Egy elveszettnek hitt cselédkönyv felkutatása

Magam sem értem miért, de itt állunk egy recsegő pallón, vasárnap délután, alsó fogsorig overallban LED lámpával a fejünkön egy szerencsétlenül járt madár csontváza felett. Amerre nézünk, száll a por, mindenfelé rozsdás, kiálló szögek éktelenkednek. Ráadásul valamilyen életforma motoszkál illetve szemmel tart minket az egyik sötét sarokból, amely folyamatosan elvonja figyelmünket.

Remélhetőleg csak a galamb elárvult társa próbálja megtalálni a kijáratot a hiányos palatetőn, követve a portól kontrasztos fénysávot. Általában pihenni szoktunk ilyentájt, de sajnos szorít az idő, hisz ezt az 1800-as évek végén épült kísértet járta polgári ingatlant hamarosan lebontják, hogy irodaházat építsenek a helyére. Eredeti tulajdonosa, aki mellé műkedvelő órásként önként szegődtem váltig állítja, hogy itt van elrejtve szolgabíró ükapjának hagyatéka, amelyet a Rákosi-rendszer idején szegelt a padlólécek alá.

Csehszlovák képregényekben sincsenek ilyen fordulatok – gondoltam magamban, amikor egyszer csak lópokrócba tekerve előbukkant a képen is látható, nagyon beszédes jegyzőkönyv. Sajnos órát nem találtunk, de már nem is bánom, hisz ami előbukkant, többet ér minden időmérőnél. Akkor lapozzunk, illetve nagyítsunk bele a képekbe.

Némi tisztálkodás, pókhálótlanítás illetve szellemirtás után lássuk, mire cseréltük el a vasárnap délután kijáró, jól megérdemelt pihenést. Ez a hihetetlennek tűnő, 1830-as években keltezett feljegyzés meglepően jó állapotban vészelte át az évszázadokat. Címe kissé személytelennek tűnik, gondolom bevett szokás lehetett az adott korban. „Külömb = féle cselé”dek bereinek Jegyző Könyve”.

Végül is teljesen mindegy, hisz a naplóban érintett szolgálók és béresek egyike sem tudott olvasni, így a jegyzőkönyv cimkéje örök titokként szerepelhetett a cselédek életében.

Vélhetőleg még a Kafatéria és KATA előtti világban dolgozó cselédek és szolgálók mezőgazdasági munkájuk fejében rendszeres jövedelmet reméltek. Uradalmi munkáltatójuk pedig minden kiadást illetve juttatást lekönyvelt, még akkor is, ha az csak terményben vagy javakban volt mérhető.

Ráadásul olyan névtelen, mégis személyre vonatkozó lábjegyzetekkel egészítették ki a naplót, amelyből később is tudták, ki volt János bojtár, aki a Magdolna napi vásárra kihajtotta a jószágokat.

Külön érdekessége a jegyzőkönyvnek, hogy ugyan olyan, mai néven Post’It-nak ismert emlékeztető piszkozatok tartoznak hozzá, amelyeket manapság a monitorok oldalára ragasztanak egy modern irodában. Talán annyi különbséggel, hogy ezek még lúdtollal íródtak, az 1830-as évek végén.

Korabeli alá illetve felé rendeltségi viszonyok alapvetően a cselédek illetve zsellérek helyhez kötöttségén alapult. Közlekedési hiányosságok okán rengeteg szolgáló úgy élte mindennapjait, hogy teljes élete során egyszer sem lépte át a falu határait.

Ennek okán teljes mértékben ki volt szolgáltatva földesurának, aki ki is használta ezt. Legeltetésért birkát, aratásért pedig terményt kapott cserébe, amely teljes egészében kielégítette sekélyes igényeit.

A gépesítés előtti mezőgazdaság nagyon sok cselédnek és zsellérnek adott kétkezi munkát, amelyek elvégzését a korabeli birtokrendszer számvevői ellenőriztek. Ezen felül egy befejezett munka után gondosan feljegyezték, hogy „Minden bér kivagyon fizetve”. Lám lám, milyen egyszerű, mégis teljes életet éltek egy internet-mentes környezetben, számviteli rendszer, MGR, Nexon illetve Play Áruház nélküli világban, 1837-ben.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottak eme rendhagyó időutazásban.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu