Egy angyalhívó (Engelsrufer) készítése

Írásaim nyomán néha megelevenedik a történelem, sokszor hihetetten élethelyzetek bontakoznak ki szemem előtt, amiket kár lenne publikáció nélkül hagyni. Nemrég egy kedves hölgy invitált a budafoki Savoyai Jenő téren álló templomkertbe, amely gyermekkora óta szinte változatlan formáját mutatja. Találkozván elmesélte, hogy publikációimat olvasva jutott el hozzám.

Elcsukló hangon vette elő retiküljéből a képen látható fémdobozt, amit a második világháború idején mentett ki összeomló házuk romjai alól. Elmondása szerint a fémdoboz tartalma egy olyan muzsikálószerkezet, amely megmentette őt és családját a második világháború brutalitásaitól. Arra kért javítsam meg a zenealkalmatosságot, hallgassam meg történetét, és ha érdekesnek tartom, osszam meg a nagyközönséggel.

Így hát vittem magammal jegyzettömböt, fényképezőgépet, és fantáziámat kiterjesztve beleéltem magam a hölgy történetébe.

Budafok központja amolyan kisvárosi, nyugodt hangulatot sugároz, vidékies enteriőrje mai napig visszaköszön, ez így volt a múltban is. Bár dúlt a második világháború, itt mégsem éreztette hatását, a városrészt ritkán érte katonai incidens.

Ez a viszonylagos nyugalom 1944-nyaráig tartott, amikor is elszabadult a pokol. A nyugodt, csendes városréz lángtengerré válva szinte megsemmisült a második világháború egyik emblematikus légi csatájának vétlen áldozataként.

A Budafoki Templom tér, mai nevén Savoyai Jenő tér szinte mit sem változott az elmúlt 70 éve, nyoma sincs már a pusztításnak. A Szent Lipót templom régi fényében pompázik. Kissé benépesült a környék, a fák is megnőttek és abraktároló helyett parkolótáblák váltották fel a közlekedési szokásrendet.

Beültünk egy cukrászdába, amely annak idején paplakként szolgált, rendeltünk egy krémest és lélegzet-visszafogva hallgattam végig a hölgy történetét.

A muzsikálószerkezet egy korabeli zenedoboz részét képezte, amely 1944-ben, a csepeli Weiss Manfréd (Mai Csepel Művek) bombázása idején sérült meg budafoki házuk romjai alatt. A szerkezet működőképes maradt, csak papírdoboza szenesedett el.

Elmondása szerint amikor ez a misztikus gépezet megszólal, ugyan azok az angyalok táncolják körbe, akik annak idején megmentették a háború borzalmaitól, csak most már nem viselnek rohamsisakot. A „szép csendes éjt” pengető zenegépet évente egyszer, karácsonykor húzza fel, amely tavaly még zenélt, de egyszer csak elhagyták az angyalok.

A némaságra ítélt „Engelsrufer” gyors beavatkozást igényel, nem sok időm maradt, hisz nyakunkon a karácsony. Remélem nincs komoly baja, és hangjával újra előhívja az angyalokat szentestén.

Budafok számos olyan épülettel büszkélkedhet, amely mai napig megőrizte funkcióját, szinte alig fogott rajta az idő vasfoga, ilyen a Werl Ferencz vendéglő 1890-ben épült sarokháza is. Ők is,1944-ben egy olyan budafoki bérház harmadik emeletén laktak, amely a háború alatt összedőlt, de a világégés után újjáépítették.

Ez a házkomplexum a környék legmegosztóbb közösségét alkotta. Persze gyerekként ezt még nem értette akkor, örült a nyárnak, a melegnek. Édesapja polihisztorként sok mindennel foglalkozott. Főállásban az albertfalvi cérnázógyár helyén álló textilüzemben dolgozott kártolómesterként, szabadidejében szívesen régészkedett a mai Savoya-park helyén álló felparcellázott mezőn, ahol római sírokat tártak fel.

Hétvégén a házmesternek segített, aki lovaskocsiján télen szenet nyáron pedig jeget szállított a ház lakóinak. A konzervatív érzelmű házmester nehezen értett szót a földszinten lakó, jómódú, nemzeti beállítottságú aranyifjakkal.

A korabeli cigarettásdobozt felhajtva láthatóvá válik a muzsikálószerkezet, amely kissé elhasznált külsőt sugároz. Nem is csoda, hisz sosem adta még ki a kezéből. Miért is adta volna, hisz működött, egészen mostanáig.

Az 1944-ben gyártott fém cigarettásdobozban tartott zeneszerkezetnek még a bélése is egy korabeli papír gázálarcbetét, sosem vette ki belőle, így tulajdonképpen egy időkapszulának tekinthető.

A földszinten lakó nemzeti érzelmű fiatalok sokat zajongtak, szinte sosem dolgoztak, mégis volt pénzük bőven, sőt német gyártmányú gépkocsival furikáztak. A házban mindenki gyalog járt, esetleg kerékpárral, a gondnok lovaskocsija volt ez egyetlen jármű az utcában.

A fiatalok nagyon kedvesek voltak, bár édesanyja lelkére kötötte, sose barátkozzon velük. Sok pezsgőt ittak, amit a környékbeli Törley borászat raktárából szereztek, hitelbe, a kocsihoz való benzint is úgy mószerolták a Duna túlpartján lévő csepeli -Weiss Manfréd Művek- olajfinomítójából. Naponta kétszer járt a komp, ez hozta a benzint és a pakurát. Utóbbival édesapja locsolta nyaranként a Kossuth Lajos utcát, amit ekkor még nem fedett összefüggő kőburkolat.

A gondnok is hitelbe dolgozott nekik, télen még a szenet is behordta nekik a kályha mellé. Egyszer úgyis elszámolunk- mondták gúnyosan a házmesternek, aki szorgalmasan írogatta egy lapra hitelbe nyújtott munkáját. Egyszer aztán fura dolog történt, hirtelen mindent összepakoltak, és a gondnok segítségével utánfutóra pakoltatták az ingóságaikat. Valami sürgős dolguk akadt, menniük kellet, mégpedig azonnal.

A zeneszerkezet állapota korának megfelelő, kissé le van lakva. Nem is az jelenti a csodát, hogy hangjával előhívja az angyalokat, hanem az is, hogy tavaly karácsonykor még működött. Angyalok ide, karácsony oda, sajnos az ördög mindig a részletekben lakozik, így nemsokára kiderül az is, mi okozta a szerkezet ideiglenes elnémulását.

A gondnok indulás előtt lehozta hitelbe adott munkájának lajstromát, amit egy nagy lapra vezetett, ácsceruzával felírva. A fiatalok csak nevettek, és menet közben azt kiabálták, hogy nyugodjon meg, egyszer úgyis elszámolnak vele, mégpedig nemsokára, aztán faképnél hagyva elhajtottak.

Talán még a tétényi katakombáknál sem járhattak, amikor valami miatt visszatértek a házhoz és megálltak a bejárat előtt. Az egyik, kissé spicces fiatalember elővette „Luger” pisztolyát és egyetlen lövéssel lelőtte a házmester lovát, majd mint aki jól végezte dolgát, angolosan visszaült a kocsiba és elhajtott. Ezáltal nem csak a házmester maradt munka nélkül, hanem édesapja is, hisz ő segített neki hétvégén a lovaskocsit megpakolni.

A lovat mindenki szinte családtagnak tekintette, a házmester is csak mellé feküdve zokogott. Másikat szerezni abban az időben lehetetlenségnek látszott, így utolsó mentsvárként az egyik lakó elszaladt a Lajkó vendéglő henteséért, aki kolbászt csinált a tetemből, mielőtt a nagy melegben bomlásnak indul szegény pára. Mindenki kapott belőle, a házmester elhullott lovának megmaradt patkóját eltette emlékbe, a csutakolóvödröt pedig felakasztotta a bejárat felé, amolyan riadókolompként.

Minden házhoz tartozott ilyen vészharang, a szomszéd házmester a vasútnál dolgozott, ott stílszerűen egy darab sin és egy kalapács látta el a riasztó funkcióját.

A zeneszerkezet felépítése roppant egyszerű, működése évszázadok alatt mit sem változott. Egy tüskehenger forgás közben megpendíti a rezonancia lapokat, amelyek autentikus hangzással eljátsszák azt a melódiát, amely beléjük van programozva.

A „szép csendes éjt” játszó dallamot eredetileg Josef Mohr osztrák orgonista írta 1818-ban. Miután Francz Gruber zongorára is átkomponálta a darabot, roppant népszerűvé vált, a karácsony elmaradhatatlan hangulatát ébreszti az emberben.

Ezeket a kolompokat akkor szólaltatták meg, amikor baj történt, vagy meghalt valaki. Borzalmas hangja volt mindegyiknek, de egyik sem vetekedett a Jókai Mór utcán álló tűztoronyra szerelt úgynevezett „Jeriko szirénával”.

A kurbli hajtású, kézzel működtetett készüléket a tűztorony gondnoka hozta működésbe, telefonhívásra. Asztalán helyezkedett el egy -LÉGIRIADÓ- feliratú fekete telefonkészülék, amely csak vész esetén szólalt meg. Ilyenkor lóhalálában felszaladt a lépcsőn, sokszor pizsamában és három percen át erejét megszakítva tekerte a sziréna kurbliját. Csendes időben az egész budafoki dombság zengett hangjától, amit főpróba alkalmával működésbe hoztak.

Valami motoszkált az emberek fejében, mert egyre többször tartottak szirénapróbát, amiről repülőgépről ledobott szórólapokon tájékoztatták a lakókat. A lapon elmagyarázták, hogy légitámadás esetén azonnal húzódjanak be a ház alatt elterülő pincesorba. Mivel a Budafokon álló házak nagy része közvetlenül a mészkőhegy lábához lett építve, sok lakáshoz tartozott egy barlangszoba a hegy gyomrában, ez helyettesítette a pince fogalmát. Pletykaszinten mindenki próbálta megfejteni, mire ez a készülődés egy ilyen békés környéken, ahol szinte egyetlen incidens sem történt, leszámítva a távozó fiatalok akcióját, amikor lelőtték a házmester lovát.

Bár dúlt a második világháború, de mindenki élte megszokott polgári életét. Bár kicsit furának tartották, és senki nem értette, mi okozta az „aranyifjak” hirtelen távozását, akik sebtiben elhagyták a házat. Még a teáskannát is a sparhelten hagyták, a nyitott ajtón keresztül a ház közössége apránként mindent elhordott ami mozdítható. A gondnoknak pusztán egy bronz mozsár maradt, és egy kiskaliberű pisztolyhoz tartozó lőszer, amivel előszeretettel lövöldöztek annak idején a fiatalok, főleg vaktában.

Nemsokára mindenki megértette távozásuknak okát, hisz a legmelegebb nyári napon megérkezett az égi istencsapás. A Jókai Mór utcán álló tűztorony szirénája egyszer csak megszólalt és úgy törte meg a csendet, mint még soha. Mindenki kiszaladt az utcára, tudták jól, hogy nagy baj van, mert a bérházak vészkompjait is ugyan ezt a taktust ütötték.

A kutyák éktelen vonyítással ugyan úgy „énekeltek”, mint manapság, amikor meghallják egy mentő, vagy tűzoltóautó hangját. Behúzott farokkal értették meg az emberekkel, hogy ideje menekülni, mégpedig a pincébe.

A rezonancia lapok elhelyezkedése szokványos, hisz nem a 30 darabból álló pengetőpálcák határozzák meg a lejátszandó zenemű szólamát.

Ezt a tüskék elhelyezésével lehet változtatni, talán 50-60 zeneszámmal is rendelkezett az elérhető készlet annak idején, mindenki olyat választott magának, amely közel állt a szívéhez. Az 1920-as évek elején, amikor ez a zenegép is készült, Sas Náci és pályatársai által játszott zeneszámok határozták meg az aktuális repertoárt. Rendkívül népszerű dallamai vetekedtek a klasszikusokkal, sok zenélő képeslap és muzsikálószerkezet határozta meg a korabeli zenei kínálatot.

„Üzenet a frontra” című nótája még a két világháború között is rendkívül népszerű mű volt a civil lakosság körében, majd egymillió gramofonlemez, zenés képeslap és muzsikálószerkezet játszotta ezt a dallamot.

Hatalmas dübörgéssel, alacsonyan repülve Budaörs felől érkeztek meg azok a „Liberátornak” nevezett négymotoros bombázók, amelyek az amerikai légierő kötelékében repültek, szintén amerikai Mustang vadászgépek gyűrűjében.

Mint később kiderült a Duna másik oldalán elterülő olajfinomítót vették célba és már Budafok felett kinyitották a bombavetőiket. A Weiss Manfréd Művekhez tartozó „Shell” olajtároló olyan robajjal robbant fel, hogy az összes Budafokon álló ház ablaka betört. Már az első lépcsőben érkező repülőgépek bombái eltalálták a finomító összetéveszthetetlen tartálykomplexumát.

A lángba borult Weiss Manfréd Művek sűrű füstje éjszakai sötétséget hozott Csepelre, Budafokra és Albertfalvára. Ezért a második rajban érkező bombázók már egy koromfekete átláthatatlan sötétkamrába érkeztek és valószínűleg fogalmuk se volt, mit bombáznak. Ez okozhatta az a féktelen pusztítást, amit maguk mögött hagytak, mert sok bomba, nem Csepelre, hanem a másik parton elterülő budafoki városrészre és Albertfalvára hullottak.

Ez a hadászati tévedés őket már a pincében érte, fogalmuk se volt az egészről, csak az égett pakura szagából érezték, hogy nagy baj van. Édesanyával és a rémült lakókkal összebújva várták a világvégét, ami több órán keresztül váratott magára.

Villanások jelezték, hogy még nem ért véget a bombázás, ami egyszer csak elcsitult. Először a gondnok merészkedett ki, majd könnyező szemekkel jelezte, hogy előjöhetünk. Először mindenki azt hitte, hogy a füst miatt sír Lidi bácsi, de aztán döbben arccal értették meg, hogy más miatt potyognak könnyei. A ház azon szintje,ahol eddig laktak, eltűnt, csak a homlokzat maradt meg.

Az ütőszerkezetekből ismert szélkerék és a hozzá tartozó áttételi kerékrendszer teljes felhúzás esetén nyolc fordulatot enged a hengernek, amíg lejár. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy nyolcszor egymás után képes lejátszani a „szép csendes éj” taktusait.

Mindenki megértette, hogy innen menni kell, de sajnos nem mindig volt hova. Némelyeknek lakott ismerőse a nagytétényi barlanglakásokban, ők összeköltöztek. Sok ilyen elhagyott lakás maradt üresen, amit nemsokára a megmaradt repülőgépgyár alkatrészbázisával töltöttek fel, így volt aki lemaradt a beköltözésről.

Számukra a honvédség által kiutalt légópincékben találtak ideiglenes szállást, de a Törley borpincészet által, lakhatásra átalakított katakombákba is költöztek az összedőlt házakból. Nekik sem volt hova mennünk, rokonuk sem élt Tétényben, ráadásul addigra minden környékbeli szállást belaktak. Nem maradt más, maradniuk kellett a romos házban, beköltöztek a nemzeti érzelmű fiatalok által hátrahagyott földszinti lakásban, amit lakhatóvá nyilvánított a katonaság.

A feldúcolt ház egyetlen épségben maradt lakása lett ideiglenes szállásuk, bár ablak nélkül, amit később bedeszkáztak. A bérház lépcsője szintén megmaradt, ami mementóként az ég felé meredt, nem vezetett sehova. A pusztításra jellemző, hogy a kémény körtője állva maradt, amelynek nyílását srégen eltakarta az utcáról felrepült csatorna fedele.

A bombázás szürreális emlékműve nem sokáig ágaskodott, mert másnap a tűzoltóság a lépcső-torzóval együtt lebontotta. Szinte csodával határos módon ekkor került felszínre a szóban forgó angyalhívó is, amelynek papírdoboza már akkorra leégett róla. A romok átkutatása közben csillant meg sárgaréz alkatrészein a napfény. Édesanyja fazekakat, evőeszközöket, éjjeliedényt és pár seprűt vitte be a lakásba, ez maradt összes vagyonuk, minden más elpusztult.

Szerencsére a tüskék hiánytalanok, nincsenek eltöredezve, így jó esetben a mai napig lejátsszák a dallamot. A hagyományos csúcságy csapágyazású felfüggesztés előnye, hogy szinte tömeggyártásra van alárendelve, így nagy mennyiségben gyártható. Ez a megoldás köszön vissza a korabeli ébresztőórákban is.

Két berozsdásodott csavar kihajtása után leemelhető a rezonancia lap, amely kissé rozsdás. Mivel ezek a szerkezet legérzékenyebb részei és átvészelték a világháború borzalmait, vigyáznom kell rá. Nem szeretném, ha békeidőben sérülnének meg, így elzárom egy biztonságos helyre, amíg a szerkezetet javítom.

Nemsokára felbolydult az egész utca, mindenki sutyorgott, találgatott és bespájzolt mindet, ami mozdítható. Senki sem tudta akkor még, mi lehet rosszabb egy lebombázott házban töltött éjszakánál, ahol éjjelente recsegnek a falak és néha potyog a vakolat.

Mint kiderült, Kelenföldre beérkeztek a Szovjet csapatok és a tétényi fennsíkon szándékoznak kialakítani egy kommunikációs harcálláspontot. A nagy lakást, ahol eddig éltek átalakították, és a nappaliba egyszer csak beköltözött két orosz katona. Egy rádióstisztből és annak segédjéből álló kompánia azért költözött hozzájuk, mert a ház pincéjébe volt elhelyezve az a transzformátor, amely annak idején az utcát látta el árammal. Sebtiben rendbe hozták a megsérült áramátalakítót és adóvevőkkel aggatták teli a lakást.

A két talpraesett katona értette a dolgát, délutánra már orosz rádióforgalmazástól volt hangos a lakás. Édesanyja örült, hogy nem két írástudatlan ösztönlény került hozzájuk, de hallott már az oroszokról, így kiment az utcára ahol Csepel bombázása idején a homlokzatra tapadt koromból és zsírból olyan kenőcsöt készített, amit minden este lánya arcára kent. Arra kérte, hogy mindig köhögjön, ha kell, ha nem, mert a muszkák semmitől sem félnek, csak a tüdőbetegségtől.

Ezzel a csenevész, koszos, tüdőbeteg maszkkal próbálta védeni lányát, szerencsére mind a két katona nagyon kedvesnek tűnt, de mivel néha spiccesek voltak a budafoki katakombából szerzett olcsó lőrétől, sosem barátkoztak velük. Egyik este mégis halkan kinyílt az ajtó, nagy riadalmat okozva belépett a szobába az egyik orosz katona, és nesztelenül elcsente a éjjeli edényt. Mivel a házban nem volt használható mellék helység, ebbe a romok között talált míves bilibe végezték dolgunkat a lakók, amit reggel kiöntöttek a csatornába.

Ezt csente el az orosz tiszt, mégpedig tudatlanságból, hisz még sosem látott ilyet. Másnap döbbent arccal tapasztalták, hogy ebben az elcsent éjjeliedényben szolgálták fel maguknak a levest. Édesanyja csak annyit mondott -Jézusom-, majd keresztet vetve visszaszaladt szobájába, Sokat vacillált, hogy mondja el nekik, de aztán nem merte felhozni a témát, mert félt a retorziótól.

A rezonancia lapok hangolása így leszerelve figyelhető meg a legjobban. A mély hangokért azok a pengetők felelnek, amelyekre ólomnehezéket forrasztottak annak idején.

Összeszerelés előtt egy muzikális érzékkel megáldott zenei kontroller addig hangolta, amíg ki nem pengette a megfelelő szólamot. Ezt az ólomsúlyok lecsípésével érte el, amely hatására változott a hangok magassága. Tömeggyártás ide vagy oda, ezt egy egyszerű gyári szalagmunkás nem volt képes elvégezni, mindenképpen vájt fülű, tanult szakember kellett hozzá.

A komikusnak tűnő, de életveszélyes szituáció rányomta bélyegét a mindennapokra. Mivel az első nap nem mertek nekik szólni, hogy az nem levesestál, hanem éjjeliedény, folyamatos feszültségben éltek. Az oroszok úgy ebédeltek, hogy kitették pisztolyaikat az asztalra, elegánsan megterítve jóízűen falatoztak a család biliéből. Egyszer úgyis kiderül és akkor nagy baj lesz, gondolták minden nap.

A végén még azt hiszik, gúnyt űzünk belőlük, kinevetjük tudatlanságukat. Ekkor jött el a költözés gondolata, hisz az oroszok hétvégére magyar rádióstiszteket hívtak ebédre, akit viszont jól tudták, mire való az edény amiből majd megkínálják őket. Beléptek az ajtón, leültek az asztalhoz, majd amikor megérkezett a leves, porcelán biliben, édesanyja csak annyit mondott nekik remegő szájjal, ha most elmondják, hogy az a levesestál, amiből már bő egy hete esznek a mindig pityókás orosz katonák egy éjjeliedény, mind meghalunk.

A magyar tisztek megértették a helyzet súlyát, és bár undorral, de elfogyasztották a levest, aztán hamar távoztak. Mivel a helyzetet megmagyarázni már nem lehetett és senki sem gondolta, hogy két ilyen jól képzett orosz katonának sincs annyi esze, hogy rájöjjön, levesestálat sosem tartunk az ágy alatt, csendben összekészítették maradék ingóságaikat, amelyek elfértek egy bőröndbe. A legelső alkalmat kihasználva a család összepakolt és beköltözött a honvédség által biztosított dohos Park utcai barlanglakásba, ahol vizesek voltak a falak. Itt érte őket 1944 karácsonya.

Az álló rugóházba elhelyezkedő hajtórugó egy áttételen keresztül egyenletes forgásba hozza a tüskehengert, amely elpengeti a dallamot. A rugó gyors lefutását egy kerékrendszer fékezi, amely egyenletes forgást biztosít a hengernek.

Ebben a dohos barlanglakásban érte őket a karácsony, ami a nélkülözésről szólt. Viszont nem kellett megosztani senkivel, az oroszok sem zaklatták őket, így viszonylagos nyugalomban telt a szenteste. Egy tuja szolgáltatta a karácsonyfát, amire diót és csonthéjasokat aggattak.

Csepel bombázása előtt a környéket teleszórták fényes csillogó ónfólia csíkokkal, amely a radarok megtévesztést szolgálta. Ezek szolgáltatták a díszeket, a zenei hangulatot pedig a muzsikálószerkezet biztosította, amely hangjára megjelentek az angyalok és körbetáncolták a rendhagyó karácsonyfát. Bár élete legszegényebb, de egyben legboldogabb karácsonyaként emlékszik vissza rá, amely rádöbbentette arra, hogy a létezés öröme okozza a legnagyobb örömöt az életben, minden tárgyi ajándék csak pótcselekvés.

Több mint 70 év után egyszer csak elnémult az angyalhívó, így ennek megjavítása képezi számára a legnagyobb örömöt mai napig. Akkor lássunk neki együtt és hozzuk elő az angyalok zenéjét a szent ünnep küszöbén.

A hengerbe fúrt lukakba ültették a stifteket szorosan, amit belülről ónnal, később az 1950-es évektől műgyantával rögzítettek.

A henger oldalán lévő nyílásba töltötték be a forrasztóónt, amit a hengerrel együtt felhevítettek. Centrifugálás után az olvadt fém felkenődött a henger belső falára és lehűlés után stabilan rögzítette a stifteket. Ez a módszer akadályozta meg azt, hogy idő előtt kipotyogjanak a helyükről.

Az angolszász erők terrorbombázása nem a lakosság ellen irányult, sok esetben vétlen hadászati tévedés miatt kellett meghalnia rengeteg embernek. Az amerikai erőket támadó légvédelem által lelőtt gépek is polgári területre zuhantak, sokszor bombaterhükkel megrakva, amely a földön robbant fel, a géppel együtt.

Gyermekkoromat én is ezen a környéken töltöttem és sosem értettem, mik azok a tölcsérek és alumíniumdarabok a mai Savoya Park helyén álló réten. Bár ez már az 1970-es évek végén történt, de most, több évtizeddel utána, ezen publikációm alatt értettem meg, hogy bombatölcsérek voltak ezek a bemélyedések.

Maga a doboz sem csak egy közönséges tároló, hanem egy olyan segélycsomag része, amelyet Budafok pusztulása után az Angolszász erők dobtak teherszállító repülőről a városrészre, 1944-ben. Amikor a lakók megpillantották az amerikai gépet, mindenki lemenekült a pincébe és az óvóhelyre, mert azt hitték gyújtóbombát akarnak dobni a romokra.

Csak a gép távozása után vették észre, hogy segélycsomaggal szórták tele az akkor már éhező városrészt. A dobozban eredetileg olyan cigarettadohány volt, amit még édesapja sem mert felszedni a romok közül, mert a hatóság tiltotta és büntette. A segélyprogram részét képző csomagoktól elhíresztelték, hogy robbanóanyaggal vannak megtöltve, és felbontásuk esetén lép működésbe.

Számtalan játék, húskonzerv és ilyen cigarettadohány okozott félelmet a lakosságban, hisz még a rádió is bemondta a balesetek sokaságát. Később beigazolódott, hogy ez nem mindig fedte a valóságot, hisz a bevonuló szovjet csapatok tömegesen szedték össze a küldeményeket, a rettegő lakosság legnagyobb megdöbbenésére.

Ezt a dobozt is a lakásba beköltözött szovjet katonák szívták, füzetekből kitépett lapokba sodorva. A fémdobozt elköltözésük idején csente el a szovjet rádióstiszt asztaláról, hogy legyen mibe tárolni a zeneszerkezetet.

Az Afrikander Smoking Mixture úgynevezett harctéri dohányárúként ismert termékként az 1930-as évek elejétől jelen volt a mindennapokban, főleg angolszász területeken.

A doboz tartalmát sodort és szálas dohányként is forgalmazták, főleg az egyenlítő környékéről származó dohányültetvényekről importálva. A második világháború idején kötszerekkel, csokoládéval és egyéb teljesítményfokozókkal egybecsomagolva főleg légi segélycsomag formájában juttatták el a háború sújtotta hátország polgári lakosságának számára. Így juthatott el Budafokra is, sok más segélycsomag társaságában.

Az áttételi kerékrendszer egy külön modul, amely nem szedhető szét. A tisztán sajtolással előállított lassítóáttétel így egészben tisztítható csak ki. Mivel törés vagy más kopás nem látható rajta azt feltételezi, hogy pusztán az elszennyeződés és a rozsda fékezi mozgását.

A háború mindent elpusztított, nem csak Budafok, Albertfalva és környéke szenvedte el a bombázásokat, hanem az egész ország. Szinte minden odaveszett, van aki teljes családját elsiratta.

A hölgy szintén elmondhatja, hogy pusztán ez a korabeli zeneszerkezet maradt minden vagyona. Szülei is ruházatukon kívül mindent elvesztettek, az 1945-ös felszabadítást mezítláb, éhesen ünnepelték meg.

Az áttételi kerékrendszer a J&C jelzést hordozza magán, amely egy Osztrák gyártó emblémája, aki már az 1860-as évektől foglalkozott wurlitzerek gyártásával.

A gyári technológia magyarázat arra, miért is bírta ilyen sokáig a gyötrést ez a szerkezet. Azon felül, hogy nagyüzemi gyártásra lett alárendelve szerkezet, még a mai napig is működne, ha nem lenne hibás a rugója. Ember azt hinné, hogy az 1900-as évek után létrejövő apokalipszis és az első világháború megpecsételte ezen gyártók sorsát. Pedig nem így van, nagyon sok zeneszerkezet készült a frontra, de a megmaradt kapacitásuk se maradt kihasználatlanul.

Számos gránátidőzítő szerkezet hagyta el a gyár kapuit, amely tarolt a világháborúban. A betöltött lövedék detonációs ideje beállítható értékként úgy működött mint az exponálási idő. A gránát akkor robbant fel amikor pont a lövészárok felett haladt el. A békeidőben zenedobozként működő szerkezet a világháború borzalmaiban inkább a pusztulást hozta a katonákra.

A gépi technológiával készített kerékrendszer csapágylemeze nem bontható elem, sajtolással készült, így szétszedni sem lehet. Tulajdonképpen ez egy lassítómű, amely a rugó gyors lefutását akadályozza meg és nyolc fordulatra korlátozza azt.

Kialakítása az 1800-as évek végétől változatlan, a viktoriánus korszakban kialakult tömeggyártási technológián alapszik. Ezzel a módszerrel lehetett hatékonyan kihasználni a tömeggyártást, rengeteg ilyen modul kerékrendszer készült, egészen az 1950-es évek végéig.

Az álló rugóház magtengelyére van szerelve az a fogaskoszorú, amely az egész szerkezet meghajtásáért felel. Mivel a végtelenségbe húzható, feltételezem, hogy eltörött a rugója, de ez szétszedés után egyből kiderül.

A leszerelt rugóház és annak kilincsrugója. Ez a megoldás köszön vissza az ébresztőszerkezetekben is, a fogak hézagjába beleakadva akadályozza meg a rugóerő visszaforgását.

A rugóházat levéve láthatóvá válik, hogy a rugó nincs eltörve, de nagyon koszos. Beszurkosodott állaga felfedi múltját, látszik, hogy évtizedek óta senki sem tartotta karban. Általában ez okozza a rugó vesztét is, hisz az agyonerőltetéstől szakad el, felhúzás közben. Ebben az esetben a rugómag akasztója törött le, amely könnyen javítható.

A henger oldalán látható az a nyílás amely a stiftek rögzítésében játszik szerepet. A gyári technológia szerint ezen a nyíláson adagolták be a forraszanyagot, amely a henger hevítése és forgatása közben elterült a henger belső falán. Lehűlve a stift belső kilógó végét rögzítve tette végletessé a stiftek helyzetét.

Megfordítva láthatóvá válik a meghajtókerék, amely a lassítóáttétel segítségével egyenletes forgásban tartotta a hengert. Mint mindenhol, itt is bekövesedett kenőanyag-maradványokat látok, így tisztítása elkerülhetetlen.

A hengert benzines kefe segítségével tisztítom meg. Minden maradványt eltüntetek róla, közben vigyázok a tüskékre, nehogy megsérüljenek. Az átkefélést többször is megismétlem, így minden maradék mázga eltávolítható róla.

A szerkezet szétszedése után mehet a mosóba. A nagyobb alkatrészek nem férnek be a kosárba, ezeket külön, illetve ultraszonikus mosó segítségével tisztítom meg.

A zeneszerkezet alaplemeze. A tömeggyártásra tervezett alkatrész anyaga „spiáter”, azaz cink öntvény, csak a csapágyhelyek készültek rézből, amit utólag sajtoltak a helyükre. A végletekig elszennyeződött alkatrészt legkönnyebben ultraszonikus mosóban lehet megtisztítani.

Szerencsém van, mert pont belefér az ELMA SH 10 ultraszonikus mosógépem acél kosarába. A forráspontig melegíthető folyadékot én állítom össze, amely bámulatos tisztítóhatást eredményez.

Nátronlúg és ammónium-hidroxid vizes oldatához némi kvarchomokot adagolok, amely a mechanikai tisztítóhatást növeli mosás közben. A majd száz éves recept alapján előállított folyadék rendkívül hatékony, tíz perc alatt felold minden szennyeződést. Nagy töménységű nátronlúgot tartalmaznak az ipari mosószappanok, amelyek gél állagúak és festékboltokban kínálják eladásra. Az ammónium hidroxid szalmiákszesz formájában elérhető a kereskedelemben.

Kvarchomok pedig csiszolástechnikai boltokban vásárolhatunk, de elérhető a WIM utódjaként kapható fürdőkártisztító készítményekben is.Ezen folyadék kavitációs-mechanikai hatása bámulatos tisztítóhatást eredményez, de utána bő vízzel le kell öblíteni, ne maradjon rajta a mosófolyadékból származó szemcse.

Az egységesített kerékrendszer nem fér be hagyományos módszerekkel az ELMA gép kosárba. Ezért megfordítom a kosarakat és úgy helyezem bele a kerékrendszer átlagosnál magasabb csapágylemezét.

Régi megoldás után nézek, amely lehetővé teszi, hogy a nagyméretű alkatrész nyomorgatás nélkül beleférjen a mosó kosarába. Összefordítok két alkatrészkosarat, amely burokszerűen összefogja a kerékrendszert, így gond nélkül belehelyezhető az ELMA mosógépbe.

Belehelyezés után ráhelyezem a kosár ugyan ilyen, duplikált fedelét, így korrektül tisztítható hagyományos gépi eljárással.

Lefedés után egységet alkotva elvégezhető a háromlépcsős vegyi tisztítás, amely minden lepedéket eltávolít a kerékrendszer rejtet zugaiból is.

A kosár összefordított egységében így elfér a komplett kerékrendszer, a felső rekeszbe pedig elhelyezésre került a többi alkatrész, mint például a csavarok és egyéb kiegészítők. Ezáltal háromlépcsős vegyi tisztításon esik át a komplett szerkezeti egység és alkatrészei.

A rugómag akasztója törött el, amely pótlása nem okozott gondot. Egy méretes acélstift beütésével megjavítottam a hibát, így a rugót sem kellett cserélni. A csapok végén kialakult rozsdát és kopást egy régi, talán a zeneszerkezettel egyidős célszerszámmal polírozom fel.

A praktikus és letisztult Boley&Leiner gyártmányú kéziszerszám rendkívül hasznos kiegészítője egy órásműhelynek. 12 darabos patronkészletének segítségével bármely méretű tengely befogható tokmányába, és kézzel forgatva polír reszelő segítségével felfényesíthető egy berágódott felület.

Satuba fogva stabilan rögzíthető a kéziszerszám, amely kézzel hajtva könnyedén forgatható.

Mindkét csapvégről eltávolítom a korróziót és a berágódást, így már visszaszerelhető a helyére, a megjavított rugómag akasztóval kiegészítve.

A rugó kifűzés és tisztítás után friss kenést kapott, amely hosszú időn keresztül működteti majd a zeneszerkezetet. A rugóház oldalán látható furat a henger csapágyhelye, ide illeszkedik bele majd annak csapja.

A hölgy megkért, hogy maradjon minden régi fizimiskájában, ne keltsen új hatást, így minden patina és részrozsa rajtamaradt a rugóház felületén. Természetesen egyszerű átkeféléssel eltüntethető lenne, de a első az ügyfél.

A hosszú időn keresztül, pusztán étolajjal átkent alkatrészek egy darabig tolerálták a beavatkozást, aztán egyszer csak tüntetőleg beszáradtak, szinte végletesen.

Magam eltüntettem a régi növényi olaj bekövesedett maradványait, és már modern, kifejezetten óraszerkezetek kenésére alkalmas szerelőpasztával építem össze a kitisztított alkatrészeket. A Molykote DX paszta évtizedeken át kenéssel látja el az alkatrészeket.

A csapágyhelyek vegyi tisztítása nem hoz mindig tökéletes eredményt, főleg egy ilyen régi, szinte karbantartás nélkül futott szerkezetnél. Az utólag átkent alkatrészek idővel kővé dermedtek, ezért mechanikai ütőtisztításra van szükség.

Előveszem örökségből megmaradt tisztítópálca készletemet, amely szarvasbőrbe tekerve tárolok, kora egyidős a szerkezettel. Kihegyezve jól használható mechanikai tisztításra, minden csapágyhelyről eltávolítható vele a hátramaradt kenőanyag maradvány.

A puhafa tisztítópáclat addig használom, amíg vége tiszta nem marad. Borotvapengével hegyezem ki, így vastagsága igény szerint változtattató. Régi, bevált és persze autentikus megoldás régi órák csapágyhelyeinek tisztításánál.

A megjavított rugóház és a tüske henger, immáron összeszerelve. Bár az áttételi kerékrendszer még nincs visszaszerelve, de érezhetően könnyen mozog enélkül is, amely jelzi számomra, hogy szépen fog működni.

Remélhetően az angyalok is megjelennek autentikus hangjának hatására.

A kitisztított kerékrendszer könnyedén forog, megszabadult majd hetven év lepedékeitől. Magam már minőségi szintetikus „Moebius” kenőolajat használok, amely korrekt kenést biztosít a tengelyeknek, beszáradás nélkül. Mindkét oldalt átkenem, így utána mehet is vissza a helyére.

A megjavított rugómag érezhetően húzza a szerkezetet, így jó eséllyel működni fog a zenealkalmatosság. Már csak a kerékrendszer beépítése maradt hátra, amely megakadályozza a tüskehenger gyors lefutását.

Két csavar rögzíti a helyén, amit a rend kedvéért rozsdamentesítettem. Illesztőstiftek nem pozicionálják, így beállítás megérzés útján történik.

Némi illesztés és próbálgatás után a foghézagot sikerült beállítanom, így a lassítómű betölti funkcióját. Egy-két húzás után könnyedén forgatni kezdi a tüskehengert.

A zeneszerkezet hangja akkor élvezhető, ha egy rezonancialapra van szerelve. A szinte semmitmondó pengetés egyből öblös szólamokká avanzsál, mely hangja már most belakja a lakást.

Három metrikus csavar segítségével felrögzítem a falapra, amely egy szintén fából készült doboznak lesz betétje.

A lapra szerelt zeneszerkezet mérete azonos a fadoboz belső terével, így könnyedén belehelyezhető. Bár kivenni biztos nem fogja boldog tulajdonosa, de ennek lehetőségét meghagytam neki.

Felhúzni a rugóház tetején lévő, négyzet alakú csonkján keresztül lehet. A dobozt kifúrtam alulról, így zárt állapotban is felhúzható, a fedél felnyitása nélkül.

A zenedoboz elkészült, szépen működik, nem beszélve arról, hogy minden elém támasztott kritériumnak megfelel. A hölgy kikötötte, hogy ne keltsen új hatást, mindent maradjon a régi állapotában, csak működjön, úgy mint 70 évvel ezelőtt.

A doboz lecsukható, így hangja még autentikusabb, szinte belakja a teret. Meglepetésként megkértem saját lányomat, aki békeidőben és viszonylagos jómódban él, hogy vegye elő fantáziáját és dekorálja ki a dobozt úgy, ahogy ő látná szívesen.

Mielőtt visszaadtam, sokat élveztem dallamát, amely valóban misztikus hatást kelt, szinte belakja a lakást.

Bár papírdoboz dukálna hozzá nem tudtam reprodukálni, így egy barkácsboltban találtam olyan faládikát, amely biztos teszik majd tulajdonosának. Mérete pont akkora, mint a zeneszerkezet, magassága is ehhez illeszkedik.

Lányom segítségével minimalizáltuk a látványt, néhány karácsonyi motívum felragasztás után. A hölgy saját igénye szerint tovább dekorálhatja a dobozt, de szerintem magában is hordozza azt a kitörölhetetlen emléket, amely mindig 1944 karácsonyára fogja emlékeztetni.

Hallgassuk meg az elkészült angyalhívó (Engelsrufer) muzsikáját amely a linkre kattintva megnyitható.

A misztikus zeneszerkezet elkészült, remélem újból előhívja az angyalokat szentestén. Örömömre szolgált, hogy a beavatkozás képi részleteit megoszthattam mindenkivel.

Kőnig Levente  www.watchmaker.hu