Egy empire stílusban készült kandalló óra bemutatása

Az 1830-es évekből származó, kései empire stílust képviselő tűzi aranyozott kandalló óra állagmegóvásra érkezett műhelyünkbe. Mivel tulajdonosai mindvégig ragaszkodtak funkciójához, a kandallóból felszálló hő és némi korom elfeketítette az aranyozott bronz szobor figurális megjelenését. Némi vegyszeres tisztítás és karbantartás után a több mint 180 éves óra visszanyeri eredeti fényét és pontosságát. Sok műkincs előtt nem tudok csak úgy elsétálni, hisz ahogy jött, talán holnap már távozik is. Ez az oka annak, hogy mindig van nálam fényképezőgép, és nem félek használni.

Empire stílusban készült tűzi aranyozott kandallóóra az 1830-es évekből

Az alapvetően militarista irányt képviselő empire stílus sok esetben római vagy görög harcosokat mintáz óráin, általában lándzsa formájú mutatókkal kiegészítve. Természetesen a görög és latin mintaképek mellet központi szerepet kap Ámor, a szerelem istene is, romantikus, figurális elemekkel kiegészítve.

Romantikus részletek az Empire stílusú kandalló órán

A szerelem, mint formavilág örök és leválthatatlan, ezért nem csak Ámor képében, hanem feminim vonatkoztatásában is fel-feltűnik a korabeli empire kandalló órákon. A lezser teszthelyzetben ülő fiatal nő talán szerelméről ábrándozik, figurális alakjának kidolgozása rendkívül részletgazdag, anyaga tűzi aranyozott bronz öntvény.

A tűzi aranyozás technikája

Talán pár szót a tűzi aranyozásról, mint technikáról. A vékonyra hengerelt és darabokra vágott aranylemezt higanyban feloldják, amit vízzel hígítva tesznek felhordható állapotúvá. A megtisztított bronz öntvényt zsírtalanítás után felületaktív anyaggal kezelik le, amelyre ecsettel hordják fel az arany-amalgám szuszpenziót. Ezek után zománcozó kemencében hatszáz fokon kiégetik, melynek hatására a vízzel kevert higany elpárolog, a maradék aranyréteg pedig kohéziós kötéssel legalább kétszáz mikron vastagságban megtapad a felületen. Az eljárást akár kétszer, háromszor is elvégezik, hogy elérjék az ideális vastagságot. Ezzel a módszerrel elkészített óratok ellenáll a természeti hatásoknak, pusztán némi tisztítást igényel, általában az óra időszaki karbantartásával szinkronban, azaz 5-7 évenként.

Rövid-ingás Clement gátszerkezettel szerelt nyolc napos óramű, ütőszerkezet nélkül

Az óramű hallgatásba burkolózik, hisz nem hordoz magában 1/2 ütős szerkezetet, pusztán járatként működik, mégpedig nyolc napos rövid ingás, Clement-gátszerkezettel kiegészítve.

Színezett tűzi aranyozás alkalmazása

A női alak kialakítása nem csak részletgazdag, hanem színvilágában is változatos. A hölgy keszkenője például indigókék, amely nagyban meghatározza az stílusvilágot.

Hibátlan tűzzománc számlap

Az óra számlapja tipikus “Sequelle” stílust képvisel, amely főleg a francia órákra jellemző. Anyaga sárgaréz, amelynek tűzzománc felületét festőzománcozással díszítették. A mutatók nem tartalmaznak állítószerkezetet, az üvegráma kinyitása után kézzel mozgathatóak. Sok esetben találkozok csúnyán összekaristolt, körkörösen bekarcolt számlappal. Ennek az lehet a magyarázata, hogy korabeli hanyag tulajdonosa, vagy talán nem túl képzett cselédsége az óra felhúzása után, magával  a kulccsal állította be a pontos időt, tönkretéve vele a gyönyörű zománclapot.

Kései empire stílus, némi romantikával tűzdelve

Az ábrándozó tekintet messze áll az empire stílushoz szorosan köthető militarista világnézethez. Ez arra vezethető vissza, hogy az óra már Napóleon bukása után készült, amikor az emberek inkább nyugalomra, az otthon melegére és az átrium meghittségére vágytak. Ebben az időszakban már a Biedermeier stílus volt a meghatározó vonulat, de formaelemeit még mindig sikerrel alkalmazták empire hatású asztali és kandalló órákon.

Részletgazdag kidolgozás az empire kandalló órán

A párnára támaszkodó ábrándos hölgy szinte megszólal, annyira élethű, ráadásul az aranyréteg a mai napig sem kopott le. A mára ismeretlen tűzi aranyozás technológiája főleg egészségügyi okok miatt tűnt el a köztudatból, hisz a művelet egészségkárosító hatása mindent felülírt. A korabeli mesterek átlag életkora nem haladta meg a negyven évet, hisz az alkalmazott higanygőz párolgás közben beszívódott az élő szövetekbe. A védő felszerelés nélkül dolgozó udvari mesterek hamar kiöregedtek a szakmából, és korán elhaláloztak, ezzel a több száz évig hódító technika utánpótlás nélkül halt ki, talán az 1900-as évek elején.

Az empire stílus hatása európára

Az empire stílus nem csak Franciaországban volt közismert, provinciális vonulata kelet felé is kiterjedt, sok korabeli műhely készített hasonló órákat Európában. A Biedermeier elterjedésével ezen stílus lassan visszaszorult, viszont klasszicista kisugárzása sokáig hódított még hazánkban is. Az 1815-ös bécsi kongresszus után az empire, mint művészeti irányvonal végleg eltűnt, helyére a szolidabb családi meghittséget üdvözítő polgári stílus vette át a mindennapok ízlésvilágát. Sajnos ezen polgári vonulat nem sokáig hódított, hisz az 1848-as szabadságharc elsöpörte ezt a rövid életű irányzatot, melynek helyébe a ma is aranykorát élő szecesszió lépett.

Az empire stílusban készült kandalló óra egy eisenstadti műhely munkája lehet.

Maga az óra osztrák, pontosabban Habsburg gyártmány, vélhetőleg egy Kismartoni (mai nevén Eisenstadt) műhely munkája lehet, amely kiváló példája a határokon átívelő provincionális empire stílusnak.

Elektrolitos tisztítás elött

Az óra felújításra vár, amíg szerkezete karbantartáson esik át műhelyünkben, tűzi aranyozott figurális tokja elektrolitos tisztítás segítségével szabadul meg szürke, fátyolszerű szennyeződéseitől. A trinátrium-foszfát (trisó) vizes oldatával feltöltött nagy méretű tartályba 12 Voltnyi egyenáramot vezetnek. Az egyenáram lúgos közegben nagymértékű gázfejlődést generál, amely az elektródától a munkadarab felé halad. A folyadékban, milliónyi buborék formájába megjelenő kavitációs-mechanikai hatás leírhatatlan, szinte minden koszt, lepedéket és korommaradványt lerobbant a felületről. Amennyiben márványlisztet is kevernek a trisós oldathoz, többlet mechanikai hatást generálva tovább fokozható a tisztítás minősége. Mivel az óratok majd kétszáz mikronnyi aranyréteget hordoz magán, nehéz kárt tenni a felületen, ennek ellenére a vegyszeres tisztítás nem tart tovább tizenöt percnél. A népszerű technológia bevett szokás a felülettisztításban, amit majdhogy az elektromos áram feltalálása óta alkalmaznak, sikerrel.

A nyolc napos Japy gyártmányú, Clement gátszerkezetű óramű

Az óramű kivitele egyszerű, szinte semmitmondó. Legnagyobb hangsúlyt ebben az esetben az óratok kidolgozására helyezték, maga a szerkezet másodlagos. A Japy gyártmányú rövid-ingás óramű 8 napos, Clement gátszerkezettel lett ellátva.

Vajon mire gondol a lány

Vajon mire gondol a lány, ezt döntse el mindenki saját maga. Hangszerét letámasztva, elmélkedve néz ki a budafoki órásbolt ablakán, szemlélve a forgalmat. 

Az működőképes óraszerkezet

Az óra számlapja hibátlan, figurális elemei sem sérültek meg az elmúlt 180 év alatt. Tömege nem mondható csekélynek, majd tíz kiló, ami a bronz öntvénynek tudható be. Bár ez az óra nem tartalmaz ütőszerkezetet, de a stílusok és irányzatok óraszerkezeteinek hangjait a linkre kattintva meghallgattatja.

Ez egy audioalkalmazás, amely hangzatos stílusban mutatja be az elmúlt korok ízlésvilágát, érdemes rákattintani.

Az idő hangjai

A fotó paraméterei

A felújításra beérkezett empire kandalló órát sajátos szemszögből igyekeztem ábrázolni, viszonylag gyenge megvilágításban.

A fotók paraméterei:

Helyszín: Budafoki Antik Óra és Ékszerbolt, megvilágítás: energiatakarékos izzó 4200 K színhőmérséklettel,  Gép: Nikon D-5300, objektív: Nikon AF-S 40 mm f /2,8 DX Micro, fókusztáv: 40mm, rekesz : f/4.0 Zársebesség: 1/60 ISO : 400

Maradok tisztelettel: Kőnig levente www.watchmaker.hu

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × négy =