Egy korai hangtölcséres ébresztőóra bemutatása

Egy korai hangtölcséres ébresztőóra bemutatása

Javításra érkezett a képen is látható német gyártmányú ébresztőóra, amely igen intenzív hanghatásokkal tudatta tulajdonosával, hogy ideje felkelni. Akkor nézzük meg közelebbről.

Hangtölcséres ébresztőóra, annak sajátos valóságában
Hangtölcséres ébresztőóra, annak sajátos valóságában

Napjainkban egy ébresztőórának számos alapfeltételnek kell megfelelnie. Működése legyen hangtalan, ébresztő üzemmódja pedig rendelkezzen növekvő hangszólammal és szundi funkcióval. Ugyan ez nem mondható el a képen is látható, 1920-as évek közepén készült német ébresztőóráról. Már ketyegése is felér egy ébresztéssel, amely időzített bomba módjára szinte tudat alatti depressziót vált ki tulajdonosából. Pedig az inkontinencia melegágyának tekinthető ördögi óraszerkezet még meg sem szólalt.

Hangtölcséres ébresztőóra oldalnézetben
Hangtölcséres ébresztőóra oldalnézetben

Az óra tetején egy megafonhoz hasonló hangtölcsér gondoskodik a hatékony ébresztésről, amelyet egy kalapács működtet. Adott időpontban megszólalva megtöri az álmokat, amely annyira karakteres, hogy még szundi funkcióval sem kell kiegészíteni, hisz hetekig tartó alvás zavart okoz tulajdonosának. A skizofrénia előszobájának is tekinthető ébresztőóra láthatólag mély nyomot hagyott az első világháború után felcseperedő nemzedékben, amely meg is látszik Németország korabeli militarista, világhatalmi törekvésein. A folytatást pedig már ismerhetjük a történelemkönyvekből.

Sajtolással előállított szerkezet, működőképes állapotban
Sajtolással előállított szerkezet, működőképes állapotban

Leválasztva a hátlapot láthatóvá válik az óraszerkezet, amely egynapos járástartalékkal bír. Kizárólag sajtolással előállított óraműve az akkori szokásjog szerint az első világháború idején, gránátidőzítő gyártósorként működő, később óragyárnak átalakított üzemben készült. Ennek ellenére leketyegte az elmúlt száz évet. Általában rugótöréssel szoktak beérkezni ezek a régi szerkezetek, de szerencsére a benne található típusrugó fellelhető bontott, már földi életüket befejezett ébresztőórák alkaítészeiből. Régi szép idők!

Kissé furának tűnhet a túlnagyolt hangtölcsér az ébresztőóra tetején, melynek kézzelfogható magyarázata van. Kisegítőeszközként árusították hallássérültek részére, de előszerelttel vásárolták azok a hadirokkantak is, akik az első világháború idején sérültek meg sújtólégrobbanásban. A Hamburgi gyártmányú órát számos kivitelben készítették, területi igénytől függően. Bár nem sok maradt épségben ezekből a különleges ébresztő szerkezetekből, azok viszont gyűjtemények megbecsült darabjaiként mai napig működnek.

Örömömre szolgált, hogy ezt a ritka, főleg halláskárosultaknak készült ébresztőórát bemutathattam mindenkinek.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük