könnyedén elszíneződhet a friss rajzolat. Ebben az esetben szerencsére stabil, felforrasztott lábakról van szó, így irány Róma.

A motorrugó leeresztése

A számlap problémája megoldódni látszik, így ideje nekiállni a szerkezetnek. Az óramű javításának első lépése a motorrugó leeresztése. Mivel az óra nem járóképes, nehéz eldönteni, hogy mekkora nyomatékot rejt a rugó, így első lépésben leeresztem azt. Egy olajzótűvel benyúlok a nyílásba, eltolom a kilincset és a koronát lassan fékezve leeresztem a nyomatékot.

IWC Schaffhausen (cal:83) kerékrendszere

A billegőt szokás szerint egyetlen csavar tartja, annak kihajtása után kiemelhető helyéről. Szépen dekorálták a billegőhíd alatti alaplemezt is, szinte minden részletre figyelek a schaffhauseni mesterek.

A horgony kiszerelése

A horgony hídját viszont két csavar rögzíti, kivétele után tulajdonképpen szabaddá válik a kerékrendszer. Ilyenkor ha húzok néhányat a koronán, szépen forogva el kéne indulnia a kerekeknek, amely ebben az esetben elmarad, jelezve, hogy minden csapágy végletesen beszáradt.

Az IWC Schaffhausen (cal:83) szerkezet beszáradt kerékrendszer

Szintetikus illetve félszintetikus kenőolajak hazánkban csak az elmúlt évtizedben terjedtek el széles körben, előtte sok esetben szimpla varrógép olajat használtak. Ezek pár év alatt beszáradtak, mozdulatlanná dermesztve a szerkezetet. Ezt szétszedésnél is érdemes figyelembe venni, mert nem nehéz eltörni egy beszáradt csapágyba szorult tengelyt.

A láthatóvá vált IWC Schaffhausen C83-as kaliberszám

Szétszedés közben felbukkant a két csapagyhíd közé került kaliberszám is. Az IWC C83-as szerkezetet 1930-ban kezdték gyártani, és mivel nagy népszerűségnek örvendett, 1947-ig folyamatosan gyártották. 15 év alatt közel 39 000 darab készült belőle, ezért viszonylag ritkának tekinthető. Egyetlen technikai változtatást eszközöltek rajta a sorozatgyártás ideje alatt, hisz 1942-től kijött modellek már törésmentes –Incabloc– védelemmel lettek ellátva.

A rugóház szétszerelés közben

A viszonylag nagy méretű rugóház majd 40 órás járástartalékot biztosít a szerkezet számára. Ezek a rugók jól bírják a strapát, vélhetőleg ebben is még a gyári megoldás köszön vissza, pedig majd 80 éve használatban van. Ennek a tartós működésnek technikai oka van.

A rugóház díszített felülete

A “T” hornyos keresztvégű rugó külső felfüggesztése enged némi csuklózást a rugó számára felhúzáskor, ezért nincsenek extrém behajlási pontok, így a rugó sem törik el idő előtt. Ezen felül jó látni, hogy az amúgy láthatatlan rugóház díszítésére is nagy hangsúlyt fektettek.

A tipikus felhúzószerkezet, szétszedés előtt

A tipikus felhúzószerkezet sok esetben a schaffhauseni márkával azonosítható, amely a korai “Jones” modellekben debütált először. Kiválóan edzett nyomóelemek helyettesítik a “szotoár” szerepét, amelyek hiba nélkül működnek, ráadásul látványnak sem utolsóak. Sajnos a végletekig el van szennyeződve, korrekt tisztításuk elkerülhetetlen.

A lecsupaszított csapágylemez, szerkezettisztítás előtt

A teljesen lecsupaszított csapágylemez, szerkezettisztítás előtt. Minden központi elemet leszereltem róla, a rugót kifűztem, így mehet a mosókosárba.

Alkatrészek leszerelése

Az ördög mindig a részletekben rejlik, ezért a zárt alkatrészeket is szétszedem, pusztán ezután kezdem el a gépi tisztítást. Minden lebontott alkatrész alatt beszáradt, szinte besült kenőanyag, vagy rozsda található, így szétbontása elkerülhetetlen.

Elma mosókosár

A gép mosókosara három szekcióból áll, ezekbe elhelyezhetőek az alkatrészek. A sűrű fonatú kosarakból nem tud kiesni egyetlen alkatrész sem, így nagy biztonsággal használható a mindennapokban.

Elma Star Elite alkatrésztisztító gép

A gépi tisztítás igáslova a képen is látható – Elma Star Elite – márkájú alkatrész-mosógép, amely vegyszerek segítségével tünteti el a beszáradt lepedéket. A forgó, kavitációs hatást kihasználó készülék három üvegébe mosó és öblítőfolyódék tölthető. Az első, speciális “Elma” folyadéktól indulva két mosóbenzines lépcsőn megy át a mosókosár, a benne elhelyezett alkatrészekkel együtt. A cirka 45 perces művelet vége egy alapos centrifugálással és száradással zárul.

Szerkezet tisztás mosóbenzinben

Az utolsó két üvegben mosóbenzin található, így a tisztítás harmadik lépcsője már vegytisztaságú benzinben történik. A tisztítás hatásfoka váltakozó fordulatszámmal fokozható, amely végén következik a centrifugálás. A folyadékszint felé emelt kosarat közepes fordulatszámon forgatva elvégezhető a centrifugálás művelete.

Időzített szerkezet tisztításhoz tartozó “Timer”

Az alkatrészek mosásának ideje beállítható, stílszerűen egy mechanikus időzítőszerkezet segítségével. 15 perces intervallum a maximálisan beállítható időtartam, és akár a mikrosütő “TIMER”-je csengetéssel jelzi, hogy lejárt az időnk.

Az Elma készülék szárító blokkja

Amikor minden folyadék távozott a kosárból, következhet a szárítófunkció. A művelet elején bekapcsolt szárítóblokk a mosás végére kellőképpen átmelegedett, így üresjárati funkcióban forgatva elvégezhető az alkatrészek makulátlan szárítása.

Mechanikus tisztítás

Bár minden ilyen egyszerű lenne, de sajnos az alapos, gépi tisztítás fogalma csak új órák esetén működik. Beszáradt, évtizedes elszennyeződéssel nem birkózik meg a mosógép, így némi mechanikus tisztítást igényel az óraszerkezet. Ebben az esetben egy dentál-technikai eszközt használok a művelethez, amely minden elzárt helyre befér.

A rejtett zugok tisztítása, sebbenzinnel

Természetesen ebben az esetben nem szájvizet használok, hanem mosóbenzint, alaposan letisztítva a beszáradt részeket.

Rozsdátlanítás összeszerelés előtt

A kicsiny, üvegmosó formájú kefe vége hajlítható, így nagyon fontos kiegészítője az órajavításnak. Szinte minden régi óra tisztításánál előszeretettel használom.

Időfolyamszerű összeépítés

Az immáron makulátlanul megtisztított és kiszárított alkatrészek, időfolyam szerűen elhelyezve. Indulhat a szerkezet összeépítése és célirányos kenése.

A kitisztított szerkezet kenése

Manapság már nem illik varrógép-olajat használni órajavításhoz, hisz könnyedén elérhetőek a fél szintetikus kenőanyagok a hazai kereskedelemben is. Magam négyféle “Moebius” márkájú kenőanyagot használok, a gyakorlatban, amely lefedi az óraszerkezet kenésének minden igényét.

Az IWC C83-as szerkezet összeépítés közbeni kenése

Az óra kenését értelemszerűen annak összerakása közben végzem el, sorrendben haladva. A teljesen lepedékmentes alaplemez már porszáraz, pusztán az összeépítést várja.

Mutatószerkezet összeépítése

Kenőolaj mellett szerelőzsírt is használok a műveletek közben. A mutató és felhúzószerkezetet összeépítés közben inkább kenőzsírral látom el. A nagy nyomatékigénnyel bíró alkatrészeket esetén a kenőolaj már nem elégséges, itt mindenképpen nagyobb viszkozitású kenőanyagot érdemes használni.

Molykote DX paszta alkalmazása

A Molykote DX paszta nagyon kiadós, professzionális kenőanyag amely víztaszító és korróziógátló is egyben. Természetesen tubusból nem dolgozok, inkább kis adagokban kinyomok belőle egy keveset.

A Molykote DX paszta adagolása

A kenőzsír tárolására egy 1950-es évekből származó fa olajzót használok, amely üvegbetéttel van ellátva. Autentikus kiegészítője egy gyakorló órásműhelynek.

Az IWC Shaffhausen (cal:83) szerkezet billegőjének szétszerelése

A billegő fedőköveinek tisztítására nagy hangsúlyt kell fektetni, hisz a szerkezet pontossága itt dől el igazán. Első lépésben hátára fordítom, megvizsgálom a vezetőkövet és a billegő alsó csapját, nincs-e rajta torzulás, vagy törés.

Az IWC Schaffhausen (cal:83) billegőjének leválasztása

Az 1942-után készült szerkezetek már -Incabloc- csapágyazással kerültek ki a gyárból. Sajnos itt még a hagyományos fedőköves billegőcsapágy köszön vissza, melynek korrekt tisztításához le kell választani a billegőt hídjáról. Ezen megoldás egyből korleírást ad a szerkezetről, hisz 1942 után már nem készítettek ilyen csapágyazást.

A billegő hídja

A leszorítólemez kiemelése után szabaddá válik a hajszálrugó-tőke, ezáltal szétválasztható a billegő annak hídjától. A zárt billegőcsapágy leszorítócsavarjai a másik oldalon találhatóak, ezért megfordítom.

A billegő fedőkövének leválasztása

A két kis méretű csavar kioldása után szétválasztható a zárt csapágy, amely alatt minden esetben beszáradt olajmaradvány található. Ez nem csak rontja a pontosságot, hanem felgyorsítja a kopást, végső esetben mozdulatlanná dermeszti a billegő lengését. Szétszedése elengedhetetlen.

Fedőkő tisztítása sebészeti tisztaságú benzinben

Bár a szerkezet-mosógépben is tiszta benzin található, mégsem elégséges ahhoz, hogy a billegőcsapágyat, illetve a horgonyt tisztítsam benne. Erre sebészeti tisztaságú benzint használok és külön ecsetet, kizárólag erre a célra. A kivételes pontosság elengedhetetlen kiegészítői ezek az eszközök, amelyek az elkészült szerkezet szabályzásánál mutatják meg igazi arcukat.

Az IWC Schaffhausen (cal:83) szerkezet billegője

Az IWC Schaffhausen C83-as szerkezet kifinomult billegője, tipikus Breguet hajszálrugóval.

A javított óraszerkezet szabályzása

Az óraszerkezet elkészült, billegője szépen leng, de ez nem jelent semmit. Eljött az igazság pillanata, lássuk mit mutat a műszeres járás ellenőrzés a gyakorlatban. Rácsíptetem a “Horometer” mérőfejét a koronára és elindítom a szoftvert.

A mérés eredménye

Némi várakozás után kijön a végeredmény, amely magáért beszél. Az óra járása a gyári értéket mutatja, a beavatkozás meghozta a várt eredményt.

Az óraszerkezet, mint fotómodell

Az órajavítás sok esetben a határidőkről és a műszaki részletekről szól, de nem szabad szó nélkül elmenni annak szépsége mellett. Egy ilyen összeépített és tokba szerelés előtt álló szerkezet rendkívüli látványt nyúlt szemlélőjének, csodáljuk meg bátran.

A részletek kiemelése

Amennyiben az óráknak lenne „nyuszis magazinjuk” ahol ledobhatnák a textilt, talán így nézne ki az aktuális „werkmate”, annak kendőzetlen valóságában. Ebben az esetben még azt is elmondatjuk, hogy korához képest meglepően jól tartja magát, hisz ez az IWC Schaffhausen (C83)-as óramű 1942-ben készült. Ráadásul 77 évesen még a “járása meg a nézése” is kiváló. Akkor folytassuk az összeszerelést.

Füstkarika pótlása

A füstkarikát valaki kihagyta a múltban, de pótlása nem lehetetten, így könnyedén találtam is hozzá egy méretes darabot.

A negatív stift működése

Az óra készítésének idején még nem létezett “bontható tokkengyel”, ahogy a szakma nevezi. A mai rugós stiftek csak az 1960-as évek elején terjedtek el széles körben. Addig fix, forrasztott kengyelek szolgáltatták az óraszíjak rögzítését, amelynek használata igen körülményesre sikeredett.

Kizárólagosan ragasztott vagy szalag szíjat lehetett alkalmazni az óra viseletéhez, de egyszer aztán az 1950-es évek közepén kreatív eszközökkel megoldották az oldható kötés problémáját.

A negatív stift levétele, körömmel

Az úgynevezett “negatív stift” alkalmazása megoldotta az addig “fix tokkengyel” mítoszát. A forrasztott stiftet lecsípték, mégpedig úgy, hogy oldalanként maradjon két-két millimétert.

A megmaradt csonkokra illeszthető a képen is látható negatív stift, amely nem behatol az tok oldalába, hanem annak meglévő csonkjára illeszkedik. Rendkívül ötletes megoldás.

A leválasztott negatív stift

Az 1960-as évekből származó negatív stift még masszív anyagból készült, tulajdonképpen hibátlanul teszi dolgát. Mivel azt szeretném, hogy az óra autentikus maradjon, nincs más dolgom, mint hogy beáztassam egy kevés WD40-es folyadékba. Bár használni nem fogom már, de működőképesen szeretném visszaadni tulajdonosának,

Az óratok elcsípett fixfüle

Ezen a képen látható igazán az elcsípett fixfül, teljes valóságában. Stabil, megbízható rögzítést biztosít az óratoknak. Amennyiben új negatív stiftekkel adom vissza, sosem kell félni annak elvesztésétől.

18-as negatív stiftek cseréje

Bár az eredetiekkel sincs semmi gond, kissé megnyomorgatták őket a múltban, mégis lecserélem őket, hisz fő a biztonság. A hazai óraalkatrész-kereskedelmi szektorban méret szerint kapató új negatív rugós tag.

Az új negatív stift, bepróbálás közben

Az új stift gond nélkül illeszkedik a helyére, teljesen olyan hatást generál, mintha hagyományos kivitelű lenne. Alkalmazásával szinte bármilyen óraszíj választható az aranytokhoz.

Az elsárgult plexi cseréje

A régi óraüveget egy korabeli órás készítette saját eszközeivel, celluloid lapból. Sajnos ezek idővel megsárgultak, már nem használja őket a szakma, mert kiszorította a ma is használatos polimetil-metakrilát, ismertebb nevén a Plexi. Egymás mellé téve látható is az árnyalati különbség a két alkalmazott anyag között.

A számlap visszaérkezett Olaszországból

Időközben gondosan becsomagolva megérkezett műhelyembe a felújított számlap. Nagy várakozással bontom ki a csomagot, amely olyan mint egy szarkofág, Nagy dobozban kisdoboz, abban egy fém tégely amely tartalmazza magát a felújított számlapot.

Savmentes papírba csomagolva, kibontás előtt

Savmentes papírban elhelyezve várja a számlap, hogy kibontsam. Sosem okoztak csalódást az olasz mesterek, ráadásul visszaküldték a maradék összeget is, természetesen euróban.

Az IWC Schaffhausen (cal:83) szerkezet retusált számlapja

Ezt a képet mutatja maga a számlap, olyan lett, amit megbeszéltünk. Matt fekete, aranyszínű feliratokkal, arányos index kiosztással.

A számlap matt fekete színvilága

Sajnos a kéttónusú árnyalatot nem tudták retusálni, ezért lett matt fekete. 100 euróba került a felújítás, amely magában foglalta a hazaszállítás költségét is. Mivel 120 eurót csomagoltam a küldeményben 20 eurót visszahelyeztek a dobozba.

A számlap minősége kiváló

A számlap árnyalata a megállapodásunk alapján készült el, amelynek minősége magáért beszél.

A felújított számlap, felszerelés előtt

Még egy utolsó ellenőrzés felszerelés előtt, majd mehet helyére a felújított számlap. Három hernyócsavar tartja oldalról, ezek rögzítése után felszerelhető rá a mutatókészlet.

A mutatók felszerelése célszerszámmal

Mivel nem szeretném összekarcolni a felújított számlapot, ezért felszereléséhez mutató-felhelyező szerszámot használok. A háromdarabos készlet lefedi az összes méretet.

Gumírozott végű célszerszám

A gumírozott betét segítségével könnyedén felszerelhető bármilyen mutató a helyére. Mivel üreges a közepe, központi-másodperces kivitel esetén nem sérül meg a tengely. Praktikus célszerszám.

Mutatók szinkronizálása

Takarásba állított mutatók jelzik, hogy szinkronba kerültek egymással, így beszerelhető az aranytokba. Már csak a portalanítás maradt hátra, ezzel tulajdonképpen az óra elkészült.

Az arany óratok végső polírozása

Az óratok egy utolsó polírozáson esik át, amely főleg kézimunkára hagyatkozik. A hozzá tartozó mikroszálas törlőkendő segítségével minden apró karc eltüntethető a felületről. A főleg arany és ezüsthöz készült polír-paszta nagyon praktikus kiegészítője egy órásműhelynek.

A szerkezet előszabályozása

Mérési eredményem már van a kitisztított szerkezetről, de csak egyetlen helyzetben, számlappal felfelé. Amennyiben kíváncsi vagyok az óraszerkezet pozícoinális hibájára, érdemes komputerdiagnosztikai vizsgálatnak alávetni az órát, amely minden helyzetében képes mérni a működő óraszerkezet pontosságát.

Az elkészült óraszerkezet computer-diagnosztikai vizsgálata

Javítás, szerkezettisztítás és olajzás után a karóra teljes körű komputerdiagnosztikai vizsgálata látható. A Horometer készülék szoftvere a laptopra telepítve lehetővé teszi, hogy modern technológiával tesztelhessünk és ezek alapján hajszálpontosra szabályozhassunk javított óraszerkezeteket.

Az óraforgató lassan és egyenletesen forogva szimulálja a kar mozgását. A szoftver érzékelve a változó pozíciót, midig a képernyőn látható ikonhoz igazítja a mérést, így egy kör megtétele után négy mérési eredményt kapunk, mindegyiket az adott pozícióban.

A mérési eredmények kielemezhetőek, nyomtattatóak, sőt e-mailben küldhetőek, de megoszthatóak közösségi portálokon is , pld: az óra tulajdonosával.

A beszabályzás eredménye a kijelzőn

A szoftver mutatja, hogy bármilyen pozícióba is forgatom az órát, a pontosság nem változik, az órának nincs pozicionális hibája. Szerkezettisztítás és szakszerű olajzás után egy jó minőségű óraszerkezet ilyen képet mutat. A képen látható, hogy az összes paramétert kijelzi a szoftver, amire az órásnak szüksége lehet. A mérési pozíciót, hogy az óra milyen helyzetébe történt a mérés, az elméleti lengésszámot, az eltérést, nap/másodpercben és a lengési asszimmetriát milliszekundumba.

308-as méretű lapos plexi, tasakjában

Közben megérkezett az extra lapos, Robur márkájú “claro”, amely pótolja a régi, elsárgult plexit. Nem olcsó darab, de nagyon mutatós külsőt kölcsönöz a felújított órának. A plexi tasakján is látható, hogy egy gyári munkás kalapács segítségével veri laposra a óraüveget. 🙂 Reméljük, tudja mit csinál, ami csak kibontás után derül ki.

Plexi beszerelése, célszerszám segítségével

Mivel a plexi elasztikus, annak sarkainál összenyomtató egy speciális célszerszám segítségével. Eleve két tized milliméterrel nagyobb átmérőt rendeltem, így az üvegrámába helyezve elengedés után stabilan befeszül.

Elkészült IWC (cal:83) as karóra elkészült

Az óra visszakapta régi fényét, eredeti pompájában tündököl. Egy elegáns bőrszíjjal szerelve mindennapi használatra alkalmas.

Elkészült karóra, felújítás után

Örömömre szolgált, hogy az 1942-ben gyártott, IWC (Cal:83) teljes felújításának részleteit megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − 2 =