Egy Csepel 8 DAY asztali óra színváltása

Második világháború végén, 1944. Június 27.-én az amerikai légierő lebombázta a németbarát irányítás alatt működő Csepeli Weiss Manfréd Művek nagy részét, ezért az újjáépítés idejére teljesen leállt a termelés. Ideiglenes helyreállítás közben a megmaradt üzemrészek kizárólag a háborús jóvátétel terhére és a romeltakarítás erejéig termeltek.

Az 1950-es években immáron megújult fényében Rákosi Mátyás Vas és Acélművek néven szocialista irányítás alá került az ipari komplexum. Mi sem jellemezte jobban a rendszer iránti kötődést, hogy egyik vezetőjének Rákosi Mátyás öccsét, a mérnök végzettségű Bíró Ferencet nevezték ki.

Ekkor még nagyon sok minden hiányzott a mindennapi élethez, hisz az ország számos ipari létesítménye romokban hevert, ennek okán nagy kincsnek számított minden, amely épségben túlélte a második világháborút.

A szovjetbarát üzemvezetés központi irodájába minden használati tárgy a megújult szocialista tervgazdaságot ünnepelte, de saját gyártású vörös csillagos órájuk még nem állt rendelkezésre. Nem estek kétségbe az elvtársak, leporoltak egy Messerschmidt színeiben pompázó Junghans licenc alapján készült „WM Csepel 8 DAY” asztali órát, amit még a Harmadik Birodalom megrendelésére készítettek hazánk német megszállása idején.

Mivel sok ilyen háborús jóvátételből visszamaradt termék került kommunista megőrzés alá, az órát a címfestőüzem élmunkásai segítségével stílszerűen átfestették vörösre, hogy a szocialista nagyvállalat vezetősége tisztába legyen azzal, hogy mennyi idő áll még rendelkezésükre az ötéves terv befejezéséig.

Az átfeslett időmérő majd tíz évig nézett farkasszemet egy Sztálin-képpel a Csepel Művek központi bizottságának íróasztalán, mire végre lecserélték egy szovjet gyártmányú, vörös proletár szellemiséget megtestesítő asztali órára. Ezáltal világossá tették, hogy az izmusoknak csak a színe változik, arroganciája és stílusa változatlan marad.

Ezek után az óra bekerült a csepeli varrógépüzem TMK műhelyébe, ahonnan a rendszerváltás utáni kavalkádban újból gazdát cserélt. Az üzem utolsóként nyugdíjazott karbantartás-vezetője vitte magával és használta még vagy tíz évig otthonában. Halála után egyik rokona kínálta fel megvételre az asztali órát egy komplett örökség részeként. Maga a történet is tőle származik, amely publikációm alapját képezi.

Nagyon örülök, hogy eme ritka és ellentmondásos időmérőt bemutathattam mindenkinek.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu