Egy hajdani órásmester szellemvilágának emlékére

Egy hajdani órásmester szellemvilágának emlékére

Meglehetősen sok órás szerszám, illetve alkatrész kerül birtokomba, amelyek elhunyt órásmesterek megbecsült hagyatékaként maradtak hátra. Ezek szinte miden esetben az özvegy, vagy az örökös felajánlása révén kerülnek műhelyembe, hisz köztudott, hogy autisztikus képességeim egyike, hogy beszélek a némának tűnő antik eszközök nyelvén.

Idillikus fotó egy padláson tárolt hagyaték sorsáról
Idillikus fotó egy padláson tárolt hagyaték sorsáról

Néha sufnikból, padlásokról, de esetenként sejtelmes pincékből kerülnek elő ezek a kincsek, amelyek már elidőztek néhány évet a természet lágy ölén.

Mindig szerettem volna egy ikonikus fotót készíteni ezen helyszínekről, de sosem jutottam el odáig, hogy fényképezőgépemet nyakamba akasztva megörökítsek egy ilyen eseményt – egészen mostanáig. A képen is megtekinthető, padlásról előkerült üres óratok belsejében a nedvesség hatására szárba szökkent az élet. Némi zuzmó jelent meg a zsebóraszerkezet helyén, menedéket biztosítva a rovaroknak és egyéb ízeltlábúaknak. Saját műtermemben igyekeztem visszaállítani a padláson fellelt állapotot, mindent meghagyva eredeti helyén, illetve elhelyezkedésén.

Tükörreflexes fényképezőgépemet használva, állványról készítettem a fotót, szűkre állított, 12-es rekesszel, a hozzá tartozó zár sebességgel, ISO 100-on. Szeretem kihasználni a csendet, illetve a fény játékát, egy magam által épített stúdiólámpa segítségével. Néhány próbafotó elkészítése után felbukkant az eredeti perspektíva, amely a fellelt helyszínt reprodukálja. Mivel egy csendéletkép sajátossága a festmény szerű jelleg, egy filter segítségével megkíséreltem reprodukálni ezt a hatást.

Talán a természet körforgásaként is felfogható fotó-dioráma méltán jellemzi az elmúlás utáni lét egyik alapértelmét, amely némán jelzi mindenki számára, hogy az élet örök. Legutóbb Homola István, tatabányai órásmester hajdani szerszámkészlete került birtokomba, amely rendkívül autentikus keresztmetszete egy 1960-as években működő vidéki órásműhely mindennapjaiba.

Rendezés, kategorizálás és némi felújítás után szándékomban áll közkincsé tenni a korabeli szerszámkészlet elemeit minden kedves olvasóm számára, szabadon elérhető tartalom formájában. Bár ezek az eszközök inkább érzelmi értéket képviselnek, anyagi jelenőség nélkül. Ennek ellenére hatalmas ihletet jelent számomra a korabeli kreativitás, a hiánygazdaság okozta alkatrész pótlás elegáns kiváltása, saját gondolatiságból fakadva.

Örömömre szolgált, hogy ezen életképet megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük