Glashütte Spezimatic piros mutatóinak kálváriája

Glashütte Spezimatic “Bull’s Eye” Cal: GUB 75 mutatójának festése

A karomon látható, megkímélt állapotú, a megboldogult Német Demokratikus Köztársaság területén (VEB Glasshütter Uhrenbetziebe – GUB) gyártott karóra mutatóinak újra festése volt megbízatásom lényege. A Glashütte Spezimatic Bulls’Eye (Cal: GUB 75) mutatói tűzpiros színben pompáztak fénykorukban, de az elmúlt 45 év alatt fényüket kiszívta a nap tikkasztó melege. Nem nagy feladat renoválásuk, pusztán kevés akrilfesték kell hozzá, és egy megbízható, vékony szálú modellező ecset. Egyszer csak megoldhatatlan gyakorlati problémába ütköztem.

Mindent előkészítettem már a művelethez, lezsírtalanítottam a felületet, bekevertem a tűzpiros akrilfesték-szuszpenziót amikor rátaláltam hanyagságom egyik rothadó gyümölcsére. Minden valamirevaló, vékony szálú modellezőecsetem beszáradt, mégpedig végletesen. Akár webshopon keresztül is megrendelhető ilyen ecsetkészlet, amelyet a General Logistic sebészeti pontossággal kiszállít számomra, bárhol is legyek az országban. Nekem most viszont csak egy darabra volt szükségem, így maradt a fizikai beszerzés körülményes folyamata.

Bár kerülöm a plázákat, mégis muszáj volt összekötnöm kellemetlent a haszontalannal, azaz felesleges pénzköltést párosítani a parkolás lehetetlenségeivel. Vállalva a kockázatot nekiveselkedtem, és felkerestem egy mai modern művészellátó boltot a szomszédos bevásárlóközpontban.

Beszáradt ecsetek, egyesüljetek!

Némi shopingolás után pár zsemlével és egy liter tejjel a hónom alatt beléptem az intézményes művészeteket megtestesítő hobbysták szentélyébe, amely minden létező, vagy képzelt igényemet felülmúlta. Alapvető művészeti ismereteim átlagosnak sem mondhatóak, de egyszer olvastam, hogy a németalföldi festők maguk állították elő a színeket, amelyek sugallatszerűen merengtek fel a művész retináján, eredetüket a mai napig homály fedi, hisz titkukat magukkal vitték a sírba. A boltban úgy látszik, nem ismerik ezeket a legendákat, mert minden szín kód alapján kiválasztható. Még a megálmodás előtt álló színeknek is kódja van, csak ki kell merengeni egy táblázatból, vagy “kiszkennelni” a retinából.

Megboldogult Vincent Van Gogh depressziójának biztos melegágya lenne egy ilyen üzlet, hisz ezen változatosság végtelensége lefejezi a művészi ihletet. Ez tovább fokozható azzal, hogy a töménytelen árukészlet tudatától szárnyát vesztett művésznek az eladó felteszi a lehetetlenség legtömörebb megfogalmazását, amely egyetlen szóba tömörítve így hangzik.

Van Gogh sosem vásárolt festéket, csak használta

-Segíthetek?

Magam átérezve ezen művészi tudathasadás lehetőségét szintén megtorpantam az ecseteket orgonasíp szerűen magába foglaló tárolóegység előtt. Kódok és funkciók párosításával megpróbáltam elejét venni a végtelen keresgélésnek, de nem jutottam egyről a kettőre. Skizofréniába hajló tekintetem nem maradt partner nélkül, mert egyszer csak sötét árnyék vetült a polc szegletére, aurámat érezhetően leárnyékolta egy kiterjedt életforma. Zaklatottságomból felnézve egyszer csak előttem állt egy nálam másfél fejjel magasabb és vagy negyven kilóval nehezebb eladó, ráadásul hátratett kézzel, mosolyogva.

Én sem vagyok csekély termet, de személye messze lekörözte testfelépítésemet, szinte eltörpültem mellette. Úgy éreztem magam, mint annak a német (U-585, German Submariner) búvárhajónak legénysége, akik mit sem sejtve felszínre emelkedtek az Atlanti Óceán közepén, hogy napfényt és levegőt vételezzenek, kihasználva a légierő radarárnyékát, és egyszer csak a semmiből felbukkant mögöttük egy Angol (HMS Hood) torpedóromboló. Hasonló érzés keríthetett hatalmába, köpni-nyelni sem tudtam, ami azzal fokozódott, hogy feltette a kérdést, amire akkor még egyikünk sem tudta a választ.

-Segíthetek?

Mind méretével, mind szintetikus mosolyával arra sugallt, hogy kimondjam a legbugyutább választ, amelyet ki lehet ejteni ecset ország kapujában, a pemzli-hegy peremén.

-Ecsetet keresek! – mondtam ki a szót bátortalanul.

Biztos arra gondolt egyből, hogy otthon nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de megkegyelmezve csak ennyit mondott.

Kedves uram, de hát pont előtte áll, itt megtalálja a galaxis összes ecsetét. Még jobb és bal agyféltekés ecsetkészletünk is van, ha óhajtja, megmutatom önnek, bár azok külön polcon vannak elhelyezve. Persze mindig attól függ, mihez kell – válaszolta kioktatóan.

Gondoltam, nem égetem tovább magam, és kimondom a legkézenfekvőbb választ, amely elrejti előtte alkalmi “esőemberes” gondolatvilágomat, de válaszom szerintem csak fokozta ezt a feelinget, amely így szólt.

-Festeni szeretnék vele – szóltam  neki újfent!

Megsajnálva lehajolt eltörpült lényemhez és suttogásra véve a párbeszédet csak ennyit mondott.

Elnézést kérek, most már értem, nem faggatom tovább. Tulajdonképpen bármelyiket választhatja, hisz mindegyiknek ugyan az a funkciója, és hogy mire fogja használni, már csak az ön kreativitásától függ, amely úgy látom, ebben az esetben elég képlékeny fogalom! – zárta rövidre párbeszédünket.

Ezek után faképnél hagyott, én pedig gondolataimban megdicsértem kommunikációját, hisz ennyire illendő módon szellemi fogyatékosnak nevezni egy tétova vevőt már művészet, és egy ilyen embernek hol van a helye, természetesen egy művészellátó boltban.

Ennek hatására kiválasztottam egy 100 forintos ecsetet, amivel nem én lettem a nap vásárlója, de megszégyenült gondolatvilágom melegágyaként eszembe juttatott egy réges-régi történetet, hátha tétova, rejtett kreativitásom újból lángra kap és szárnyal a végtelenbe, vagy azon túl.

Annak idején, az átkosnak nevezett szocialista rendszerben, amikor a kereskedelmi festészet még csak szárnyait próbálgatta, minden feltörekvő vagy amatőr festő a pártállam igényeit hivatott kielégíteni. Minden pártházban, szakszervezeti üdülőben, vagy KISZ klubban lógott egy munkásmozgalmat megtestesítő festmény. „Lenin vezeti a felkelőket”-től kezdve „Lenin beszédet mond a zaprozseci bányászoknak” témák replikáin keresztül előfordult számos kreatív formavilág is, amit grafikai szakkörökben állítottak elő az akkori fiatalok, saját fantáziából.

Lenin beszédet mond Alexander Michailowitsch Gerassimow eredeti, híres festményén.

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés nyolc óra grafika elvét valló művészpalánták lelkesen jártak a szakkörökbe. Ezek a kreatív ifjoncok tekinthetőek a mai utcán graffitiző művészek előfutárainak, csak legális körülmények között alkotva, a munkáshatalom szolgálatában. Arról álmodott mindegyikük, hátha felkerül egy grafikái alapján készült minősített festmény Szabó Elvtárs, mezőtótkomlósi pártvezető feje fölé, mégpedig dedikált művészkeretben.

Lenin portréja egy korabeli grafikán.

Történt egyszer, hogy a grafikai szakkör vezetője, aki a TMK esztergályosa, kiváló munkás és megbízható párttag is volt egyben, kint hagyta a csendélet-témához szükséges gyümölcskosarat a szakkör asztalán. A GMK-ban takarító elvtársnők pedig nem voltak restek, hazavitték a gyümölcsöket, csak egy cédulát hagytak az asztalon ezzel a szöveggel.

”Kedves Szakkörvezető Elvtárs.

Elnézését kérjük, éhesek voltunk, és megettük a kint hagyott gyümölcsöket, amelyek reggelre úgyis megfonnyadtak volna.

Csak így tovább a lenini úton!

Üdvözlettel: a takarítók”

Bevezetőnek mindig a csendéletet választották témának, de ez most elmaradt a kosár üressége miatt, így egyből belevetették magukat a téma mély vízbe. A szakkörvezető szemtelen potyázás helyett inkább vissza nem térő ihletésnek tekintette a gyümölcsök hiányát, peckesen kiállt a képzőművészeti állványok elé és kimondta a legbátrabb szót, amely majdnem karrierre végét jelentette.

Kedves elvtársak, ma nem kötött témák szerint haladunk, hanem saját fantáziájukat használva rajzoljuk meg a pártállam legkreatívabb grafikáját. A legjobb alkotásból minősített festmény készül, amely Tőzsér elvtárs pártirodájának falán fog lógni, mégpedig az idők végezetéig, vagy azon túl– hencegett a szakkör vezetője.

Leonyid Brezsnyev és Kádár János elvtársi csókja a ferihegyi repülőtéren.

Tudni kell, hogy abban az időben debütált az egyik legnagyobb visszhangot keltő fotó, amely a korabeli Népszabadság címlapján is szerepelt. Pálfai Gábor fotóriporter 1979-ben készített képén Leonyid Brezsnyev Szovjet államtitkár, szinte szájon csókolja Kádár Jánost, az MSZMP főtitkárát. A döbbenetes fotót nem lehetett cenzúrázni, mert bejárta a világsajtót, sőt később a szabad választások idején még óriásplakát is készült belőle. Leonyid Brezsnyev vadászmókus méretű szemöldökével amúgy is mindig a korabeli sajtó célpontja volt, ráadásul egy ilyen esemény kapcsán úgymond túlfotózták a témát. Megmagyarázni nehezen tudták a forró, félreérhetetlen szituációt, talán pravoszláv szokásokra lehetett visszavezetni.

Leonyid Brezsnyev szájon csókolja Erich Honeckert .

Aki tehette, elmenekült a meleg csókváltás elöl, de nehéz volt kibújni alóla. Egyetlen kommunista vezető sem volt olyan bátor, hogy vérig sértse a világ nukleáris arzenáljának felét bitorló szovjet pártvezetőt azzal, hogy nem adja csókra a száját. Eric Honecker, Gustav Husák is rendszeresen az áldozatok között szerepelt, amit nehezen tudtak megmagyarázni hazájukban, hisz egyből a belföldi viccújságok címlapjaira kerültek vele.

Fidel Castro, elmaradhatatlan szivarjával tudta magát csókmentesíteni.

Talán Fidel Castro járt a legjobban mind közül, mert Brezsnyev-találkozó idejére megduplázta szivarkészletét, így mindig kilógott egy a szájából, így tudta csók mentesíteni magát. Leonyid Brezsev pedig utálta a szivarszagú leheletet, így a kubai vezető esetén eltekintett eme elvtársi üdvözlésmód erotikus szokásairól. Ezek tudatában a felvilágosult fiatalok fantáziáját igen csak megmozgatta a fotó, amiről nem lehetett beszélni. Kimondatlan szavak és tabuk övezték a fénykép létjogosultságát, egyszerűen csak létezett. Acél György híres három “TTT“-betűt megformázó kultúrpolitikai triumvirátusában, amely a tiltott, tűrt, támogatott szavak szerepjátékán alapszik, ezen fotó egyértelműen a “TÍLT” kategóriát képezte volna.

A szakkörvezető erről mit sem sejtve kiadta a témát, ami nem biztos, hogy jól átgondolt ötlet volt abban a magyarázatra szoruló időszakban.

-A mai téma legyen egy korai történelmi metszet, amely stílszerűen Vlagyimir Iljics Lenint ábrázolja, mondjuk Lengyelországban – döntött okosan a szakkörvezető.

Bár abban az időben senki nem tudott erről az eseményről, talán sosem járt Lenin Elvtárs Lengyelországban, így a fiatal KISZ aktivisták némi almabor elfogyasztása után nekiálltak a téma elkészítésének, saját elképzelésük alapján. A sorok között, hátratett kézzel páváskodó szakkörvezető kedves mosollyal nyugtázta a készülő művelet. Pusztán némi történelmi segédletet adott a téma mellé, így egy, a varsói repülőtérre, TU-154-es repülőgéppel érkező Lenin ábrázoláshoz szakértően hozzászólt.

Kedves elvtárs, tudja a Tupoljev gép lajstromszáma minden esetben a rendszerbe állítás évét jeleníti meg. 1954-ben Lenin elvtárs már nem élt, így ez a kép nem ad valós történelmi élményt, kérem, használja a fantáziáját. -szólt közbe a szakkörvezető.

-Tudom jól, elvtárs, csak szárnyalt a fantáziám és ez repült ki belőle elsőre -mentegetőzött a fiatal grafikus palánta.

-A szárnyaló fantázia nem hátrány, de legyen valós alapja a témának – válaszolta a szakkörvezető.

Ezek után a fiatalember durcásan levéve szétszakította a majdnem kész grafikát, és felfeszített egy szín fehér papírt a helyére.

A kinevezett művészeti vezető nem akarta megbántani tanítványát, ezért kedvesen felé fordulva csak ennyit mondott.

-Nem késett le semmiről, nyugodtan kezdje elölről. Van időnk bőven, fusson neki újra. Tudja mit, segít önnek Kovács elvtársnő, ő már elkészült a sajátjával -mentette a menthetőt a szakkörvezető.

A művészeti kritika után kiment a folyosóra elszívni egy mezítlábas Symfónia cigarettát a népköztársasági címer alatt, majd visszatérve kedély viháncolásra figyelt fel.

-Látom megtalálták egymás művészeti auráját és jól haladtak. Már csak abban reménykedem, hogy nem tértek el a témától és az elkészült festmény Lenin elvtársat ábrázolja Lengyelországban – bízott benne a szakkörvezető.

Vittünk bele egy kevés erotikát is, ezzel szerintem túlszárnyaltunk mindenkit, persze nem TU-154-es repülőgéppel, hisz abban az időben még nem létezett, ahogy mondani tetszett az elvtársnak– válaszolták a viháncoló fiatalok.

Megfordítva a grafikát hanyag eleganciával és lehajtott fejjel várták a hatást, amely nem maradt el.

A szakkörvezető eldobva mindent, éktelen haragra gerjedt, kiabálva államvédelmi hatósággal fenyegetőzve korholta a fiatalokat.

Szárnyaló fantázia egy modern alkotáson.

Két ilyen tehetséges fiatalról kiderül, hogy Soros, mit beszélek én itt össze vissza, imperialista bérenc. Hogy képzelik ezt, meggyalázzák a világ munkásmozgalmi vezetőjének emlékét ilyen prűd, visszataszító és obszcén jelenettel. Honnan veszik a bátorságot, azonnal adjanak magyarázatot tettükre és utána egy percet kapnak rá, hogy elégessék ezt a borzalmat – dühöngött a grafikai kör vezetője.

A fiatalok grafikáján Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja, Lenin egykori felesége volt látható, amint fiatal szerelmes módjára a nemrég publikált fotó mintájára erotikus csókot imitál Lavrentyij Pavlovics Berija, a rettegett szovjet titkosszolgálat vezetőjével, amolyan “rajtakapás” szemlélettel felfokozva.

-Borzalom, szégyen, abszurdum, ezért kizárják önöket a pártból, talán még engem is meghurcolnak. Azonnal égessék el ezt az undormányt, de előtte magyarázzák meg, hol van a festményen Lenin elvtárs, és mit értenek önöknek rejtett kreativitáson? – kérdezte dühösen.

Egyetlen szóval magyarázták meg az ellentmondásos érzelmeket megjelenítő grafikát.

-Látom az elvtárs grafikai vezetőként nem érti a kép kreatív lényegét, egyben erotikus töltetét, de nős, családos emberként azért illene ráismerni a szituációra. Képen látható elvtársak csak kihasználják az adott lehetőséget, mert –

Vlagyimir Iljics Lenin Lengyelországban van.

Köszönöm mindenkinek, hogy velem tartott az alkalmi időutazásban, sajnos vissza kell mennem befejezni a mutató festését, még a végén ez az ecsetem is beszárad! 🙂

Csak így tovább a lenini úton,üdvözlettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − 6 =