Egy elfelejtett arany Doxa karóra teljes felújítása
Roppant érdekes, szinte felbonthatatlan dobozba csomagolt családi örökséggel kopogtattak be órásműhelyembe nemrég. Vélekedés szerint egy aranyórát rejt a szelence, de kinyitni nem tudják. Melegíteni nem lehet, mert megég, áztatni megint csak nem, mert elázik.
Kicsit úgy jártam vele, mint egy Csehszlovák főkönyvelő az import kókuszdióval. Tudtam, hogy ki lehet nyitni, csak azt nem, hogyan. A doboz felirata sokat sejtet, Kobona – Kola-csokoládéval, ami élénkít és frissít? Mi lehet benne, ráadásul 1 pengő 40-be került. Bár mi is az, nem mai darab, hisz 1946-ban Magyarországon a pengőt felváltotta a ma is használt forint.
A “Kobona” csokoládé eredeti reklámplakátja 1937-ből. A fémdoboz eredetileg a katonai-hadtáp és élelmezés területén bukkant fel az 1910-es évek végén. Az első világháború lövészárokharcaiban rekedt katonákat sok esetben ehhez hasonló élénkítő anyagokkal igyekeztek ébren tartani, aminek egyben magas volt a tápértéke. A világháború után, mint minden ez is elterjedt a polgári lakosság köreiben.
A Darmol R.T licenc alapján ezt a terméket bevezette a mindennapokba. Sajnos újbóli katonai alkalmazására nem sokat kellet várni, hisz 1939-ben kitört a második világháború. Szinte kötelező tartozékként minden katona hadtáp-felszerelésében megtalálható volt. A fémdobozt kartondobozra cserélték, mert a hadiipar minden vas és acélárut zárolt, saját felhasználásra. Németországban a berlini Hildebrand Kakaó- és Csokoládégyár 1935-ben kezdte el gyártani a Scho-Ka-Kola márkanevű, koffeintartalmú finom, keserű csokoládét, amelyet a második világháború alatt élénkítő hatásáért alkalmaztak a német haderőben és a vele szövetséges államok hadseregeiben.
A Vörös Hadsereg is rendelkezett hasonló termékkel, de náluk a – Vodka Anyácska – minden prímet elvitt, így inkább cserealapnak használták. Az 1920-ban kiadott Élelmezési Utasítás szerint a honvédek számára kiadott napi szabvány egy ilyen doboz volt, mely frissítő hatása azonos volt egy mai “Redbull” energiaital koffeintartalmával. A doboz magában is érdekesség, ezért tartom fontosnak úgy kinyitni, hogy ne sérüljön meg.
Másnapra megálmodtam, miként járhatnék túl az időkapszula eszén. Rájöttem, hogy ónpasztával van légmentesítve a szelence pereme, így egy felhevített, vékony rugóacélból készült penge segítségével körbefeszegettem a széleket és láss csodát, kinyílt.
Szerencsére nem ugrottak ki belőle mitológiai szörnyek, de azért lefotóztam a belső feliratokat, ami roppant szellemes megfogalmazás – Ha fáradt és kimerült, szopogasson el 2-3 pasztillát -. Magam is kissé elfáradtam és kimerültem a doboz nyitása közben, bár élénkítő pasztilla nem volt benne, így hát innom kellet helyette egy erős kávét.
A fémdoboz nem adta meg magát egykönnyen, csokoládé pasztillák helyett valóban egy aranyórának adott menedéket. Kibonthatatlan talányként órásműhelyemben látta meg a napvilágot először. Kissé zsákbamacska egy ilyen talált örökség, tulajdonosa megemlítette, hogy járt hozzá egy 1939-es évjáratú Egri Bikavér is, amit közös erővel nyitottak ki, de közben kicsúszott a kezükből és darabokra törött.
Mint utólag kiderült, nem volt jó ötlet, mert azóta is szellőztetni kell, dohos, penetráns penészszag lengi be az egész lakást. Ezek szerint nem minden örökséget szabad kinyitni, vagy ha mégis, óvatosan. Szerencsére itt nem kellet félni hasonlótól, szinte garantált volt a tartalom. Annak idején gondoskodtak a légmentes zárásról, ami jó ötletnek tűnt, hisz tartalma épségben megmaradt.
A dobozban egy 1940-es évek végén készült arany Doxa karóra lapult meg, kibélelve egy korabeli sajtóanyag darabjával. Ebből kideríthető, mikor hibernálták a doboz tartalmát.
Az óra mindenképpen érdekesség, felújítása szép feladatnak bizonyul, mert modern kori örököse bizonyára a mindennapokban szeretné használni az időmérőt. Természetesen ahhoz még alaposan fel kell újítani. Akkor lássunk neki.
Az óra hibernálásával nem siettek sehova, volt idő kibélelni a dobozt. Sok háborús hagyaték a kapkodás áldozatává válik, mert nincs idő gondosan becsomagolni a tárgyat és mire megtalálják, teljesen tönkre megy. Régmúlt időkben mindig volt kitől rejtegetni az értékeket.
Hol a németektől, hol az oroszoktól, néha a kincsvadászoktól, ritkán az örökösöktől. Egy ilyen gondosan lezárt időkapszula nem is fedi fel magát egykönnyen. Sok esetben már a tulajdonos halála után bukkan fel hirtelen, frászt hozva az örökösökre.
Ilyenkor mindenki egy kicsit Indiana Jones-nak érezheti magát, ha csak egy kis időre is. Az élmény felejthetetlen, örökösnek, órásnak egyaránt.
A bélés anyaga egy 1968 szeptember 12.-i Esti Hírlap darabja, amely duplán volt rétegezve, így kiterítve kissé fakó, de még olvasható. Érdekes lehelete a múltnak, szinte egy időkapszula, sok gondolatot kavar az ember fejében. Ki lehetett a tulajdonos, mi késztette a műveletre.
Ebben az évben augusztus 20-án vonultak be a varsói Szerződés csapatai Prágába, mert a Csehszlovák állam, Alexander Dubcek vezetésével állítólagosan ki akart szakadni a szocialista blokkból. A prágai tavaszként emlegetett katonai esemény sajtóanyaga ma már szinte történelem, ennek ellenére itt hever az órás asztalomon, egy aranyóra csomagolásaként. Szokás mondani, Csehszlovák kalandfilmekbe sincsenek ilyen fordulatok.
Bauhaus a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézménye, a konstruktív törekvések központja és gyűjtőhelye, amely a nevelési módszerek és az alkotó művészet megújítása révén vált kiemelkedő szerepűvé. Alapja a „Bauhaus-eszme”.
Walter Gropius szerint felelet arra a kérdésre, milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy el tudja foglalni helyét a (gép)ipari társadalomban. Az 1938-ban megtervezett Doxa Grafic modellt ezen eszme inspirálta, divatot teremtett, mai napig a márka egyik meghatározó modellje. Letisztultsága már szinte ikonikus, szinte hozzáköthető a Doxa tradíciójához.
Az 1940-es évek közepén készült Doxa karórát láthatóan sokat használták, szinte minden nap. Tokja arany, így értéke sem kevés, talán okot ad arra, miért kellet ilyen gondosan megőrizni. Állapota korabeli, érdekes cseppformájú tokja az adott kor formavilágát testesíti meg.
Az Art’Deco stílus, mint a Bauhaus mellékága behálózta a hétköznapokat, minden használati tárgy, ékszer, óra képviseltetni akarta magát benne. Nem volt ezzel másként a Doxa sem. A divat mindent alárendelt a funkcionalitásnak és a stílusnak. A divatirányzat megnevezése országonként változott, trendi fogalomként ma talán a sikk szót lehetne ráilleszteni.
Az 1940-es években, a gazdasági világválság után előtérbe tört az aszimmetria. Azt Art’Deco igazodott a válság okozta társadalmi helyzetjelentéshez, asszimmetriája a végletekig fokozódott, egészen a hordhatatlanság határáig. A divathullám meghatározó forrása természetesen Amerikából érkezett Európába, rányomva bélyegét a korabeli divatra. Az irányzat mai napig meghatározza a formavilágot, lendülete néha elhalt, aztán főnixmadárként újraéledt.
A stílus maradt, csak az emberek változtak. Míg 1931-ben Schneider Mátyás fuvarozó úri kúriáját egy frissen szerződtetett grófi lakáj telezsúfolta Art’deco stílusú használati tárgyakkal, addig modern világunkban egy jól menő informatikai vállalkozó teszi ugyan ezt, annyi különbséggel, hogy a lakájt most már ingatlan-managernek hívják és nem szereti ha Hyppolitnak szólítják.
A stílus ugyan az, a mai modern órák formavilága is ezt testesíti meg. A képen látható 1939-ben gyártott Tonneau tokos rózsaarany Art’Deco karóra a Doxa által fenntartott Bieli múzeumban megtekinthető, és a mai napig gyártásban van.
Az Art’Deco formaelemek ezen az órán is felfedezhetőek, nem mentesült az aktuális irányvonaltól. Az óra tokja 14 karátos arany, de láthatóan nem a sajátja, hanem készített tok, a korai Magyar nemesfémipar egy kiváló példája. A háború után nagyon sok nemesfém tárgy került zálogházakba, számos család ellenértékéből vészelte át a nincstelenség korszakát.
Behozott alkatrészekből összeállított óra fogalma nem ismeretlen Magyarországon, hisz Brauswetter János Szegedi órásmester, aki Kossuth Lajos kortársa volt, szintén báziskalibereiből építette világhírű óráit. Neubart Sándor Székesfehérvári órásmester főleg Doxa szerkezetekből építette saját márkás termékeit, amely meghatározó fénypontja volt a hazai óraiparnak.
A Holokauszt áldozatává vált órásmester halálával ez a szép tradíció is megszűnt, dédelgetett példányai a gyűjtők féltett kincse, de egy megmentett példány megtekinthető a Doxa Bieli múzeumába.
Az óratok szíjkengyelei fix kivitelűek, ami annyit jelent, hogy úgy varrattak rá szíjat. Bevett szokás volt az 1940-es évek környékén, ekkor még nem terjedtek el a kétrészes szíjak sem, az emberek inkább szalagszíjjal használták karóráikat. Ezeket átbujtatták a tokfül és a hátlap között.
Az óra tokja kétrészes, hátlapja peremes kialakítású, némi aláfeszítés hatására leugrik a helyéről. Felülete karcos, de ez legyen a legkevesebb.
Bár az órának arany tokja van, de ez nem az eredeti Doxa óratok. Sokan kérdezik, mi értelme van ennek, a válasz roppant egyszerű. A második világháború után egyetlen kompatibilis fizetőeszköz létezett, ez pedig az arany volt.
Mivel nagy volt rá az igény, sok esetben eladták az óra arany tokját, majd pár évtized múltán, más anyagi és társadalmi helyzetben úgy döntöttek, hogy visszaépítik azt. Itt is ez történhetett, legalább is a tok erről tanúskodik.
Bár manapság reneszánszukat élik a zsebóra át és beépítések, amit főleg divatirányzatok vezérelnek, hisz már nem mindig trendi zsebórát hordani, igaz a mai öltözékek nem is alkalmasak erre. Viszont a zsebóra beépítések története az 1910-as évek közepéig nyúlnak vissza, amikor is a frontra induló katonák saját zsebórájukat voltak kénytelenek magukkal vinni.
Mivel a szélsőséges viszonyok miatt ezek könnyen megsérültek, az akkori órások ékszerészek ötletes megoldással rukkoltak elő. Egy olyan dupla szíjkengyellel, amivel már kényelmesen viselhető volt egy zsebóra, akár csuklóra erősítve is. Mivel a Doxa jelen volt hazánkban az első világháború idején, sok, kimondottan a frontra készült modellel látták el a katonákat.
Egy ilyen hybrid példány a mai napig megtekinthető a Doxa Bieli múzeumában. Ezzel a gondolattal felvértezve megteremtették a karóra elődjét.
Az óra nem egyedül jelenség a magyar-tokos órák világában, ezt mi sem jelzi jobban, hogy egy egész iparág épült az elzálogosított nemesfém óratokok pótlására. Úttörőszerepet játszott ebben Marxen Lipót (ML) tokkészítő műhelye, aki szinte ontotta a jobbnál jobb óratokokat.
Számos Doxa, Omega, IWC, de akár Patek Philippe óra nyerte vissza eredeti funkcióját Marxen Lipót műhelyében. A nagynevű mester 1910-es évektől 1946-ig készített óratokokat-aranyból. Műhelyét a korabeli politikai rendszer államosította, szerszámait, eszközeit elkobozták, ezzel egy korszak zárult le a hazai óratok-gyártás területén.
A 14 karátos arany tok jellegzetes, saját (ML) fémjellel ellátott óratok jól záródik, kialakítása méretpontos.
A rugóház és a hajtórugó méretének megnövelésével kitolható a járástartalék ideje, jó esetben akár 8 napra is. Ez tetemes idő, főleg az adott korban, amikor még nyoma sem volt a gondozásmentes quartz, vagy elemes-szerkezeteknek.
A Doxa úttörőszerepet játszott ezekben, utazó órája elfért egy összecsukható bőrtokban is. Foszforeszkáló mutatói az éjszaka sötétjében is hirdették a pontos időt, megbecsült példányuk valóságos kincs a gyűjtők körében.
Talán a Bugatti mérnöke is egy álmatlanságtól átszenvedett éjszaka után jött rá arra, mi lenne akkor, ha egy ilyen nyolc napos óra kerülne a nívós sportkocsi műszerfalába.
Elég egyszer felhúzni hetente, gondolván meg is született az ötlet. A Doxa átalakított modellje megteremtette az első szériában gyártott műszerfali órát, mégpedig a kor egyik legdrágább sportkocsijában, egy Bugatti T35 túraautóban.
Az óraszerkezet egy 1940-es években készült 15 köves modell, amit a korabeli technikának megfelelően még nem egészítettek ki törésmentes csapággyal.
Az autónak még nem létezett elektromos rendszere, be kellett kurblizni, így természetes volt, hogy a fedélzeti órát is fel kelljen húzni, bár csak hetente egyszer. A műszerfali órát úgy alakították ki, hogy a vezető minden irányból rálásson.
Sok túraversenyen a Doxa szolgáltatta a pontos időt és a részeredményeket is, saját fejlesztésű óraműveivel látta el a Bugatti T-35-ös sportkocsijait.
Az óraszerkezet nem rozsdás, elkerülte a korrózió, talán köszönhető a gondos csomagolásnak. Meglepő épségben vészelte át az elmúlt 50 esztendőt egy fémdobozba. Állapota olyan amilyen, de nyilván való azért került hozzám, hogy kihozzam belőle a legtöbbet.
A Bugatti sikerein felbuzdulva szinte minden autógyártó cég fontosnak tartotta, hogy tartós fedélzeti órával egészítse ki a kocsik műszerfalát. Volkswagen, Mercedes, Fiat, de még a szigetország gyártójaként ismert Ford modelljeibe is Doxa műszerfali óra került beépítésre.
Számos kivitel létezett, mindig a megfelelő színvilág és divatirányzat zászlaja alatt, amit a Doxa egészen 1951-ig követni tudott. Az olcsó, elektromos, sokszor semmitmondó szerkezetek elterjedésével ezen tradíció leáldozott, a márkás fedélzeti óra fogalma megszűnt, egyé vált a többi közönséges műszerrel.
A Doxa története hazánkban még a Millenniumi vasútépítés idején kezdődött, amikor is a menetrend betartásához megbízható időmérőt keresve kiírtak egy tendert, amit a svájci gyártó nyert meg. Nagy vasutas Doxa néven szereplő zsebóra alkotta meg a híres közmondást: pontos mint a Doxa óra.
Szocialista időszak legismertebb svájci márkájaként sok ember választotta ezt a márkát és vitte tovább a tradíciót unokáinak. Hazánk legismertebb svájci márkájaként szinte regionális jelentőséggel bír, van olyan család, ahol minden felmenő, beleértve a família nő tagjait is, kivétel nélkül Doxa órát viselt.
Az órát láthatóan sokat viselték előző korokba, fix füle még fényes, láthatóan volt rajta egy szíj is valamikor. Állapota korabeli, bár nem működik, de szerkezeti problémája nincsen.
Minden óraszerkezeten van egy pont, amit kioldva szabaddá tehetjük a felhúzótengelyt. Ez a pont lehet csavar, nyomógomb, vagy akár egy jelzett lemez. Itt sincs másként, egy csavarhúzó segítségével elvégezhető a művelet.
A váltócsavar kioldása után a felhúzótengely kivehető a helyéről. A felhúzókoronáról már eltűnt az aranyozás, a tengely is összeszedett egy nagy halom szöszt.
Antik órák esetén sűrűn látható ilyen, amikor a korabeli ruházatból kihulló szöszmöszöket a felhúzótengely begyűjti magába. Némely esetben olyan is előfordul, hogy annyi textilmaradvány gyűlik össze egy helyen, hogy az órát már nem lehet felhúzni.
Az óra tokjának itt még nem oldották meg a tömítettségét, így ezen a furaton keresztül minden be tud hatolni az órába. A felhalmozódott textilmaradványok hajszálakkal keveredve egy kis szakállt képeznek a tengelyen.
Az óra plexije korabeli, repedezett, kissé elsárgult példány, amit amúgy is cserélni kell, így karmos fogó segítségével leveszek a helyéről.
A karmos fogó tucatnyi foga egyenletesen nyomást kifejtve a plexire kissé összenyomja azt. Ezáltal átmérője csökken, így már könnyedén le lehet venni a helyéről.
A plexi levétele után láthatóvá válik a számlap, amely kissé karcos, mégis jó állapotú. Beérettségi foka megfelelő, változtatni nem is fogok rajta.
Az acélkék, futtatási színeire edzett mutatók párt alkotnak, még a másodpercmutató is eredeti, ami nagy ritkaságnak számít egy ilyen korú óra esetén.
Az óra tokja két részes, amit a belső réz szerkezetbetét egészít ki. Ez a betét sok esetben bele van korrodálva a helyére, némi ultrahangos kezelés után választható szét. Erőltetni nem szabad, mert az óra arany tokja vékony, könnyen deformálódik.
A mutatókat gondosan eltávolítom. Így fedésbe állítva könnyedén, akár egyszerre levehető mindkettő, egy karos mutatólevevő fogó segítségével.
Az óra számlapja festett kivitelű, kissé érett, de olvasati értéke megfelelő. Bár retusálható, de erre most nem kerül sor, a múlt leheletével ötvözve folytatja modern kori életét, felgyorsult, androidos világunkban.
Az óraszerkezet hagyományos kivitelű alap óramű, semmi flanc, semmi dekoráció, pusztán teszi a dolgát: méri az időt. Speciel most azt sem, mert még javítani kell, de ha működik, sok teendő nincs vele.
A számlap lábait két hernyócsavar rögzíti, ami kioldásával levehető a helyéről. Némely esetben be szokott korrodálódni, így érdemes bontás előtt egy kis WD-40-es folyadékkal benedvesíteni.
A számlap levétele után előtűnik a felső csapágylemez. Mivel a felhúzókoronánál minden nedvesség bejuthat, így a felhúzószerkezet szinte biztos hogy rozsdás.
A számlap olyan mint a jó bor, úgymond beérett. Kissé fakó színezete beázásról tanúskodik, de az óra már majd 80 éves, így elnézhető neki. Szerencsére nem feszegették, karmolásnyomok sincsenek rajta. Felújítása vétek lenne, elvesztené eredeti feelingjét.
Bár a technológia lehetővé teszi a számlap eredeti állapotának helyreállítását, de ebben az esetben nem tartanak igényt rá.
A számlap lábai épek és egészek. Meglétük nagyban megkönnyíti a szerelést, mert egy ilyen domború számlapot nehezen lehetne megfelelően rögzíteni a helyén, lábak nélkül.
Az óra szerkezete korabeli, sérülés nem látható rajta. A Doxa 11/1/2 942 óramű egy báziskaliber, ami eredetileg ETA gyártmány. 15 köves, lengésszáma 18 000 A/H. Bár nem működik, de ez legyen a legkevesebb baja
A kilincskerék levétele után biztosnak mondható, hogy nyomatékmentes a motorrugó. Ezek után nyugodtan szétszedhető a szerkezet.
A billegőt kivéve felbukkan a kaliberszám. A Doxa nem gyártott szerkezeteket, inkább Ebacues kaliberként beépítette más, kipróbált gyártók óraműveit. A Doxa 11 1/2 kaliberszám egy ETA patent szerkezetet takar.
Ebből a kaliberből alakult ki a későbbi híres Doxa Cal: 103 is, ami nagyapáink óráiba ketyegett. Ezen szerkezet ennek elődje, működése kiforrt, sok ilyen szerkezet került beépítésre az 1940-es évek közepén.
A szerkezet csapágylemezén feltűnik a Doxa embléma. Ezen szerkezet nagyon sok egyéb márkában is feltűnik, úgynevezett “Private Label” megoldással viszont átemelhető egy konkrét márkába.
Két csavar kioldása után leemelhető a horgony hídja és maga a horgony. Az egyszerű, letisztult alkatrészeken semmilyen díszítés nem található, tisztán funkcionális szerkezeti elemek.
A szétszedést a rugóház hídjának levételével kezdem. Három csavar kioldása után levehető a teljes csapágyhíd.
A rugóház csapágyhídja leszorítja magát a motorrugót, illetve helyet ad a középcsapágynak. Ez a furat sok esetben csapágyfémből készült, hisz fordulatszáma pusztán napi 2 fordulat.
Nyomatéka viszont igen nagy, így jobb minőségű órákban ezt a csapagypontot kővel bélelik ki. Általában ebben mutatkozik meg, hogy egy óraszerkezet 15 vagy 17-köves.
A motorrugó hídjának levétele után felbukkan maga a rugóház, ami a nyomatékot szolgáltatja. Különálló alkatrészelemként könnyedén eltávolítható.
A több mint 50 éves hibernálás megtette a dolgát, minden kerék ragad, szinte szögként rögzíti a kerekeket. Ebben az esetben erőltetni nem szabad, mert csak további kárt okoz vele az ember. Érdemes inkább előáztatni, ami meglazítja a szennyeződést, így könnyedén, erőltetés nélkül folytatható a szétszedés.
A gátkerék makacs módon beragadt a helyére, szinte mozdíthatatlan. Némi benzines előáztatás hatására a mézszerű anyaggá kövesedett kenőanyag feloldódik és elengedi a gátkerék tengelyét.
Az óra felső csapágylemeze, már a számlap nélkül. A felhúzószerkezeten látható némi korrózió és a fedőkövet is el kell távolítani, mert alatta szintén bekövesedett kenőanyag maradvány található.
A vegyszeres tisztítás előtt érdemes egy kevés előáztatást végezni, amely kismértékben meglazítja a szennyeződést.
Tisztítás előtt a fedőköveket eltávolítom. A tengelyek hosszirányú megtámasztására szolgáló lemezek zárt csapágyként szennyeződés forrásaként szolgálnak. Hosszú állás után a bekövesedett kenőanyag megfogja a tengelyeket, eltávolításuk létfontóságú egy felújításnál.
A teljesen lecsupaszított csapágylemez mehet a mosóba. Mindent leszereltem róla, nem maradt rajta semmi, még a fedőköveket is eltávolítottam, hogy minden zárt felület átjárható legyen a vegyszernek.
Az órát nem lehet felhúzni, mert mindenhol beszáradt olajmaradvány éktelenkedik. A váltókarra vetült rozsdát is el kell távolítani, mert akadályozza a tengely kihúzását.
A szotoár rögzítőkerete is rozsdás, szerencsére csak felületet érinti a korrózió. A vakrozsdának nevezett jelenséget üvegkefével lehet a legjobban eltávolítani, amihez a vegyszeres tisztítás után hozzá is látok.
A komplett billegő még nem rendelkezik törésmentes csapággyal, hisz ezek csak az 1950-es évek után terjedtek el igazán. Ez a zárt csapágy csak a minimális dinamikus igénybevételnek áll ellen, egy nagyobb ütés hatására eltörik.
Ezért vigyázni kell rá, mert egy asztalról történő leejtés hatására a tengely könnyedén eltörhet. Maga a billegőrendszer 18 000 A/H fellengésszámra van tervezve, ami a korabeli szokásoknak megfelelő.
A rugóház egyik fele peremes kialakítású, ami a rugómagra gyakorolt nyomás hatására leválasztható a helyéről. Alatta minden esetben bekövesedett olajmaradvány éktelenkedik, ami akadályozza a járást.
A fedél lepattintása után előtűnik a hajtórugó. Még a korabeli, a szakma által csak- kék rugónak – aposztrofált hajtóelem talán gyári darab még. Könnyen előfordulhat, bár ezek a rugók nem bírtak olyan sokat, de ez a példány 50 évet pihent egy szelencébe, így fogja még bírni egy darabig.
A tárolóba rakott, vegyszeres tisztításra váró alkatrészek mosás előtt. Praktikus, mert külön szekcionálható benne minden szerkezeti elem.
Szerkezettisztítás előtt minden alkatrészt előkészítek. A doboz visszajár tulajdonosának, szép emléket állít a múlt megőrzésére.
A vegyszeres tisztítás előszobája a rozsdátlanítás. Minden látható korróziót üvegkefével eltávolítok, csak ezek után kerül sor a vegyszeres mosásra.
A korrózió nagy ellensége az órának, de sok esetben könnyedén eltüntettető, ha csak felületi rozsdáról van szó. Üvegkefe segítségével a felület mechanikailag megtisztítható, külalakja optikailag javítható.
Üvegkefe finomsága változhat, magam is három fajtát tartok belőle, Segítségével könnyedén eltávolítható a felületi korrózió.
A kefe végén található üvegszálakból készült pászma intenzíven letisztítja a felületet.
Az Elma mosókosárba elfér minden alkatrész, elválasztva egymástól.
A szerkezettisztító gép vegyszerek segítségével minden lepedéket és beszáradt kenőolaj-maradványt eltüntet a szerkezet felületéről.
Az első üvegben kifejezetten szerkezettisztításra alkalmas folyadék található, amely 1:9 arányban használható.
A két utolsó üvegben tiszta benzin található.
A gépen elhelyezett szárítóblokk segítségével kiszárítható a kitisztított óraszerkezet.
Bár a vegyszeres tisztítás eredményes eljárás, mégis ilyen régi, erősen szennyezett óra esetén után kell tisztítani. A megbújt résekből tisztítópálcával, vagy egyszerű fogpiszkálóval kiszedhető a kosz minden maradványa. Az eljárás nagyon hatékony és gyors, tíz perc alatt minden szennyeződés eltávolítható a felületről.
A szotoárról még előzőleg eltüntettem a felületi rozsdát. Annak érdekében, hogy az állapot így is maradjon, kevés kenőzsírral vonom be a felületet, hogy védve legyen a korrózióval szemben.
A rugóház kenés után, lezárás előtt.
A teljesen kitisztított csapágylemez. Minden alkatrész visszaépíthető a helyére. A rozsdátlanított alkatrészeket visszahelyezem a helyére, közben elvégzem a kenés műveletét is.
A másodperc-kerék, meghosszabbított tengellyel. Kis másodperces-szerkezetek esetén bevett szokás, hogy a tengely végét meghosszabbítják.
Ez a tengelycsonk átmegy a szerkezet lukas kövén és a másik oldali számlap furatán át kijön. Erre rászerelhető a másodperc mutató. Mivel a kerék percenként egyet fordul, alkalmas a másodpercek mérésére.
A kerékrendszer felépítése ilyenkor könnyedén megtekinthető. A négy áttételi kerékből álló rendszer elvezeti a nyomatékot a rugóháztól egészen a gátkerékig.
Az óraszerkezet csapágylemezén felbukkan a Doxa embléma. Gyári logóként meghatározza a látványt.
Látható, hogy a pereckerék fogastengelyéhez csatlakozik a rugóház fogaskoszorúja. A meghajtás innen eredeztethető, a hajtórugó itt csatlakozik a kerékrendszerhez.
Felhúzott állapotban kb: 8-9 szer körbefordulva 40 órányi járástartalékot biztosít a szerkezet számára.
A fedőkövek visszaépítése előtt a csapágyhelyeket átkenem könnyű-olajjal. A mutatószerkezet elemei is sok kenési helyet takarnak el, így ezek, még ilyenkor elérhetőek.
Mindig optimális mennyiséget használok olajzáskor, mert a kevesebb több. A nagy mennyiségű kenőolaj hamar beszárad és saját maga akadályozza a korrekt működést.
A korona és a felhúzókerék talán a szerkezet legjobban igénybe vett alkatrésze, hisz ezzel kell az órát minden nap felhúzni, akár ötven éven keresztül. Szakszerű kenése ilyenkor kivitelezhető a legkönnyebben, így hát elvégzem a műveletet. Sűrű olaj felvitele hosszú időn keresztül ellátja a feladatát.
A váltókar rögzíti a felhúzótengelyt, ennek a csavarnak köszönhetően. Ki és behajtásával rögzíthető a tengely.
A váltókar csavarja tartja helyén a felhúzótengelyt rögzítő váltókart. Ennek meghúzásával rögzíthető a felhúzótengely. Mindenképpen a rugóház hídjának felszerelése előtt kell visszahelyezni, mert utólag, peremes kiképzése miatt már nem lehet.
A rugóház beépítése után a rugómag csapágyát kenőolajjal kell ellátni. Bár fordulatszáma alacsony, napi 6-8 fordulat, de nyomatéka igen nagy, Sűrű olaj segítségével átkenem a forgó részeket.
A kilincskerék szépen dekorált alkatrész, sugárirányú csiszolata a kor szokásait testesíti meg.
Összeépítés után a kerékrendszer többi elemét csapágyát is átkenem, mégpedig egyenként. Mivel a horgony még nincs a helyén, a futószerkezet könnyedén el tud forogni, ha húzok rajta egy keveset. Erre azért van szükség, hogy kenés után a forgó tengely mindenhova eljuttassa az olajat.
A szerkezet tipikus fedőköve. Mivel a fogaskerekeknek sok esetben nagy a tengelyirányú játéka, meg kell oldani feltámasztásukat.
Ilyen fedőkő mindkét irányból megtámasztja a tengelyt, így holtjátéka minimális lesz, illetve kenése is zárt rendszernek tekinthető, így kevésbé érzékeny a szennyeződésekre. Beépítés előtt mindét kő palettájára egy egy csepp jó minőségű olajat cseppentek.
A koronakerék felhúzás közben folyamatosan visszaáll alapállásba. Ez egy nyomórugó segítségével érhető el, ami folyamatosan összenyomja a kilincskereket. Az óra felhúzása közben keletkező ricni-hang is innen ered.
A mutatószerkezet elemeit visszaépítem a helyükre. Mivel nagyon sok kenési helyet eltakarnak, ezért előtte minden csapágyhelyet átkenek, mert utána már nem férnék hozzá.
A negyedes kerék csőtengelye kuplungszerűen kapcsolja össze a kerékrendszert a mutatószerkezettel. A mutatók állításánál ez az alkatrész csúszik meg, így lehetővé teszi a mutatók független állítását, akár mindkét irányba.
Mivel az óra kis másodperc kiosztású, így ezen alkatrészt lefedik. Centrál-másodperc mutató elrendezésnél a negyedes kerék át van fúrva, hisz ezen keresztül jön ki a másodperctengely.
A teljes felhúzószerkezet visszakerült a helyére, rozsdátlanítás után funkcióját maradéktalanul betölti. Ebben az esetben nem olajat, hanem kenőzsírt használok, sokkal jobb a viszkozitása és nem vándorol el a helyéről sem.
A kilincskerék áttételen keresztül kapja meg a nyomatékot, amit tisztítás céljából szintén eltávolítottam. Mivel forgásiránya ellentétes ezen kerék rögzítését sok esetben balmenetes csavarral oldják meg.
A kitisztított óraszerkezet összeépítés közben. Minden elem a helyére került, lepedéknek nyoma sincs. A felhúzótengelyt enyhén megtekerve a kerékrendszer egyből reagál a bevitt nyomatékra.
Már a legkisebb energiabevitel hatására vad forgásba kezd a kerékrendszer, ami jelzi számomra, hogy a szerkezet nem szorul. A horgony ezek után nyugodtan beépíthető a helyére.
A billegő eltávolítása után kihajtom a két csavart, ami a fedőkövet rögzíti, így leválasztható a helyéről. A fedőkő közrefogja a hajszálrugó tolókát, amely a pontosság beállításában játszik szerepet.
A billegőtengely zárt csapágyát visszaépítés előtt könnyű-olajjal kenem át, így kenése optimális lesz működés közben.
A szabályzótolóka közrefogja a hajszálrugót, ezáltal annak működő hossza tetszés szerint változtatható, kb:180 másodperc erejéig. A tolóka belső része elfordítható, itt kiférne a hajszálrugó.
Sajnos ebben az esetben nem fordul el, kár lenne letörni, így nincs más, mint ki kell hajlítani.Visszaszerelés után a tolóka huzalja egy hajszálrugó-csipesz segítségével visszanyomható a helyére.
A fedőkő csavarjai tartják a szabályzókulcsot is. Összeszerelve állíthatóvá válik a járat pontossága
A billegőrendszer kenése megtörtént, mindent visszaszereltem a helyére. Már csak a billegő hiányzik róla.
Billegő a hajszálrugóval. Az általános kialakítású koszorú sok hasonló órában teljesít szolgálatot.
A fedőkő kenése és összeépítése után visszaszerelhető hídjára a billegő. A hajszálrugótőke furatába belehelyezem a rugó csonkját, utána meghúzom a csavart.
A hajszálrugót visszahelyezem a tolóka karmai közé és a huzalját visszanyomom a helyére, persze óvatosan. Nyomorgatni, erőltetni nem szabad, a művelethez biztos kéz szükséges.
A két mutatót fedésbe helyezem fel, így szinkronizálásuk biztosítva lesz. Óvatos nyomással felhelyezhető mindkettő a helyére.
Az óra arany tokja karcos, fakó, ami nem csoda, hisz sok időt töltött zárt helyen. Némi ráncfelvarrással és polírozással szépen felújítható.
Az óra szíjkengyele forrasztva van, így csak készített, vagy szalagszíjat lehet rá helyezni. Sajnos az óra tokfüle üreges, így kifúrni nem érdemes, mert a hártyavastagságú aranylemez hamar kikopik, így más megoldást kell majd keresni.
Az arany tok üreges kivitelű, belsejét egy bronz tokkarika egészíti ki. Ez adja meg a tok stabilitását, némi nyomás hatására kitolható a helyéről.
Az arany tok belső tokkarikája bronzól készült. Ez az alkatrész sosem arany, ezért rá is nyomják a METAL feliratot, nehogy megtévesztés tárgyát képezze. Tömege majd 5 gramm.
Az óra bruttó tömege 12,3 gramm. Ebben benne van a bronz karika, amely 4 grammot tesz ki a teljes tömegből.
Mivel az arany lágy anyag, így egyszerű polírozással szépen felújítható. A hatásfok növelhető kimondottan arany polír paszta használatával.
Az óra nettó tömege tokkarika nélkül 8,3 gramm. Nem nagy a tömege, de az akkori válságos időkben csoda, hogy ennyi aranyat ki tudtak adni egy tok pótlására.
A plexi sok esetben könnyedén cserélhető, de mivel ez eredeti és nincs rajta repedés, érdemes felújítani. Finom polírpapír segítségével eltüntetem a nagyobb karcokat.
Ezek után “Polywatch” nevű pasztával szépen visszaállítható az eredeti felület.
A háromrészes tok polírozás után, összeépítés közben.
A bronz tokkarika kialakítása méretpontos, erre illeszkedik a szerkezet. A stabil rögzítést két nagyméretű tokcsavar biztosítja.
A helyére épített szerkezet felhúzótengely nélkül. A felhúzótengelyt külön kenem át, mégpedig zsírral. Állaga jobban ellenáll a korróziónak és a fizikai behatásoknak, ezért választom ezt a módszert.
A felhúzótengely kenése létfontosságú, a művelethez zsírzópárnát használok, amely jó minőségű kenőanyagot tartalmaz.
A szivacsba ágyazott kenőanyag némi tunkolás után egyenletesen bevonja a tengely felületét és hosszú időn keresztül keni azt. Régi, bevett szokás a nagy igénybevételű tengelyek kenésében.
Mivel még nagyon sok fixfüles óra van forgalomba, egy egész iparág épült ezek kiszolgálására. Gyártanak olyan óraszíjat, amely vége rugós acéllemezzel van megerősítve, így csak rá kell húzni a fix fülre.
A szíj kampós vége rugós kivitelű, így csak rá kell bujtatni a fix fülekre. Több méretben is létezik, stabil tartást ad hordás közben.
A szíjat belebújtatom a helyére és egy határozott mozdulattal a helyére illesztem. A műveletet a másik oldalon is elvégzem.
Bár több módszer is létezik a szíj felszerelésére. Sokan elvágják a fület és a két csonkra egy egy negatív stiftet alkalmazva akár kétrészes szíjat is fel lehet tudnak rá szerelni. Itt fontos volt az eredetiség megtartása, így ezt a módszert választottam.
Az óra elkészült, eredetisége megmaradt, viszont akár mindennapi használatra is alkalmas.
A korona cserére szorult, a rajtalévő darab elkopott. Színében azonos korona felhelyezése után színvilága egyezik az óráéval.
Örömömre szolgált, hogy az óra majd 50 éves hibernációja utáni felújításában részt vehettem és ezt megoszthattam mindenkivel.
Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu
