Az órás szakoktatás mindennapi hősei

Több mint harminc éve annak, hogy Budapest utcáit járva megálltam egy belvárosi órásbolt előtt, melynek ízléses kirakata mögött egy mesterember tevékenykedett. Már akkor is hangyabolyként nyüzsgött Újbuda, órásunk mégis a győztesek nyugalmával szerelte időmérőit, dacolva felgyorsuló világunk kötelező tempójával. Abban a pillanatban felvillant bennem, hogy én is órás szeretnék lenni, amely lehetetlen ötletnek tűnt abban a másodpercben.

Épp Debrecenben, az ottani Műszaki Szakközépiskola levelező tagozatára jártam, természetesen munka mellett. Ennek ellenére felkutattam a lehetőségek tárházát és analóg világunk információit kiaknázva megszereztem Magyarország legjobb órásmesterének címét és elérhetőségét. Vályi Huba akkoriban hazánk legpatinásabb órás szakiskolájának vezetőjeként valóságos legenda volt a szakmában, hisz az összes létező tankönyv az Ő illetve édesapja, Vályi Ödön tollából fakadt.

Sekélyes helyesírásom birtokában tollat ragadtam és megfogalmaztam egy levelet, melyben felvázoltam akkori helyzetemet, 25 éves fejjel. Mai digitális életvitelünknek még nyoma sem volt, így ezen levél javított példányát normál postai levélként feladva elküldetem az Órások Szövetkezeténél kapott címre. Amolyan kincses kalendáriumként megőriztem emlékeimben ezt az évet, melynek történései szinte beivódtak elmémbe.

1994-et írtunk, amikor is az akkori minimálbért kilencezerről tizenegyezer-ötszáz forintra emelték, áprilisban pedig Magyarország beadta felvételi kérelmét az Európai Unióba. Brit munkáspárt az akkor 41 éves Tony Blairt nevezte ki elnökévé, én pedig szakítva debreceni lakhelyemmel visszaköltöztem Budapestre. Akkoriban még fogalmam sem volt, mit lehet kezdeni egy közlekedésgépészeti végzettséggel, de abban szinte biztos voltam, hogy egyszer órás szeretnék lenni.

Levelem nem maradt válasz nélkül, kedves, kiegyensúlyozott üzenetként megérkezett a megerősítés, hogy sose adjam fel álmaimat, próbáljak autodidakta életvitelt kialakítani, mostani lelkesedésemmel ötvözve. Sajnos a tartalom egyben elbocsájtó szép üzenetként is funkcionált, hisz abban a korban elképzelhetetlen volt, hogy bárki munka mellett, levelező tagozatosként végezzen el egy olyan gyakorlati szakmát, mint az órásmesterség. Vályi Huba életműve meghatározta a hazai oktatás európai színvonalát, amelynek még az évezred vége felé sem volt alternatívája.

Alapos, mindenre kiterjedő szakoktatás lefedte az órásmesterség egészét, amelyet szinte elképzelhetetlen volt koncentrált oktatási ütemtervbe sűríteni. Bár az 1990-es években még nem körvonalazódott világosan, de abba a korba léptünk, ahol a kőbevésett szakoktatási rendszereknek már nem volt intézményesen biztosított helye modern világunkban.

Ezen hálátlan időszak nem váratott sokat gyakorlati önmagára, hisz az önkormányzati finanszírozás átalakulása illetve a nagyvállalati rendszerek összeomlása alapvetően átalakította a szakképzés több mint fél évszázados múltját. Mivel ennek okán megszűntek az intézményi tanműhelyek, így magának az iskolának kellett átvállalnia a gyakorlati oktatás minden költségét illetve logisztikáját. Ezek mellet a kézműves szakmák iránti érdeklődés csökkenése továbbá a tíz osztályhoz kötött feltételrendszerek bevezetése nagyban átalakította a tanulmányi keresztmetszetet.

Az addig megismert oktatási alapképzésbe integrált kompetencia-mátrix bevezetése, illetve a felhígult oktatói létszámba beemelt civil delegáltak kelletlen térnyerése ütötte bele az utolsó szöget az iskolarendszer koporsójába. Hosszú vívódás után a kétezres évek közepén megdőltek az akkori rutinok, elszakadtak a súlyok és ellensúlyok, majd recsegve ropogva saját romjaiba hullott a több mint ötven évig hibátlanul működő órás szakoktatási szokásrend. A 606-os szakmai számmal ellátott órás továbbképzés egy időre lehunyta szemeit.

Vályi Hubának írt levelemmel egy időben keltezett, telefonkönyvből kimásolt piszkozatomból is kiolvasható, nemcsak a fővárosban, hanem országszerte folyt a szakképzés, ráadásul intézményes jelleggel. Ennek okán területi elosztástól függetlenül bárki jelentkezhetett órás szakiskolába, amelyet szintén felemésztett az oktatás reformációja.

Ekkor vált igazán létfontosságúvá, hogy a megszűnés fázisban haldokló intézményes oktatási rendszer helyén ne légüres tér keletkezzen, hanem egy olyan, bárki által elérhető szakképzési platform, amely nemcsak továbbviszi az órásmesterség szerepét, hanem népszerűsíti is azt. Ehhez viszont egy képzett, nagy teherbírással megáldott emberre volt szükség, aki az elvégzett munkát sajátjának érezve nem fél a kudarctól, hanem tanul belőle. Sokan arra gondolnak, hogy ez kizárólag férfimunka, pedig a kiválasztott családtag nem az elsőszülött fiúgyermek hanem a család harmadik, egyben legfiatalabb tagja, Emőke lett.

Kevés embernek adatott meg, hogy olyan családba szülessen, ahol 1927- óta szinte meghatározó jelenség a hazai szakoktatás. Ezen hagyományt szinte lehetetlen kivonni a mindennapi életből, amely nyomot hagy a gyermeknevelésben is. Talán egyetlen kivétel lehet, amely megtörheti ezt a pályaválasztási tradíciót, amennyiben a gyermek leányként jön a világra.

Így lehetett Vályi Emőkével is, hisz amikor megszületett, még alanyi jogon dübörgött az intézményes szakoktatás. Mivel ez időtájt a rendszer nem igényelt beavatkozást, a legkisebb leány figyelme nem kizárólag az órásmesterség felé irányult. Családjának biztatására elvégezte a szakiskolát, sőt, dolgozott is órásként, ráadásul Ausztriában, ahol alapjaiban sajátította el a szakmát. Bár az Órások Szövetkezeténél is alkalmazták, mégis két diplomát szerezve leginkább a multinacionális cégek bázisát erősítve egyedüliként hagyta látókörön kívül az órásszakmát, bízva abban, hogy a család férfitagjai felcseperedve majdan betöltik ezt a funkciót.

Már már közhelyként szerepel Woody Allen elhíresült mondása, amely röviden így szól.

„Ha meg akarod nevettetni istent, mesélj neki a terveidről”

Itt is ez történhetett, hisz a család férfitagjai bár az órásszakmát választották hivatásuknak, de nem az oktatás illetve képzés területén. Ezt tetézte, hogy az oktatásban részvevő családtagok életkoruk okán kezdek kiöregedni a napi huszonnégy órányi tevékenységet igénylő szerepkörből. Ekkor válaszút elé érkezett a több mint száz évre visszanyúló hagyomány jövője, melynek tétje is létfontosságúnak bizonyult. Jelentősége abban nyilvánult meg, hogy folytatódjon-e a képzés családi irányítás alatt, vagy sodródjon idegen környezetbe, egy semmitmondó oktatási struktúra keretein belül.

Ekkor jött el a pillanat, amikor Vályi Emőke állandó munkaviszony mellet, immáron családanyaként felvállalta a hazai órás szakoktatás modern kori alteregóját. Dolgát nagyban nehezítette, hogy a majd száz éves rutint maga mögött tudó képzési rendszer már alapjaiban sem hasonlított arra a kiterjedt oktatási hálózatra, amely annak intézményes jellege nyújtott, néhány évtizeddel ezelőtt. Meg kellet alkotni azon rövidített oktatási rendszert, amely szinte szabadidős tevékenységként ötvözi a képzés kifogástalan élményét a gyakorlati ismeret létjogosultságával.

Mivel az állam teljes egészében kivonult a kézműves szakmák képzéséből, meg kellet szervezni a oktatás finanszírozási keretrendszerét is, a hozzá tartozó gyakorlati terület logisztikájával együtt. Ráadásul az én, 1994-es  jelentkezésem időszakában elképzelhetetlennek tűnő elméleti képzési rendszer kizárólagos értelmet nyerve meghatározta a tanterv vázszerkezetét. Hétvégi ütemtervet kialakítva és folyamatos képzést biztosítva egy évbe sűrítette az oktatás elméleti menetrendjét, választható illetve specifikus intervallumokkal kiegészítve.

Első lépésben meg kellet oldani a szakoktatás fizikai helyszínét, amely a mai, ingatlanpiaci lehetetlenségek időszakában nem csak elképzelhetetlennek tűnt, hanem anyagi nehézségekbe is ütközött. Sajnos a belvárosba elhelyezkedő, Práter utcai ingatlan, amely majd száz éven keresztül helyszínt biztosított a kézműves szakmának, immáron elérhetetlennek bizonyult. Találni kellet egy új helyszínt, ahol megvalósítható az újraszervezett szakoktatás helyigényes kialakítása. Figyelembe kellett venni a megközelítés, a parkolás, illetve a tanműhelyek ipari jellegének kialakítását, közös területi egységbe tömörítve.

Szerencsére városszerte fellelhető számos olyan, mai szóval illetett ipari ingatlan, amelyek teljes egészében lefedi a felsorolt igényeket. Ráadásul az időszakma berkeiből is sok olyan kolléga csatlakozott az oktatási struktúrához, akik az intézményes oktatás megszűnése után, magánvállalkozásba kezdtek. Ez amolyan indikátorként jellemzi az képzés jövőjét, hisz ezek a kipróbált mesteremberek nem kevés jövedelmet hagytak veszni, annak érdekében, hogy részmunkaidős oktatói szerepkört tölthessenek be a megújult szakképzés területén.

Külön érdekessége az újraszervezett képzésnek, hogy ezen oktatói szerepkört betöltő mesterembereknek is be kellett ülniük az iskolapadba, hogy elsajátítsák a modernkor mételyeként megjelölt hálózati tevékenységet, amelyet egyszerű szóval világhálóként ismerünk. Ez így volt a múltban is, hisz egy vállalkozásként működő órás manufaktúra családtagját küldte külhonba, hogy megismerje a legújabb technikai vívmányokat, mint például annak idején a svájci horgony gátszerkezet térnyerése. Hazatérve az Ő tudását alkalmazva emelték át a tapasztalatokat gyakorlati hasznosításra.

Manapság sincs másként, hisz egy jelentős technikai áttörés miatt kellet újból iskolapadba ülniük a képzett órásmestereknek, hogy az oktatás területén is megoszthassák tapasztalataikat, melynek még a neve is irritáló, hisz úgy hívják, hogy internet. Bűnös egy jelenség, mely részben kártékony a fiatalkori fejlődésre, ezen felül pedig függőséget okoz. Sajnos jelenleg egyedüli és megkerülhetetlen, viszont okosan használva még hasznunkra is válhat. Manapság közösségi oldalakon, illetve honlapokon keresztül zajlik a kommunikáció továbbá az ismeretanyagok terjesztése a hozzá tartozó feladatsorokkal együtt.

Mára kötelező digitális kapcsolattartás világában e-Learing feladatok sokaságával tűzdelve akár egy Zoom Meeting keretein belül is részt vehet az ember egy oktatási kurzuson. Talán a sors különös fintora, hogy ezen oktatási rendszer létjogosultságára egyetlen szó tette fel a koronát, amelyet groteszk módon koronavírusként ismerünk.

Szerencsére van is jelentkező bővel, hisz mint később kiderült, nem csak én álmodtam magam egy gyakorló órás szerepkörébe, hanem kortársaim is. Viszont Ők tettek is érte, hisz jelentkeztek a képzésre, majd időt és energiát nem sajnálva el is végezték azt. Mivel kicsi a világ az internet berkein belül sokat találkozunk, főleg közösségi oldalakon, illetve szakmai platformokon keresztül.

Talán a sors különös fintora, hogy a kép bal oldalán álló kolléga sajátos fejlesztői tevékenységgel hívta fel magára a figyelmet, amely egy számlapláb-forrasztó platform képében testesült meg. Serdült Imre kérésemre elkészítette saját forrasztó-állomásomat, amelyet műkedvelő órásként sikerrel alkalmazok a mindennapokban. Kép másik szélen álló pályatársamat Nánássy Zsoltnak hívják, aki minden tudását latba vetve órásként helyezkedett el, öregbítve a frissen végzett szakemberek táborát.

Szerencsére az iskola nem csak klasszikus szakoktatást teljesít, hanem típusképzéseket is beiktat órarendjébe, amelyre bárki jelentkezhet, végzettségtől függetlenül. Egyik ilyen specifikus képzésen én is részt vehettem, amely családias hangulatban telt, gazdag napirenddel kiegészítve. Bár oklevelet nem kaptam, de hatalmas öröm volt számomra egy ilyen oktatási napon részt venni.

Talán a képen nem látszik, de szentimentális alkatként reménykedem benne, hogy jelen publikációm folytatását már saját órás szakvizsgámtól tudom közreadni, beteljesítve harminc éves álmomat.

Mintha visszarepültem volna harminc évet a naptárban, hisz ezen tankönyv jogelődjét már 1994-ben rongyosra olvastam. Szinte kezemben éreztem azt a bizsergést, mint annak idején, amikor tollat ragadva felvázoltam akkori helyzetemet Vályi Hubának. Sajnos Ő már nem lehet velünk, de életművét folytatva nagyon sok, hozzám hasonló műkedvelő órásnak teljesülhet az álma, hogy egyszer végzett órásként eddigi hobbiját hivatásának tekinthesse.

Publikációmat 2020 augusztusában elhunyt Vályi Huba emlékére, illetve az általa alapított szakképzés sikerére ajánlom fel.

Örömömre szolgált, hogy fiatalkori álmom modern kori megtestesülését beosztattam mindenkivel, egyben köszönöm szépen pályatársaimnak, hogy arcukat adták írásomhoz.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu