Reneszánsz

A 15. század elején Észak-Itáliában a humanizmus eszmeáramlatának hatására kialakult művészeti korszak és stílus, amely szembefordult a gótikával és a művészet megújhodását hirdette. A renaissance szó Franciául újjászületést jelent. Az óraipar szempontjából jelentős szerepe van Németországnak, mivel itt az órakészítés éppen a 16. század elején, vagyis a reneszánsz kezdetével egy időben indult virágzásnak. Németországban a késői reneszánsz a 17. század háromnegyedéig fennmaradt és az óraipar vonatkozásában sok szép alkotást hagyott hátra. Az óraiparnak két jelentős vívmánya esik a reneszánsz idejére. A tekercsrugó és a hordozható óra. Mindkettő meghatározó jelentőségű a reneszánsz órák típuskarakterének alakulása szempontjából.

A rugó nemcsak technikai haladást jelentett, hanem formai változást is hozott. Nem kellett ugyanis helyet biztosítani a leereszkedő súly számára, így az óra az asztalon is elhelyezhetővé vált . a reneszánsz asztali órának három fő típusa van. A torony alakú asztali óra. A tok anyaga többnyire aranyozott bronz. Rendszerint több számlappal van ellátva. Sok esetben a tok két oldalsó,sőt hátulsó felületére is számlapokat tettek, amelyek dátumot,naptárt vagy csillagászati adatokat mutattak.

Jellegzetesen reneszánsz termék a feszületóra, főleg a 16-17.században. A szerkezet a feszület talpazatába van beépítve, a kereszt középső gerendájában végighúzódó tengely felső végére egy földgömb van felültetve. A tengely a gömbbel együtt 12 óra alatt fordul egyet és egy álló mutató a földgömb egyenlítője mentén felvésett számokon mutatja az időt. a tok itt is rendszerint fém, szerényebb kivitel esetén fa , de a korpusz és a mellékalakok akkor is fémből készülnek . Egyházi témájánál fogva a feszületórával azonos típusnak tekinthető az un. Monstranciaóra, ahol a szerkezet szentségtartó alakú tokba van beépítve. A tok rendszerint művészien cizellált ötvösmunka.

Jellegzetes reneszánsz termék a kerek doboz alakú óra, mely a zsebórák ősének tekinthető. A függő órák is ebben az időben kezdtek elterjedni, melyeknek rengeteg változata alakult ki. Büszke tulajdonosaik láncon, nyakukba akasztva viseltek,részben azért, mert mérete még nem volt elég kicsi ahhoz,hogy kényelmesen zsebben hordható legyen,főleg pedig azért,mert egy ilyen luxuscikket,technikai ritkaságot nem akartak a világ szeme elől elrejteni. Az első korong, vagy inkább henger alakú példányok mellet megjelentek a gömb alakú változatok.

A kor közkedvelt illatosító eszközét, a pézsmával átitatott szivacsdarabkát ugyanis az akkori divat szerint nyakba akasztható, aranyozott bronzból készült áttört tartókban viselték, ami lehetővé tette az illat szétterjedését.

Kézenfekvő volt az ötlet, hogy ezekbe az illatszertartókba óraszerkezeteteket építsenek be, illetőleg, hogy a függőórák tokját az illatszertartók mintájára alakítsák ki. A 16. század végén és a 17. század elején jelent meg a későbbi óraüveg elődje, a hegyikristályból készült fedél. A vastag rendszerint fazettásra csiszolt kvarc nem csak a portól, hanem a káros mechanikai hatásoktól is megvédte a számlapot és a szerkezetet, átlátszó voltánál fogva pedig a fedél felnyitása nélkül leolvasható volt a mutatóállás.

Néha a tok oldala és a hátlapja is hegyikristályból készült. A reneszánsz órák úgynevezett kanálbillegővel, vagy kerékbillegővel működtek. A csapágylemezek a 16, század elején még többnyire vasból készültek, csak a század végén kezdtek áttérni a sárgaréz használatára. Egy mutató volt, amely csak az órákat mutatta. Nem volt értelme percmutatót alkalmazni , hiszen a napi járási hiba a fél órát is meghaladta . Csak a 17. században jelent meg a mutató,amely egy külön számlapon a negyedórát mutatta.

Ebből fejlődött ki később a percmutató, de csak az ingaóra, illetve a hajszálrugóval működő billegő feltalálása után terjedt el szélesebb körben. Asztali órákból az ütőszerkezet szinte sohasem hiányzott és gyakori volt a függőórákban is. Ezen kívül gyakran előfordult holdfáziskijelző, dátumszerkezet, sőt ébresztőszerkezet is.

A reneszánsz órákból kevés maradt fent. Különösen eredeti állapotában keveset lehetett megőrizni. A későbbi korokban ugyanis többnyire korszerűsítették őket. Hogy a járáspontosságot javítsák az akkori órások ingát vagy hajszálrugós billegőt applikáltak hozzájuk. A szerkezet járáspontossága ez által megjavult, viszont elvesztette eredetiségét, amelyet később főleg a gyűjtők és a muzeológusok fájlaltak. Reneszánsz órákra jellemző a masszív felépítés, a gondos kézimunka és a nemes anyagok használata. A reneszánsz stílust az egyre népszerűbb barokk stílus váltotta.

Tipikus reneszánsz, hordozható óra, mely már rugóhajtású. A kor ismert óratípusa,mely a zsebórák elődjének tekinthető. Reneszánsz asztali óra, gazdagon cizellált, tűzi aranyozott óratokban, ütőszerkezettel kiegészítve. Az óra érdekessége, hogy a szerkezetét a barokk korban, az akkor feltalált és térhódító ingaszabályzós-gátszerkezetre építették át.