Egy képzeletbeli milliomos karórájának története
Keleti blokk részeként hazánk sokáig a legvidámabb barakk szerepkörében tündöklött. Magasabb volt az életszínvonal a környező országokhoz képes, de a hiánygazdaság szinte minden háztartásban jelen volt.
Ez annyit jelentett a gyakorlatban, hogy szinte minden megvásárolható termék a KGST égisze alatt került hazánkba, természetesen, amikor éppen nem volt belőle hiánycikk. Nagyon népszerűek voltak a környező országok óramárkái ( Glashütte, UMF, Prim, Vostok, Pobeda… Stb.) mégis sokan a nyugati gazdagság és jólét szimbólumaira vágytak, egy konkrét svájci karóra képében. Mintha kapva kaptak volna ezen a Helvét gyártók, tudván, hogy a szocialista országok márkatudatlan polgárait potenciális vásárló rétegként köszönthetik saját piacukon, egy filléres időmérővel.
Tervük bevált, hisz minden valamirevaló kamionos, szerencsevadász vagy nepper konténerszámra vitte haza ezen olcsón időmérőket, sok esetben a Schwechati piacokról, amelyek minden velük támasztott igényt kielégítettek. A képen is megtekinthető karóra nagyban hasonlít egy nagynevű prémium modellre, melynek sportos kinézete teljesen elszakadt a belföldi piacon kapható időmérőktől.
Ráadásul márkaneve sem mellőzi a szerénységet, hisz “Millionarie” elnevezése szabad fordításban milliomost jelent, amely abban az időben szinte ismeretlen fogalom volt hazánkban. Tíz svájci frank alatti költségből előállított karóra a mai Swatch márka népszerűségével vetekedett, úgy vitték mint a cukrot.
Spiáter tokja, olcsó, kizárólag sajtolással előállított BFG Baumgartner Cal: 866-os szerkezete mégsem okozott csalódást senkinek, hisz van olyan modell, amely negyven évnyi viselés után a mai napig működik. Az “Esztergályosok Rolexének” csúfolt karórák gyárak büféiben, illetve üzemi étkezdékben találtak partnerre Bourbon, Millionarie, illetve más, sokatmondó márkanév alatt.
Publikációmban szereplő karórát is nagyon szerethette valaki a múltban, mert a hátlapján legalább öt, egymástól független javítási dátum található, amely azt sugallja, hogy folyamatosan szervizelték. Mivel elmúltam ötven éves, határozott emlékeim vannak az adott kor eme jelenségéről.
Talán nyolcadikos lehettem, amikor az egyik tanárom karján megláttam egy hasonló karórát, ilyen sokatmondó márkanévvel. Gyermeki fejjel azon gondolkodtam, honnan lehet egy helyettesítő tanárnak ennyi pénze, hogy ilyen komoly órát vegyen magának. Pedig a megoldás abban rejlett, hogy pusztán a márkanév nem jelent semmit, kizárólag marketing elemként funkcionál. Ezen remekbe szabott üzleti húzással több mint háromszáz ötven ezer karórát adtak el, majd huszonöt év alatt.
Örömömre szolgált, hogy ezt a számomra is kedves gyermekkori emlékként megélt karóra mítoszát megoszthattam mindenkivel.
Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu
