Gótika
A 12. század közepén a Franciaországi le de France tartományban kialakult művészeti irány, amely hamarosan egész Európában elterjedt.
Az elnevezés a 16. századi Olaszországban keletkezett és eredetileg megbélyegző gúnynévnek szánták. Az” „maniera dei goti” kifejezésből ered és gót, azaz barbár modort jelent. A gótika formavilágának alapvonásai egy statikai megoldásból származnak, melyet az építészetben alkalmaztak és lényege, hogy a boltozat vázát egy kőből faragott, szilárd és viszonylag könnyű bordarendszer alkotja, amely oszlopkötegekre támaszkodik. Bizonyára nem véletlen,hogy az első valóban mechanikus elven működő órákat is ebben a korban kezdték készíteni. Az első toronyórák a 13. század végén és 14. század elején jelentek meg Angliában és Itáliában, majd a Német nagyvárosokban, Franciaországban és Svájcban.
Ezek nagyméretű, szinte teljesen vasból készült, súlyhajtású szerkezetek voltak, foliot szabályzóval. Kovácsok és lakatosok készítették őket. Az órásszakma ezekből a mesterségekből alakult ki és hosszú ideig nem is határolódott el teljesen. Hogy a toronyórák mellett mikor jelentek meg a mai faliórák elődjei, a gótikus konzolórák, erre vonatkozó pontos adataink nincsenek. A képen egy gótikus konzolórát láthatunk. Mint a nevéből is látszik az óra a falra rögzített konzolon áll. A szerkezet kovácsoltvas váza a kerékrendszer fölött csúcsívben fut össze, hasonlóan a gótikus épületek bordás boltozatához. Erre vannak erősítve az ütőszerkezet csengői. A kerékrendszer a vázhoz erősített, keskeny függőleges vaslemezbe van csapágyazva. A szerkezetnek védőburkolata nincs. A mutatók az időt egy körbefutó számkörön jelezték.
A percmutató még nem létezett, az később jelent meg az órákon. Az óra szabályzója a csengők alatt vízszintes síkban lengő hajszálrugó nélküli kerékbillegő, azaz foliot, melyet orsós gátszerkezet működtet. Az órát tapintótárcsás ütőszerkezet egészíti ki, amely ekkor még nem a futószerkezet síkjában, hanem mögötte helyezkedik el. Ez a szerkezet is , mint minden gótikus óra súlyhajtással működik. A gótika kisebb-nagyobb időeltolódásokkal szinte valamennyi európai országban megjelent, majd a 16. Század elején a mindjobban tért hódító reneszánsz kiszorította, azonban mint továbbélő művészet egyes országokban a 18. századig nyomon követhető. A képen egy gótikus konzolóra látható.