Hajszálrugó felhelyezése a billegőtengelyre

Hajszálrugó felhelyezése a billegőtengelyre Roppant praktikus segédeszközt készített egy korabeli szakember, melyek alapanyagát praktikusan két forgalmi pénzérme szolgáltatta. Vélhetőleg sokat használta a gyakorlatban, mégpedig a billegő hajszálrugójának roncsolás mentes visszahelyezésére, illetve beállítására. Akkor nézzünk bele a fémdobozba, amit egyik pályatársamtól kaptam, postai küldeményként. A boríték felbontása után egy békebeli fémdoboz …

Vezetőtárcsa levétele célszerszám segítségével

Vezetőtárcsa levétele célszerszám segítségével Törött vagy kopott billegőtengelyek cseréjének egyik sarokpontja a vezetőtárcsa levétele. Sok esetben akár körömmel aláfeszítve is eltávolítható az alkatrész, de olyan is előfordul, hogy egyszerűen le kell ütni a helyéről. Erre a célra készült a képen is megtekinthető, Bergeon N0 30070-es számú leütőszerszám, amely a szegecselőpadkával …

Az októberi szabadságharc taposóaknái

Az októberi szabadságharc taposóaknái Tudvalevő, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc legfőképpen a hazai civil illetve erőszakszervezetek ármánykodásán bukott el. A magyar polgári és katonai erők a szovjet agresszorral karöltve házról házra járva keresték a forradalommal szimpatizáló embereket. A Harmadik Birodalom hírszerzésétől átvett módszereket alkalmazva néha a kedvesnek látszó házmestereket …

Bűn az élet avagy egy kortörténeti riport emlékére

Bűn az élet avagy egy kortörténeti riport emlékére Egyik kedves barátom hívta fel a figyelmemet, Moldova György: Bűn az élet című életrajzi regényének részletére, amely nagyban érinti az órák világát. Az 1980-as évek közepén íródott riport a rendőrség korabeli működéséről, illetve az igazságügyi szakértők életéről szól, olvasmányos jelleggel. Az író …

Egy közhasznú információ a múltból

Egy közhasznú információ a múltból Párperces olvasmányok jelentősége modern világunkban érte el tetőfokát, hisz a közösségi oldalak szöveg-keresztmetszete is ezen igényeknek van alárendelve. Nem is gondolnánk, hogy az 1910-es évek közepén hasonló népszerűségének örvendtek a rövid tájékoztató füzetek, amelyet közhasznú kiadványként ismert meg a korabeli olvasóközönség. Tenyérnyi méretű, fűzött papírfüzet …

Az órás szakoktatás mindennapi hősei

Az órás szakoktatás mindennapi hősei Több mint harminc éve annak, hogy Budapest utcáit járva megálltam egy belvárosi órásbolt előtt, melynek ízléses kirakata mögött egy mesterember tevékenykedett. Már akkor is hangyabolyként nyüzsgött Újbuda, órásunk mégis a győztesek nyugalmával szerelte időmérőit, dacolva felgyorsuló világunk kötelező tempójával. Abban a pillanatban felvillant bennem, hogy …

Egy névjegykártya fotózás előkészületei

Egy névjegykártya fotózás előkészületei Nemrég megbíztak egy német órásműhely névjegykártya-arculattervének elkészítésével, melynek témája a következő. “Romantikus csendélet, zsebórával” Bár az internet tele van ilyen és ehhez hasonló vágóképekkel, itt az volt az egyik alapkövetelmény, hogy gyakorlati műhelykörnyezetben készüljön a fotó, egyedi kivitelben, a hozzá tartozó leírással együtt. Mivel a publikáció …

Talpas órás esztergakés konzol készítése

Talpas órás esztergakés konzol készítése Minden órás esztergagéphez tartozik hagyományos kézi késtartó konzol, amellyel szabadon lehet dolgozni. Rendkívül kreatív kiegészítő, de használatához nagy gyakorlat szükséges. Magassága illetve munkatávolsága szabadon állítható, ezáltal kreatívan lehet vele dolgozni. Viszont használata közben könnyen alákaphat a kés éle, amely nemegyszer a munkadarab törését eredményezheti. Olyan …

Kondenzációs vizsgálat elvégzése búvárórán

Kondenzációs vizsgálat elvégzése búvárórán Nagyon sokszor előfordul, hogy egy megfelelően szervizelt búváróra tulajdonosa arra panaszkodik, hogy síelésből visszatérve vékony pára fedte be az óraüveg belsejét. Normál, szobahőmérsékleten viszont sosem produkálja a problémát, ráadásul nyomáspróba alkalmával sem mutat tömítetlenséget. Mi lehet az oka, illetve mitől párás, ha egyszer jól tömít. Erre …

KIF (Flector) zárt csapágy kibontása

KIF (Flector) zárt csapágy kibontása Talán a korabeli Brit óragyártás tipikus márkája, egy Smiths Imperial 19 köves karóra került műhelyembe, szerkezet tisztítás céljából. Érdekes szelete az angol óragyártásnak, hisz dominanciáját elvesztve már nincs jelen a piacon, bár maga a márka még létezik, de leginkább ETA szerkezetekkel szerelik modelljeiket. Gazdagon kőcsapágyazott …