A Biedermeier zeneszerkezet hangja
Biedermeier kép vagy keretórák elengedhetetlen kiegészítője a zenélő, vagy muzsikálószerkezet, mely erősen kötődik magához a korszakhoz.
A német eredetű, erősen polgári jellegű művészeti stílus a napóleoni háborúk vége és az 1848-as forradalom közé eső, viszonylag békés időben alakult ki, főleg Németországban, kései szakasza a neobarokkba olvad. Ezen stílusban tapasztalható utoljára, hogy az őt létrehozó társadalmi osztály, a polgárság életfelfogásának, kulturális szemléletének szellemi és tárgyi megnyilvánulása olyan egységet mutatnak, ami csak az előző nagy stíluskorszakokra volt jellemző. A napóleoni háborúk a társadalmi osztályok közül talán a polgárságot érintették legjobban, így érthető, hogy a hadi eszmény és dicsőség kissé unalmassá vált, értelmét vesztette. A polgárok megelégelték a harcos motívumokat, a lándzsa formájú mutatókat és a római, spártai életszemléletet. Valami egyszerűre vágytak, ami ezektől messze áll, ezt a meghitt családi átriumában találtak meg. Az otthon melege új hangulatot kínált a polgárságnak, ráadásul a muzikalitás is reneszánszát élte, ezért egy Biedermeier falióra elképzelhetetlen volt zeneszerkezet nélkül.
A muzsikálószerkezet már a barokk idején is létezett de igazi jelentőségét ezen stílus idején érte el. Ékszerdobozokba épített szerkezetektől kezdve az énekesmadár automatákon át a képórák hátlapjára szerelt zenemechanizmusokig mindent lefedett a muzsika, még a kerekekre szerelt verkli, azaz a kintorna gondolata is ekkor fogant meg, hogy még az utcán is hallani lehessen akár egyéni megrendelésre. A korra jellemző, hogy ezek a szerkezetek legalább százféle dallamfolyamban készültek, sokszor az aktuális slágert játszva. Természetesen egy zeneszerkezet csak egy dallamot tudott, később elterjedtek a duplex szerkezetek, amelyek egy kar eltolásával két zeneszámot is el tudtak játszani. Kép és keretórák hátoldalának belsejére erősítették a zeneszerkezetet, amely felerősítve a hangot belakták az egész lakást, átszellemült hangulatot teremtve az ott lakóknak. Külön felhúzó szerkezettel rendelkeztek, de a nyolc napig járó falióra minden egész ütésekor automatikusan megszólaltak.
Meghagyták az időfüggetlen zenelejátszás lehetőséget azzal, hogy az óraszerkezeten kívülre vezettek egy selyemzsinórt, mely meghúzásával bármikor meghallgathatták dallamukat. A képen látható zeneszerkezet tipikus kialakítású ahol egy tüskés henger forgás közben megpendíti a fésűs-rezonancia-lapot. A szerkezetet mozgó rugóház hajtja és a forgó henger megfelelő rendszer szerint elhelyezett tüskéi az acélfésű fogain pengetik a dallamot. A fésű fogait az alsó felületükre felforrasztott kis ólomtömbökkel hangolták, ha a tömbből lefaragtak a fésűfog hangja magasabb lett. Egy külön iparág alakult ki ezek gyártására, ami a korabeli Kismarton, mai Eisenstadt területén helyezkedtek el. Sok itt készült zeneszerkezet került beépítésre Magyar vonatkoztatású órába, hangja rendkívül autentikus, amely mindig a kor kedvelt taktusát, itt például a „Rákóczi indulót” játszotta.
A Biedermeier zeneszerkezet hangja a lejátszó ikonra, vagy erre a linkre kattintva meghallgatható.
Tekintse meg, a közösségi portálomat is IDE kattintva.