Celluloid lap vágó alternatív használata

Sosem gondoltam volna, de egyszer csak ez az idő is eljött. Szükségem lett volna egy speciális 417-es méretű „savonette” üvegre, de a kialakult pandémia okán nem tudtam beszerezni. Amúgy sem egy szokványos méret, de most szinte képtelenség hozzájutni. Talán ilyenkor lehet megérteni a legjobban, milyen lehetett az 1960-as évek elején órásnak lenni, internet nélkül, hiánygazdaságban élve.

Duplafedelű zsebórák elmaradhatatlan kiegészítője az úgynevezett „savonette” üveg. Szinte tojáshéj vastagságával, illetve alacsony ívével megvédi a számlapot, mégis gond nélkül rácsukható a zsebóra fedele. Speciális kiegészítő, amely tized milliméteres átfedésekkel megvásárolható az alkatrész kereskedésekben. Mivel webshopon keresztül jelenleg nem lehet beszerezni, nincs más hátra felkutatom a lehetőségeket és az idős szakma segítségét kérve elkészítem magam. Akkor lássunk neki

Valamikor a múltban nyers celluloid lapok formájában lehetett megvásárolni az alapanyagot szakkereskedésekben, így könnyedén pótolni lehetett az alapértelmezésben elérhetetlen „savonette” üveget. 0,8 illetve 1,5 milliméteres vastagságban kínálták 10*10 centiméteres lapokban, szinte fillérekért. Aztán egy tűzbiztonsági jogszabályváltozás okán beszüntették forgalmazását, amit felváltott a modernebb illetve tisztább optikai hatást biztosító poli(metil-mekakrilát) ismertebb néven plexi.

Vitték is mint a cukrot, a Csengery utcában működő és az Órások Szövetkezetéhez tartozó alkatrész kereskedésben alig győzték után rendelni, folyamatos hiánycikként szerepelt a kívánságlistán. Egyszer csak élelmes szakemberek rájöttek, hogy nem csak az órások használják ezt a vékony plexilapot, hanem a modellezők is. A belvárosban lévő „Merklin” boltba is meg lehetett vásárolni, hisz a modellépítők ebből készítették el a makettek ablakait.

Sokszor veszekedésig fajult a sorban állás, hisz a modellezők, illetve az órások egymás orra elől vásárolták fel a vékony, hajlítható plexit, ugyan úgy, mint manapság a WC papírral, illetve az élesztővel szokás.

Rendszerváltás előtti „átkosnak” nevezett időszakban reneszánszát élte a makett és modellkészítés. Számos korabeli „hobbybolt” működött a fővárosban, ahol pénztárcától függően szinte mindent meg lehetett vásárolni. Kész, félkész, illetve nyers-szerkezeti elemek mellet minden elérhető volt, amely a modellezéshez szükséges. Ilyen és ehhez hasonló boltok jelentették az átfedést órás és modellkészítő között. Plexit, forgófejes csavarhúzót, oldal illetve homlok csípőfogót mindkét kereskedelmi egység kínált, ráadásul azonos minőségben.

Késztermékek hiánya esetén számos leleményes órás ilyen kreatív boltokból szerezte be alapanyag igényét, sokszor többet, mint amit fel tud használni, jó magyar szokás szerint arra gondolva, hogy majd jó lesz valamire. Aztán egyszer csak eljött a piacgazdaság, melynek égisze alatt minden elérhetővé vált késztermék formájában, megölve a leleményességet és a kreativitást.

Mindez az 1970-es évek elején történt, és ahogy a bespájzolt termékekkel szokás, sosem került felhasználásra, megmaradt az utókornak. Alkatrész válogatás közben bukkantam rá erre a két darab plexilapra, amit gondosan eldugtak a külvilágtól, és szinte időkapszulaként előbukkanva felkínálta magát. Kihasználva az alkalmat, megpróbálom kialakítani a szükséges méretet, ezzel tisztelegve az időközben elhunyt, számomra ismeretlen órásmester előtt, aki elrejtette a dobozt a kíváncsi szemek elől.

Vastagsága egy milliméter, sajnos nem karcmentes, de nincsenek rajta repedések, amely annak köszönhető, hogy sötét száraz helyen tárolták, egy korabeli órásműhelyben. Két darab van belőle, mintha csak lehetőséget adna a múltban elrejtett alapanyag arra, hogy kísérletezhessek a lehetőséggel.

Aki mai modern világunkban is ragaszkodik a műanyagokhoz, nem kell korabeli hagyatékokat felkutatnia, mint nekem, hisz ezek alteregója mai napig elérhető a kereskedelemben. Dentál-technikai alapanyagként, „Duracryl Plus Pulver” néven megvásárolható az önkötő anyag és feloldva lapokká önthető. Elég oldott állapotban egy kristálytiszta üveglapra kiönteni, majd kivárni, hogy megszilárduljon.

Száradás után kezünkbe vehetjük a végterméket, amely jó esetben egy 0,5 milliméter vastag optikai minőségű plexi formájában testesíti meg saját kreativitásunkat. Most viszont térjünk vissza a korabeli hagyatékból származó lapokhoz, és készítsük el a méretezett üveget.

Szintén korabeli hagyatékból származik a képen is megtekinthető celluloid-lap vágó készülék, amelyet egy kedves olvasóm adott nekem ajándékba. Ismerőse amatőr órásként sokat dolgozott vele, ráadásul abban a korban, amelyből a két plexilap is származik. Bár még sosem használtam a célszerszámot, de most eljött a lehetőség illetve a kényszer, hogy alkalmazzam a korabeli eszközt és bemutathassam annak működését mindenkinek.

Maga az asztali készülék bármilyen munkapadra könnyedén rögzíthető, szorítópofa segítségével, amely ráadásul minden irányba forgatható. Meghajtása humán-hibrid megoldást alkalmaz, hisz maga az órás tekeri, akár egy húsdarálót, tetszőleges fordulatszámmal. Kialakítása méretpontos, asztali fényforrás mellet praktikusan használható kéziszerszám.

Maga a plexilap szinte méretre van vágva, vélhetőleg egy nagyobb darab része volt. Két szorítópofa segítségével rögzíthető a síktárcsára, központosan, rovátkolt csavarok segítségével. Bár nem látszik rajta de a vágókészülék magyar gyártmányú, Horlay Lajos terméke, amely „HORLA” márkanéven volt ismert a maga korában.

Felrögzítés után kezdődhet a méretek felvétele, amely attól függ, mekkora kupolát szeretnénk a készített plexinek. Az üvegráma eredeti méreténél legalább egy-másfél milliméterrel nagyobbra kell vágni, hogy domborítás után annak pereme befeszüljön az üvegrámába.Síküveg esetén elég a valós méretet kialakítani, így átfedés nélkül berögzíthető az üvegrámába.

Méretezésre két lehetőség is adott, egyik a készülékbe épített nóniuszskála használata, amelyhez előbb meg kell mérni az eredeti átmérőt egy tolómérővel. Természetesen akkor is kiválóan használható, ha ismert az átmérő, hisz ebben az esetben elég beállítani a paramétereket, némi túlfedéssel.

Az átmérő meghatározására adott egy praktikus kiegészítő amely magán a vágókészüléken található és amolyan tolómérőként használható. Elég beakasztani az üvegráma peremére és máris adott a méret. Ebben az esetben szintén hozzá kell számolni a domborításhoz szükséges túlméretet, amely optimális esetben mint mondottam egy-másfél millimétert.

Méretek beállítása illetve a plexi megfelelő rögzítése után indulhat a vágás művelete. Maga a kés úgy van kialakítva, hogy „V” alakú profilja sebészeti pontossággal vágja ki az adott méretet. Gyorsacél pengéje „Arkansas” kövön, némi olajjal felülkenve szükség esetén után fenhető, akár egy órás esztergakés.

Tartósság záloga a folyamatos karbantartáson alapszik, amely némi olaj adagolásával könnyedén kivitelezhető. Szerencsére a síktárcsa kotyogás nélkül forog, láthatólag vigyáztak rá, amely ráadásul magán hordozza a sokatmondó „HORLA” márkanevet.

Közepes fordulatszámon tekerve lassan előtolom a kést, amely úgy vágja a plexit, mint kés a vajat. Néha ránézek a vágásmélységre, nehogy belemarjak a sítárcsába. Nagyjából öt percnyi tekerés után elérek az aljáig, amely jelzi, hogy a művelet elkészült.

Méretre vágás után kifogom a plexit, amelyből szinte kiesik a kivágott darab, szerencsére nem repedt meg, annak ellenére, hogy nem mai alapanyag. Az eredetileg modellezéshez használt plexi eleve jó minőséget képviselt, amelyet széles körben forgalmaztak a korabeli modellező boltok.

Vastagsága egy milliméter, így kissé nehezen hajlítható, de bizonyos határokon belül megoldható formálása, törés nélkül. Lelkes modellezők és hobbysták csúcsra járatták a plexi használatát, amelyet hőlégbefúvó használatával igény szerint formáltak. Ezzel a módszerrel könnyedén kialakíthatóvá vált egy modellrepülőgép pilótafülkéjének buboréküvege.

Ezen felül saját készítésű ragasztó használatával rétegezni is tudták a felültet, optikai veszteség nélkül, melynek oldószereként az altatásban is használatos kloroform szolgált. Ehhez a Salétrom utcai vegyszerboltban lehetett hozzájutni egy patikus segítségével, aki rendelkezett méregengedéllyel. Régi szép időkben mindent megoldott egy kreatív szakember.

Így néz ki a kivágott, nyers plexi, amely a celluloidlaphoz képest is vastag, hisz az eredetileg pusztán 0,6 milliméter vastagságot képviselt. Sajnos a cellulóz hajlamos volt az öregedésre illetve napfény hatására megsárgult, ráadásul fokozottan tűzveszélyes kategóriát képviselt.

Az elkészült plexi egy milliméterrel nagyobb az üvegráma méreténél, így hajlítás után vélhetőleg beszorul a perembe, egy kevés kupolát képezve a felületen. Sajnos most még karcos, vágási felülete is durva, így polírozással fel kell fényesíteni.

Rongykoronggal alacsony fordulatszámon eltüntetem a nagyobb karcokat, figyelve a túlmelegedésre. Sokszor jártam úgy, hogy a túlmelegedett rongykorong belekapott a felületbe, elkenve a felső réteget. Mivel karcmentesítés okán mindkét oldalából eltávolítottam némi anyag feleseget, annak vastagsága is csökkent, 0,6 milliméterre. Így már jobb eséllyel meg tudom hajlítani a készlet segítségével.

Az utolsó felületi kezelést „Polywatch” segítségével fejezem be, melynek hatására kristálytiszta felületet kapok a kivágott plexiből. Állaga rugalmas, bírom benne, hogy kibírja a domborítással járó erőhatásokat.

Celluloid-lap vágó készülékhez tartozik egy igen praktikus készlet, amely a lapok domborítását szolgálja. Eredeti dobozában várja, hogy néha használjam. Szerencsére a készlet nem csak domborításra használható, hanem más, alternatív tevékenységre is alkalmas, így lényegesen többet használom, mit magát a vágókészüléket.

Kinyitva látható, hogy teljes a készlet tulajdonképpen nem hiányzik belőle semmi, pedig nem mai darab. A legnagyobb tenyérméretű zsebóra plexijétől a legkisebb koktélóra üvegéig szinte minden domborítható vele.

Sajnos a készlet mégsem volt teljes, mert maga a prés nem volt része a szettnek, de könnyedén megoldottam pótlását. Egy remek Bergeon N” 5500 tokprés felhasználásával sikerült reprodukálnom a nyomólapok finom mozgatását. Egyetlen adaptert kellet beiktatnom a nyomópofa felső szegmenséhez, így leküzdöttem a távolságot. Mivel nem kellett hozzá átalakítanom a készüléket, továbbra is használhatom hátlap, óraüveg, illetve most már plexi behelyezésére is.

Sikerült kiválasztanom a megfelelő méretű nyomólapokat, amelyek alsó szegmense domború, felső része pedig kónuszos amely szinte rávasalja a plexit a peremre. Anyaga bronz és használata előtt érdemes befújni szilikonsprével, hogy jobban lehessen formálni vele az alapanyagot.

Az általam készített plexilap egy milliméterrel nagyobb az üvegráma méreténél, így domborítás hatására csökkenni fog annak átmérője. Minél nagyobb az átfedés, annál nagyobb lesz a plexi domborulata, viszont ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy nem lehet rácsukni a zsebóra fedelét. Viszont ha nem elég domború, abban az esetben a lapos üveg boltozatába beleérhetnek a mutatók. Az arany középút méretének kialakításához gyakorlat, illetve némi kreativitás szükséges.

Az alsó nyomólapon átbujtatom az üvegrámát, majd ráhelyezve az általam készített plexit elkezdem a domborítást, természetesen fokozott óvatossággal. Majdnem olyan, mint amikor körmös fogó segítségével helyezek be egy méretes plexit egy üvegrámába, csak itt nem a karmok, hanem a nyomópofák végzik el a műveletet.

Amikor már érzem, hogy a plexi pereme mindenhol felfeküdt az üvegrámába, óvatosan elengedem a prést. Ennek hatására a plexi megpróbálja visszanyerni eredeti alakját, miközben befeszül a helyére, némi domborulatot képezve a felületen.

Mind kiképzése, mind formája azonos egy speciális, 417-es méretű „savonette” üvegggel, pusztán anyaga más. Már csak egyetlen próba maradt hátra, amely eldönti, érdemes volt-e fáradoznom az üveg pótlásával. Lássuk, sikerült-e a méretet eltalálnom?

Sajnos a felső présszerszám beillesztés közben nyomot hagyott a felületen, amelyet némi polírozás után sikerült eltüntetnem. Az újjlenyomatok eltüntetése után helyére illesztem az üvegrámát és jöhet a puding próbája.

Visszapattintva körbeforgatom a mutatókat, amelyek szerencsére nem értek bele a kupolába, így alapmagassága ideális. Már csak egyetlen próba maradt, amely abból áll, hogy rá lehet-e csukni a zsebóra fedelét anélkül, hogy beleérne az általam készített plexibe.

Óvatosan lehajtva a zsebóra fedelét mindenféle ellenállás nélkül sikerült rácsuknom azt, anélkül, hogy beleérne az általam készített plexibe. Sikerült reprodukálnom egy speciális, jelen pandémiás korunkban beszerezhetetlen óraüveget, tulajdonképpen egy napjainkra elfelejtett, de saját idejében bevált módszerrel. Bár a művelet nem fedte fel a plexi elkészítésének valós idejét, de gyakorlati műhelykörnyezetbe nagyjából ötven percet emésztett fel.

Ezúton szeretném megköszönni Kéry Attilának, hogy nekem ajándékozta ezt a csodálatos celluloid-lap vágó és domborító készletet.

Jelen publikációm bemutatta, miként találta fel magát egy korabeli szakember hiánygazdaság idején, internet, webshop, illetve érintésmentes átadás nélkül. Természetesen a megoldás nem végleges, amint elvonul a vírusveszély és helyreáll az utánpótlás, ellátogatok az alkatrész-kereskedés digitális felületére.

Akciósan megvásárolt laptopommal megrendelem a hiányzó 417-es méretű „savonette” üveget, ingyenes házhoz szállítással, garantáltan másnapra időzített kézbesítéssel, otthonról, tulajdonképpen pár kattintással, immáron mindenféle kreativitás nélkül. Nagyon élveztem a plexi vágást illetve domborítást és örömömre szolgált, hogy a művelet gyakorlati lépéseit megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel:Kőnig Levente www.watchmaker.hu