Egy 1956-os időkapszula felbontása

 

Érdekes, kissé fura telefonhívás futott be hozzám egy vidéki vezetékes számról. Mivel műhelyemben teljesen normális folyamatnak számítanak a szokványostól eltérő felkérések, így nem lepődtem meg rajta. Egy nyugdíjas olvasóm arra kért, hogy találkozzak vele a Móricz Zsigmond körtéri „Lordok Háza” étteremben, mutat nekem valami érdekeset.

Mivel ez az önkiszolgáló kifőzde már több évtizede megszűnt, és manapság egy gyorsétterem üzemel a helyén teljesen világossá vált számomra, hogy az illető rég járhatott Budapesten. Ekkor döntöttem el, hogy elmegyek a találkozóra és utána járok, mi lehet a fontos invitálás oka.

A találkozónak konkrét értelme hamar kiderült, nem sokat kellet várni soromra, kávém se hűlt ki teljesen. Málhás-szamárként ültem az étteremben, fényképezőgép, derítőlap, vaku-diffúzor, fénysátor, jegyzettömb, és egy videólámpa társaságában.

Olyan hatást keltettem, mintha most indulnék Argentínába forgatásra. Hamar befutott a ma már nyugdíjaskorú illető, aki utolsó látogatását tette a szülői házban, ahol tudatosan vésette fel a konyha padozatát, hisz az ingatlant értékesítették. Újdonsült tulajdonosa el sem tudta képzelni mit keres, ami miatt fel kell szedni a konyhakövet, de amikor előkerült ő is csak tátott szájjal nézte a szerzeményt.

Szerencsére én sem maradtam ki a látványvilágból, meghívott fotósként részt vehettem a tényfeltárásban mint dokumentőr. Az illető arra kért, írjam meg történetét, amely az 1956-os események forgatagában történt meg vele és testvérével.

Ez a megdöbbentő leletegyüttes került felszínre a cikkben szereplő Móricz Zsigmond körtéri bérház eladása okán, néztek is rám rendesen a gyorsétteremben. A padlóburkolat felbontása után előbukkant egy üreg, amely ennek az időkapszulának adott helyet.

Tulajdonos elmondása szerint ikertestvére vérmes temperamentumú gyermekként elhatározta, hogy csatlakozik az 1956-os fiatalok dicső csapatához. Neki készítette össze sebtében ezt a csomagot a mit sem sejtő szülők háta mögött. Azóta eltelt több mint hatvan év, a történet szemem előtt bontogatta ki szárnyait, nem győztem jegyzetelni, fotózni és értelmezni a hallottakat. Remélem jól adom vissza a történetet, bár magam ebben a korban még nem éltem.

A szülők, akik megélték a második világháború befejezését és a megtorlások kegyetlen világát, elhatározták, kimentik fiukat a forradalom borzalmaiból, és vidékre kötöztetik a családot. Megrökönyödve vették tudomásul, hogy elkéstek vele, mert az akkor 16 éves fiú testvére közreműködésével már összekészítette a legszükségesebb felszereléseket.

Némi élelmiszer és egy „1931M Magyar Mannlicher Bajonett” mellé társult a dohányszelence, amely a Horthy-korszakban nyugállományba vonult apa fiókjából válogattak össze. Forradalmi hangulat megtette hatását, a fegyverropogás hangjára fellelkesült kamaszok eltántoríthatatlanok voltak, gondolatvilágukon az sem változtatott, hogy kinézve az ablakon már akkor holtestek hevertek az utcán.

Az mellényzseb csomag tárolóalkalmatossága egy korabeli fémdobozba került összekészítésre. A 25 darabos szopóka nélküli dohányszelencét az 1950-es években gyártották, az első ötéves terv befejezésének emlékére.

A Magyar Dohányjövedék Gyár termékeként készült fémszelencén a hazai dohányipar akkor elkészült büszkesége, a Nyíregyházi Dohányfermentáló üzem látható. Folyamatos utántöltésre ítélt fémdoboz, felmatricázott kivitelben került forgalomba, és az akkor századik születésnapját ünneplő dohányipar népnemzeti gondolatvilágát hirdette.

Kevés noszogatás hatására felnyíló doboz tartalma csupán négy alapvető tárgyra korlátozódik. Egy 1920-as évek végén gyártott lépésszámlálót a gyalogsági ezred használta a megtett út alatt felemésztett kalória kiszámítására. A rajvezető a kijelzett érték alapján adta át az ellátmány igénylést a hadtáp szolgálatnak, amely a katonák optimális élelem adagját biztosította.

A fiatalok szintén a lépések mérésére akarták használni a már akkor sem túl jó állapotban lévő „step-countert”. Mivel a tömegközlekedés ekorra romokban hevert, kizárólag gyalogos módszerrel lehetett bármit megközelíteni, ehhez használták volna a lépésszámlálót.

Mai szemszögből szinte értelmezhetetlenek tűnhet egy olyan beszélgetés szülő és gyermek között, ahol a világháborút megjárt édesapa azt taglalja iker fiai számára, hogy a biztos halálba rohannak, amennyiben harcba szállnak a szovjet tankokkal, nemzeti érzés ide vagy oda. Mindez már a harcálláspontot elfoglaló szovjet páncélosok gyűrűjében történt, amely közül egyik a régi „Beszkárt-Gombának” ismert épület jegypénztárának homlokzata alá bújva szimbolikusan pont a szoba ablakát vette célba.

A hatás azzal tetőzött, hogy a lánctalpblokkolással manőverező harcjárművek nem tolerálták a macskaköves burkolatot. A viszonylag nagy sebességgel forduló T-34-esek szikrákat vetve csúsztak ki a kemény burkolaton és felszakítva azt szinte parittya szerűen szórták a macskaköveket minden irányba. Az egyik ilyen gránitkocka berepülve a konyha ablakán nagy csörömpöléssel összetörte a gáztűzhelyet és a földön landolva feltörte a konyhaburkolatot.

Az ijedtség meghozta eredményét, a gyermekek megértették a helyzet súlyát, miről is beszélt édesapjuk, és a hirtelen összekészített dohányszelencét elrejtették a törött konyhalap alá.

A hermetikusan lezárt konyhakő megőrizte rejtekét, a doboz és tartalma nem korrodálódott el. Olyan érzést kelt, mintha tegnap került volna oda, nem kevés érzést felszakítva tulajdonosából, akinek ikertestvére már nincs az élők sorában.

Ritkán látni nyugdíjas korú embert zokogni, amely számomra is a kezelhetetlen szituációk egyike. A lépésszámláló mellett található egy Horthy korszakból származó Bocskai sapkadísz és a hozzá tartozó csizmaveret. Csomagolás gyanánt a doboz utolsó szál cigarettájának papírját használták fel, hogy ne zörögjenek a benne lévő tárgyak.

Jól döntöttek a fiatalok, amikor nem vették fel a harcot a szovjet túlerővel szemben, mert a körtér amolyan harcállásponttá aposztrofált, a „Beszkart-Gomba” pedig lőszerraktárrá alakult át. A felhalmozott harcászati eszközökért napi harcot vívtak, a már akkor sűrűn lakott városrészen csak úgy süvítettek a páncéltörő lövedékek.

Az oroszok minden ellenük irányuló harci cselekményt megtoroltak, amolyan „ágyúval lőni verébre” technikával. Ahogy feltűnt egy kiskaliberű puskával felszerelt alak az ablakban, már reagáltak is. Betöltött páncélelhárító lövedékkel tüzeltek vissza, amely becsapódva kirobbantotta a bérház komplett frontoldalát.

Napokig látható volt, ahogy egy fürdőkád himbálózik az emeleti ablakban, amit pusztán a lefolyócső tartott meg. Ez sem tántorította el a forradalmárokat, nemsokára tragikomikus módon felfestették a falra, hogy „Gyors lakásfelújítást vállal Zsukov Marsall”

Bár ők nem vettek részt az utcai harcokban, de rengeteg, hozzájuk hasonló fiatal csatlakozott a főleg felnőttekből álló forradalmi csapatokhoz. A háborút megjárt felnőttek és a pallérozott eszű kreatív fiatalok rendkívül hatékony egységet alkottak, ráadásul éles bevetés közben. Több meghatározó ötlet olyan, szinte gyermekkorú forradalmár elméjéből pattant ki, aki még sosem látott szovjet tankot.

A harckocsik által felszakított macskakövek nem maradtak funkció nélkül, hisz tovább bontva minden főútvonal bejáratánál torlaszokat és harckocsiakadályokat emeltek belőle. Az alacsony felépítésű T-34-es tankok nehezen tudtak megbirkózni vele, mert haspáncéljuk alá szorulva megemelték a járművet. Sok ilyen megfeneklett tank esett a Molotov koktélok áldozatául, amit a környező bérházak tetejéről hajítottak a harckocsi motortérbe.

A fejvesztve menekülő szovjet kezelőszemélyzetet sok esetben ilyen kétnyelvű feliratok fogadták „oroszok haza !!”. A műszaki egyetemre járó fiatalok kitalálták, hogy az akkor már sercegve lángoló „ÁFOR” kútról hozzák el az összes gépzsírt, amit csak találnak. Ezzel a zsírral kenték össze az amúgy is csúszós gránitburkolatot. A manőverezésre képtelen lánctalpasok személyzete nem értette, mi történik, kiszállva szinte korcsolyázva bukdácsoltak a macskakövön.

A lépésszámláló háromkörös számlapja a megtett utat regisztrálta egy elmés szerkezet segítségével. Tokjának anyaga alpaka, amely a kor divatos nikkelötvözeteként jelen volt a mindennapokban, egészen az 1960-as évekig.

A koronairányba helyezett műszert a katonák zsebükben hordták, amely minden lépésnél továbbította a mutatót. Óraszerkezet, vagy más mechanizmus nem található benne, pusztán egy kalapács, amely a kilincskeréken át léptette a mutatókat.

Elmondása szerint a leleményes fiatalokból álló szabadcsapatok úgy ejtettek zsákmányként harckocsikat, mint a vadászó ősemberek. A kevés helyismerettel rendelkező vörös katonák nem ismerték a várost, mozgásukra jellemző volt, hogy mindent eltapostak, ami mozog.

A kreatív fiatalok sok esetben az utcán talált törmelékek és deszkadarabok felhasználásával olyan csapdát állítottak a T-34-eknek, mint őselődjeink a mamutoknak. Lefedtek egy aluljárót törmelékszőnyeggel, ráhelyeztek hasaló pózban egy lódenkabátba öltöztetett kirakati bábút, fapuskával a kezében, mintha célozna. A feldühödött orosz katonák minden ilyen számukra ellenségnek tekinthető személyen át akartak hajtani harckocsijukkal, hogy példát statuáljanak a szembeszegülőkön, akik részt vett az utcai harcokban.

A törmelékszőnyeg beszakadt a páncélos tömege alatt a harckocsi pedig könnyű prédaként beszorult a lépcsőfeljáróba. A lebénult jármű sajátos börtönként funkcionált a kezelőszemélyzet számára, mert sok esetben nem merték elhagyni a járművet, félve a lincseléstől.

A lépésszámláló hátlapja kopott, amely azt jelzi, hogy sokat viselték, már akkor, 1956-ban elhasznált darabnak számított.

A forradalom és szabadságharc utóhatásai még az 1960-as évek elején is érezhetőek voltak, hisz a Móricz Zsigmond körtér amolyan -bűnös városrészként- meg lett bélyegezve. Folyamatos megfigyelés és zaklatás célpontja volt a környék, hisz az AVH éveken át kutatta a szabadságharc gondolatiságával együttérző fiatalokat és felnőtteket. Ráadásul ilyenkor a GESTAPO-tól tanult módszereket is bevetettek a kutatásba, sok esetben a kedvesnek látszó házmestereket használva eszközként.

Elmondása szerint -Mari néni-, nevezzük így a házmestert, szinte együtt nőtt fel velük, ismerte édesapjukat is, aki Horthysta nézetei miatt már korábban is a vörös hatalom látókörébe került. Sokszor rajtakapták a szomszédok, hogy a Szabad Európa rádiót hallgatja. Egyszer „Mari néni” kedvesen becsöngetett hozzájuk elmaradhatatlan fejkendőjében és otthonkájában, a fiúk pedig mindig szívesen csevegtek vele, mert gyerekként szerették, így hát kinyitották neki az ajtót.

Egyszer csak kiugrott a háta mögül egy bőrkabátos ÁVÓS tiszt, félrelökve mindenkit beszaladt a szobába és teljes hangerőre feltekerte a néprádiót, mert sokan elkövették azt a hibát, hogy a Szabad Európa frekvenciáján hagyták a készüléket műsorhallgatás után. Amennyiben ez a tiltott adó bömbölt ilyenkor, az nehezen lehetett megmagyarázni, és már vitték is az illetőt. A fiúk édesapja dörzsöltebb volt ennél, az angol adás meghallgatása után rendszeresen áttekerte a sávkeresőt egy hazai komolyzenei csatornára, így elbukott az akció.

Ilyenkor a feldühödött ÁVÓ-s bement a konyhába is, kinézett az ablakon, nincs-e adóvevő antenna telepítve az ablakban, így bakancsával pont azon a konyhakövön állt, ahová elrejtették a dobozt. Sokszor megfagyott bennük a vér, kissé komikusnak látszó jelenet közepette tulajdonképpen az életükkel játszottak, nem csoda, hogy a végsőkig vártak kimentésével.

A tulajdonos megengedte, hogy belenézzek a „Step Counter”-be. Mindig van nálam nyitókés, némi aláfeszítés után rápillanthattam a szerkezetre. A hátlap lepattintása után egy rém egyszerű mechanika köszön vissza benne. A lépések ütemére lengő kalapács a menetelő katona lábütemét számlálta.

A tisztán sajtolással előállított ütemszámláló felépítése könnyen megérthető. A korabeli „Perellet” felhúzószerkezetre hasonlító megoldást számos európai hadtest is használta, saját óraiparukban előállítva.

A lemezrugó által továbbított kilincskerék minden elmozdulásnál egy osztással odébb tolta a kereket, a másik rugószár pedig rögzítette azt visszafordulás ellen.

A lépésszámláló számlapját még kúpos szeg rögzíti, mindkét oldalon, ez rögzíti. a tűzzománc számlapot. Mechanikája sárgaréz, egyszerű kialakítással.

A felhúzókorona kinézetű gomb pusztán nullázásra alkalmas, mechanikát nem tartalmaz.

A Bocskai sapka kitűzője még az 1921-es trianoni szerződés passzív rezisztenciáját hirdeti. Az elcsatolt országrészek soha el nem fogadott határait szabotáló sapkadísz már a második világháború korszakában tiltólistán volt.

Az 1956-os forradalom idején ezért a kitűzőért nagyon szigorú büntetés járt, még egy gyermekkorú személynek is. A vörös-hatalom statáriális bírósága sok ehhez hasonló relikviáért hozott halálbüntetést viselőjére.

Csizmadísz, amely szintén a Horthy-korszak idejéről származó gyalogsági csizma részét képezte. A veret anyaga alpakka, kissé kopottas nikkelötvözetként talán megjárta a frontot.

A fellelkesült fiatalok végül nem csatlakoztak a forradalmi csapathoz, az összekészített dohányszelence a konyha járólapja alá lett elrejtve, több mint 60 évre. Tulajdonos utólagos elmondása alapján talán jól döntöttek, mert ezzel elkerülték a szinte biztosra vehető halálbüntetést.

A kezdeti lelkesedés tárgyi bizonyítéka rejtve maradt a kíváncsi szemek elöl. Most is csak fotózás és történeti elemzés céljából került hozzám. Családi emlékarchívumként bekerül egy páncélszekrény hűvösébe, talán megint 60 évre.

Először szkeptikusan viselkedtem a témával kapcsolatban, de már nem bántam meg, hogy időt szakítva elmentem a találkozóra. Számomra sem volt világos a fiatalok szerepe az 1956-os események kapcsán, de most már szinte tárgyi valóságában érintett meg a történelem lehelete.

A bácsi még kedvesen megkérdezte, hol van a „Beszkárt” megállója, ami kiviszi őt a kelenföldi pályaudvarra. Változó világunkban a „Lordok háza” gyors kifőzde helyén ma már McDonald’s étterem üzemel, a „Beszkártot” pedig felváltotta a BKV, így hát felajánlottam neki, hogy majd én kiviszem kocsival a vonathoz.

Az időkapszulák köztünk élnek, amelyek sokszor már csak a tulajdonos halála után bukkannak elő, hatalmas meglepetést okozva az újdonsült lakónak. Nemrég egy Kossuth Lajos téri ingatlan felújításakor került elő majd 12 ezer oldalnyi dokumentum. Az 1944-ben elrejtett iratok szinte olyan állapotban kerültek elő egy állfal mögül, mintha tegnap rejtették volna mögé. A teljes cikk erre a linkre kattintva megtekinthető. (Joób Sándor írása)

A száraz, temperált környezet ugyan úgy megőrizte a dokumentumokat, mint a Móricz Zsigmond körtéri bérház konyhaköve alá rejtet dohányszelencét. A feltárás öröme kissé szürreális, semmihez sem hasonlítható érzés, hisz visszarepíti az embert olyan korokba is, amikor még nem is élt.

Az 1956-os események résztvevői közül már sajnos kevesen élnek közöttünk, hisz azóta eltelt több mint hatvan esztendő, tevékenységük viszont része a történelemnek. Égjen a gyertya minden nemzeti hősért, aki szembeszállt a gigantikus túlerővel és élete kockáztatásával rész vett az utcai harcokban, egy nemes cél érdekében. Bár a forradalom 1956 November 4.-én elbukott, szellemisége mégis a mai napig meghatározza mindennapjainkat.

Örömömre szolgált, hogy ezt a 1956 októberében hirtelen összekészített, majd szélsebesen elrejtett dohányszelence-időkapszulát és tartalmát bemutathattam mindenkinek.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu