Hagyatékból hátramaradt IWC Cal: 89 karóra teljes felújítása
Hagyatékból hátramaradt IWC Cal: 89 karóra teljes felújítása
Hagyatékból hátramaradt IWC Cal: 89 karóra teljes felújítása sokáig váratott magára A ráncos öregúr kissé viseletes külseje mögött valódi kék vérvonal húzódik meg, melynek neve is van: IWC Schaffhausen C 89. Az óra még az 1950-es években készült, és mára teljesen leromlott állaga. Számlapja elázott, rugója eltörött, rengeteg sebből vérzik, de felújítása nem kérdés, hisz még így is komoly értéket képvisel.
Az óra mint egy időkapszula került a műhelyembe, ahogy lenni szokott a múlt leheletével megfűszerezve. Még az óra szíja körül is megállt az idő, hisz a futószalagon gyártott kész óraszíjak világa előtt járunk. Akár az akkori öltönyöket ezt is egy bőrdíszműves készítette, mégpedig erre az órára.
Az IWC Scaffhausen C89-es szerkezete 1946-ban jelent meg, és majd az 1970-es évek végéig gyártották. Nagy sikert aratott a manufakturális szerkezeteket kedvelő jómódú polgári elit köreiben. Sok altváltozata készült, mégis a C89-es modellt tartják a márka egyik zászlóshajójának, amely kb:220 000 példányban készült. A belépőmanufaktúrák köreit erősítő szerkezet soha sem volt tömegóra, ára is ehhez igazodott. Hazai viszonylatban egy új óra áráért egy hétvégi házat lehetett venni Budapest környékén. Ezért inkább csak a polgári elit köreiben volt elérhető, forgalmazója hazánkban nem volt.
Abban az időben még nem volt annyi kész árú a boltok polcaim, mint manapság, hagytak munkát a kézműves iparnak is. A korai áruházak főleg szövetet árultak, amiből aztán elegáns öltöny készült, lehet pont az áruházzal szemközti utcában. A márkanevek elmosódtak, nem hajaztak semmire, sok esetben például Lajos bácsi méretes szabósága jelentette a mai értelembe vett márkavilágot.
A boltok némely konfekciómérettől eltekintve főleg félkész vagy nyers termékeket kínáltak eladásra. A nemzetközi márkák, mint például a Hirsch, vagy a Morellato már az 1950-es évek elejétől gyártottak óraszíjakat, de hazánkba a vasfüggöny miatt nem jutott el. Nem is volt rá igény, jól kijöttek a hazai kézműipari termékeivel. Bár egy ilyen komoly óra megérdemelt volna akár egy krokodilbőr szíjat is, de valószínűleg nem akartak rá költeni.
Abban az időben még nagyon sok szalagszíjat forgalmaztak, mert a korai karórák úgynevezett fixfüles megoldással készültek. Ez annyit jelentett, hogy a hosszú szíjat át kellet fűzni a hátlap alatt. Ritkán kapott az ember kész, kétrészes méretet, és ha már a nadrágszíjat is úgy készítette, a maradékból kijött egy óraszíj is. Ezen majd egy generáció nőtt fel abban az időben, így megmaradt példányai egy letűnt kor szokásait testesítik meg.
Óraszíjat még ma is gyártanak, sok bőrdíszműves saját termékeként kínálja a méret alapján készült termékeket. Ezek tulajdonsága abban nyilvánul meg, hogy az alkalmazott bőr minősége kiváló, hisz nyesedékként, szinte bőrgyári melléktermékként olcsón elérhető. Sok általam ismert bőrdíszműves is neves, sok esetben márkás sportkocsiüléseket gyártó cég nyesedékét veszi át, abból készíti el a szíjakat. A végtermék formavilága innentől már csak az ügyfél kreativitásától függ, igazán egyedit ebben a szakmában lehet alkotni
Az óra tokja monoblokkos, vagy ahogy az idős szakma nevezi fazéktokos kivitelű. Ez annyit jelent, hogy maga a tengely két részből áll össze, amit egy erős, de egyirányú húzással szét lehet választani. Erre alkalmas lehet egy mutatólevevő fogó, amely ereje épp elegendő a művelet elvégzéséhez.
A felhúzókorona szépen elvált a tengelyétől, nem törött el, így a szétszedés folytatódhat. A szerkezetet már csak a plexi és az üvegráma tartja a helyén, így azok leszerelése után kiemelhető a szerkezet.
Szocialista országban szocialista gyártmányú órából volt túlkínálat. Ha valaki kicsit puccsosabb úri huncutságra vágyott, de nem keresett úgy mint a vezérigazgató, be kellett érnie belépőkategóriájú svájci órával. A Helvét gyártók is tisztába voltak a KGST országok bérkategóriájával, ezért megalkották az elérhető árú márkás óra fogalmát. Bár így is dupla annyiba került, mint a Szovjet, vagy NDK gyártmányú óra, de némi spórolással meg lehetett szerezni. A IWC Scaffhausen viszont nem tartozott ezek közé, ára vetekedett egy gyári munkás évi keresetével, így igazán nem is volt hozzá tartozó kereskedelmi vonulata. Mégis nagy piaca volt a safiként (IWC Scaffhausen) ismert modelleknek, amit abban az időben a jó keresetű, értelmiségi polgári elit pénztárcája engedhetett csak meg.
Az óra állapota katasztrófális, szinte mindent megevett a rozsda. A másodpercmutató nem eredeti, talán valami silány utánzat, mérete sem egyezik a gyárival, mindenképen pótlást igényel.
A gulyáskommunizmus idején a napi jólét fogalma szinte a mindennapok részévé vált. Általánossá vált jelenség mellet viszont létezett egy polgári elit, amely főleg értelmiségiekből tevődött össze. Ez a társadalmi réteg hivatalosan nem létezett, beszélni sem lehetett róla, mégis jelentős anyagi bázissal bírt, amit a kor keretei között ki is tudott használni. Köreiből kerültek ki azok, akik megengedhettek maguknak egy Mercédeszt, vagy akár egy IWC Scahhfausen karórát. Diplomataútlevéllel rendelkező személyek, illetve külföldi kiküldetésben élő orvosok, ügyvédek közbenjárásával került ilyen óra hazánkba, legális forgalomba nem lehetett kapni. Az úri huncutságnak aposztrofált órának nem volt létjogosultsága a magyar kereskedelemben. Ezen igény csak az 1980-as évek után nyert teret, akkor is főleg a konsumex keretein belül, kemény valutáért.
A plexit és az elkorrodált mutatókat eltávolítottam, ilyenkor látszik, mennyire foltos a számlap. Állapota siralmas, tenni nincs mit vele, fel kell újíttatni, de ez egy másik szakma.
Az üvegráma némi aláfeszítés hatására leugrik a helyéről, elég csak megkeresni a helyét, ahol aláfér a nyitókés. A tok illesztése tökéletes, nem lötyög benne a szerkezet, de ez egy ilyen drága óra esetén el is várható.
A szerkezet 60 évnyi hibernáció után most jön ki először a tokjából, így még én se tudom, mi vár rám, lehet, hogy a szerkezet menthetetlen.
A szerkezet némi aláfeszítés hatására kiemelhető a tokból, rozsda nem található rajta. Szerencsére meg van a remény arra, hogy még valaha működő óra váljon belőle.
Megfordítás után tulajdonképpen meg is nyugodhatok, hisz egy meglepően épségben maradt szerkezet köszön vissza rám, így aggodalomra semmi ok, a beázás csak a számlapot érintette,a szerkezet túlélte a vízkárosodást.
A szerkezetet egy vastag tokkarika tartja a helyén, ez gondoskodik a masszív felfekvésről és a kotyogásmentes szerkezetről
A számlapot két excentrikus csavar rögzíti, ezek elforgatásával a számlap lábai szabaddá válnak és könnyedén levehető helyéről.
A kilincsrugó a billegő és a horgony kivétele után mindenhonnan felbukkan a múlt beszáradt kenőanyag maradványainak nyoma. Általában műszerolajjal átkent felületek pár év alatt beszáradnak, ötven év után pedig szó szerint bekövesednek. A mázga mindent beterít és ragasztóként tartja össze a gyanútlan szerkezetet. Ezek után válik világossá, miért nem működik egy óra karbantartás nélkül.
Az óraszerkezet példaértékű billegője. Minőségi órákra jellemző megoldások miatt elérhető, hogy a pontosság szinte kronométerszintű lehet. Breguet hajszálrugóval hagyományosan nagy pontosságot lehet elérni, ez mellett anyaga glucidur, mely már anti magnetikus, izokronitása tökéletes, lengésszáma 18 000 A/H. A billegő arany-ötvözet súlyzócsavarjai állíthatóak, mindkét billegőcsapágy ütésmentes ( Incablock) kialakítású.
A szerkezet horgonya odaragadt a hídjához, a karbantartás hiánya meghozta annak eredményét. A mézszerűen bekövesedett kenőanyag ragasztóként tartja fogva a horgonyt, ami ilyenkor a legkisebb feszítés hatására is eltörhet. Érdemes pár percre benzinbe áztatni, mely hatására a ragadvány feloldódik és szabadon engedi a horgonyt.
A gátkerék egylábas hídja, mely leszorítja a tengelyt. Egyetlen csavar rögzíti, az illesztőstiftek segítik a pontos megvezetést. Szép, elegáns darab.
A gátkerék hídjának szétbontása után szisztematikusan folytatom a szétszedést, egészen addig, amid el nem jutok az alaplemezig. Mivel a szerkezet ragad, feszegetni nem szabad, nehogy nagyobb kárt tegyek az épen maradt alkatrészekben.
A felső fedőkő leszerelése után felbukkan a másodperc hosszú tengelye. Mivel ennek a tengelynek már nincs nyomatéka, így meg kell oldani kis mérvű leterhelését, mert szabadon csak ugrálna a foghézag miatt. Ennek megakadályozására szolgál egy sárgaréz rugó,ami enyhén ráfekszik a tengelyre, leterhelve azt. Ezáltal a másodperctengely nem ugrál össze vissza, hanem egyenletesen jár. Mielőtt a tengelyt kiveszem a helyéről, ezt az ellen rugót kicsit félre kell tolni.
A híd eltávolítása után már csak a rugóház és a perckerék eltávolítása maradt soron. Eddig törés nélkül megúsztam a műveletet, remélem ez így is marad.
A negyedes kerék kivétele után kiszereltem a perckereket is. Ezzel a fő rizikófaktor megszűnt, hisz ezen alkatrész szokott legjobban bekorrodálni a helyére, hisz fém csapágyban fut.
A rugóház hídjának levétele után látható, hogy a rugómag tengelye összemumifikálódott a csapágyfuratával. Minden alkalmazott kenőolaj bekövesedett, szinte alig mozdul, nem is csoda, hisz az óra járásképtelensége óra eltelt majd 50 év.
A rugóház kivétele után lepattintom annak fedelét is, a látvány magáért beszél, itt is minden beszáradt, természetesen számítottam is rá.
A szerkezet hajtórugója el van szennyeződve, de ami a legnagyobb baj, valaki a múltban dacolva az óra beszáradásával agyon erőltette és eltörte. Ezek után már érthető, miért került fiókba az óra.
A szerkezet tipikus és egyben igényes gátkereke. Felülete rozsdás, de fogai épek, szerencsére nincsenek eltorzulva, de egy alapos tisztítás mindenképpen ráfér.
A rugó töréséhez igen nagy erő kell, ilyenkor szinte mindig eltörik más is, hisz ezek edzett precíz és filigrán alkatrészek. A koronakerék fogazata szokta megsínyleni ezt az erőltetést, ilyenkor kitörik pár foga, megnehezítve és megdrágítva a javítást. Szerencsére az alkatrész ép és egész, csoda módon megúszta a rongálást.
A rugót kivéve azt tapasztalom, hogy nem menthetetlen a dolog, szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak a rugó végső beakasztási pontja törött el. Ezt betétrugó alkalmazásával ki lehet küszöbölni és mivel a rugó nem használt szakasza érintett a műveletben, a járástartaléka se fog változni. Természetesen előtte gondosan át kell takarítani, mert ragad, így csak további törések potenciális áldozata lehet.
A rugó tulajdonképen hibátlan, csak a vége hiányzik. Persze ez olyan, mint amikor azt mondja az ember, nincs nagy baja, csak a torka véres. A rugó vége könnyedén javítható, persze előtte alaposan át kell tisztítani. Ehhez benzint használok, ilyenkor meg tudom vizsgálni nincs-e rajta repedés, mert akkor tényleg nem érdemes vele foglalkozni. A rugó hibátlan, így lássunk neki megjavításának.
Betétrugó alkalmazásával megmenthető az eredeti rugó, mindenképpen érdemes ezt a módszert alkalmazni, csak némi ügyesség szükséges hozzá. A betétrugót nem ebből a rugóból választom le, van elég baja így is. Keresek egy ezzel azonos méretű rugót és abból töröm le a betétrugónak való részt. Ez a javítási forma akkor ér el eredményt, ha csak a rugó vége törött és ezáltal nem csökken a járástartalék. A javítás azért éri meg, mert az IWC gyári rugója nagyon jó minőségű, még mai szemmel tekintve is nehéz lenne beszerezni, kár lenne veszni hagyni. Ráadásul ezt a módszert szakmai szempontok is alátámasztják, a hozzátartozó javítási ábrát is egy Órás Szakismeret könyvből fotóztam ki.
A törött rugó végét hajlítás előtt kilágyítom. Forrasztópisztoly lángja mellett végzem el a folyamatot. Hagyom lassan visszahűlni, így a rugó vége elveszti rideg tulajdonságát, hajlíthatóvá válik.
A betétrugót egy méretben azonos motorrugóból választottam le. Ezáltal a javítandó rugó nem veszít járástartalékából. A méretet gondosan kiszámítottam, sem hosszabb sem rövidebb nem lett.
A rugó végét egy erős csipesz segítségével egy kis darabon visszahajtom. Nem túl sokat, mert csak a helyet foglalja, éppen annyit, hogy a betét a lejárt és a felhúzott állapot között csuklószerűen el tudjon mozdulni.
A kilágyított rugó végét derékszögben felhajlítottam, de ez még kevés. Teljesen, szinte kampószerűen vissza kell hajlítanom, mert csak akkor lehet célszerűen használni. A visszahajlítás rádiuszát egy vékony penge segítségével kivitelezem.
A visszahajlítás előtt a rugót leszorítom a penge segítségével és ugyan azzal a mozdulattal vissza is hajlítom.
A rugó vége visszahajlítás után. A penge elég vékony, épphogy elfér benne a betét. A kampó vége nem túl nagy, a betétrugó csuklószerűen el tud benne mozdulni.
Az elkészült rugóvég, visszahajlítás után. A visszahajlított vége rádiusz-szerűen lett kialakítva. Ezáltal a hajlításban nem maradt anyagfeszültség, némi hevítés és visszahűtés hatására a rugó elnyeri eredeti tulajdonságát. Mivel a betét és a visszahajlítás között nem jön létre hajlítónyomaték, az ily módon szerelt rugó ezen szakaszán szinte sosem törik el újból, szinte gyári kivitelnek minősíthető.
A javítás feltétele abban rejlik, hogy a betét hosszát gondosan ki kell szerkeszteni. Amennyiben rövid, teljes felhúzás esetén könnyen át tud ugorni, ami a rugó újbóli törését eredményezheti. A hosszú betétrugó csak helyet foglal, ráadásul a szakasz vége nem dolgozik, kimarad a járástartalékból. Ez a szerkezet járási idején már megmutatkozik, akár két órával is alulmaradhat az eredetihez képest.
A betétrugót úgy törtem le egy már földi életét befejezett rugóból. Szélei élesek, így beépítés előtt Arkansas kő segítségével elmunkálom, hogy legyen némi formája. Mérete ideális, így már csak be kell fűzni a helyére.
A betétrugó hossza szerkeszthető méret, de gyakorlati alkalmazásában megegyezik a magtengely átmérőjével. Mivel a betét mozgása igen csekély, a rádiuszba fekvő kialakítása folytán csuklózik. Az ily módon, szakszerűen javított rugó nagyon stabil kialakítású. Szinte sosem törik el, ezáltal biztonsággal alkalmazható, még akár ilyen drága óra esetén is.
A betét elkészült, van helye csuklózni, ezek mellett ellenáll a folyamatos igénybevételnek. Némi olajzás után a rugó újból használható.
Az óratok nagyon megviselt, ez látható is rajta, de mivel anyaga acél, könnyedén felújítható, mégpedig két lépésben.
A nagyobb karcokat első lépésben gumikorong segítségével tüntetem el, mely 800-as finomságú szemcséket tartalmaz, gumiágyba keverve. A hokikorong méretű és állagú gumitárcsa 2800-as fordulatszámon minden karcot eltüntet a felületről, egészen a polírozás előszobájáig jutok vele.
A felhúzószerkezet összeszerelés közben. Mindenhonnan eltüntettem a kátrányszerűen beszáradt kenőanyagot, amit a vegyszeres tisztítás rajta hagyott. Ilyen mértékben szennyezett szerkezetnél már kevés a passzív tisztítás, tisztítópálca segítségével a zugokból kézzel kell a maradványokat eltüntetni.
Régi korokban még nem ismerték a mai modern szintetikus kenőanyagokat, főleg állati eredetű olajokat használtak, amit párosujjú patások szarujából nyertek ki. Még magam is rendelkezek ilyennel, de már csak szakmai érdekességként, vitrinemben őrzöm. Ezen olajak szinte bekövesednek, főleg ha nem használják az órát. Vegyszeres tisztításuk szinte lehetetlen, ilyen esetben előkerül a tisztítópálca és a rézkefe.
A gátkerék egylábas hídja, mely leszorítja a tengelyt. Egyetlen csavar rögzíti, az illesztőstiftek segítik a pontos megvezetést.
A rugó megjavítása és kenése után annak összeépítése következik. A művelet végeztével a rugóház fedelét egy erős csipesz segítségével helyére pattintom. Ez a halk kattanás jelzi számomra, hogy a művelet elkészült, a rugóház beépíthető a helyére.
A kilincskerék díszített csiszolása nagyon autentikus, szépen mutat a helyén. Némi tisztítás után már az ujjlenyomataim sem rontják a képet.
A megtisztított koronakerék beépítés előtt némi olajzáson esik át. Magam már négyféle, eltérő viszkozitású Moebius kenőanyagot használok, ami már nem hajlamos a beszáradásra.
A másodperctengelyt visszahelyeztem a helyére, a vége kellőképpen kiemelkedik a túloldalon. A csonkra felhelyezhető majd a másodpercmutató, amit még pótolni kell, mert a rajta lévő elkorrodálódott. a leszorítórugó is a helyére került, érintkezési pontját megkenem egy kis kenőolajjal és már le is zárható a fedőlemezzel.
A fedőkő felületéről eltávolítottam a bekövesedett kenőolajmaradványt. Visszaépítés előtt friss kenőolajjal látom el, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kő közepére megfelelő vékonyságú olajzóval egy olajcseppet helyezek el. Működés közben ez egyenletesen elkenődik a felületén.
A horgony hídját szintén kitisztítottam a kő közepéről eltávolítottam minden plakkot. Ebben az esetben nem igényel a kő kenést, a horgony csapját sosem olajozzuk, csak tökéletesen megtisztítjuk, mégpedig sebészeti tisztaságú benzinnel.
Az óra szerkezete elkészült, már csak a számlapot várom, így addig pontosra szabályozom. A művelethez szokás szerint Horometer digitális szabályzóműszeremet használom, ami pár perc alatt feltérképezi az óra járását és megjeleníti számomra.
A szabályzás eredménye nem rossz, az óra pontos, de az egymástól távol eső pontsor azt jelzi számomra, hogy a járat kissé sántít. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a billegő vezetőköve nincs középállásban, kiié eltér attól.
Alapesetben könnyedén meg lehetne oldani a problémát, ha a hajszálrugótőke állítható lenne. Ezen a modellen ilyen lehetőség nincsen, hisz a hajszálrugó rögzítése példaértékű, de mint minden manufakturális kivitelen, nem állítható.
A probléma természetesen orvosolható, de le kell hozzá szerelni a billegőt hídjáról. A két felső rögzítőlemez kioldása után a hajszálrugó kiemelhető a helyéről, így szabaddá válik a billegő. A hajszálrugó gyűrűjének kis mérvű elfordításával középállásba tehető a vezetőkő, ami műszeren mérve is láthatóvá válik majd. A művelet nagy körültekintést és figyelmet igényel és természetesen az irány sem mindegy, hisz ha az ellenkező irányba forgatom a gyűrűt, az esés még nagyobb lesz.
Összeépítés után ismét felteszem a műszerre, ahol láthatóvá válik a beavatkozás eredménye. A vonalak már egymás mellé kerültek, a lengésszög is tökéletes, sőt kissé irreális, hisz 340 foknál többet nem fordul ki egy ilyen billegő. A Horométer ilyenkor gyorsan számol és folyamatosan módosítja az eredményeket, ami nem több 320 foknál. A járáspontosság viszont nagyszerű, főleg ahhoz képes, amilyen állapotba volt az óra.
A számlap ebben a formájában menthetetlen, nincs más lehetőség, retusáltatni kell. Sajnos hazánkban nem végeznek ilyen műveletet, így nincs más hátra, ki kell küldeni Olaszországba. Róma mellet lévő kis műhely professzionális szinten retusál számlapokat, és egyéb festett alkatrészeket. Sajnos fél Európa hozzájuk jár, így nagy a várakozási idő, de az eredmény mindent várakozást felülmúl, amit viszont meg kell fizetni. Egy ilyen beavatkozás 100 Euróba kerül, de megéri, főleg egy ilyen manufakturális szerkezet esetén.
A céggel történő előzetes egyeztetés után a számlapot gondosan becsomagolom és egy acél szelencébe helyezve elindítom világot látni. A GLS sebészeti pontossággal működő logisztikája elszállítja, majd előzetes értesítés után vissza is hozza a retusált darabot, egészen műhelyem ajtajáig.
A számlapot gondosan becsomagoltam és még le is ragasztottam. Légbuborékos borítékba csomagolva átadom a GLS futárjának, indulhat Olaszországba. Bár minden út Rómába vezet – mondják, de azért ráírtam a pontos címet és telefonszámot is, hogy biztos odaérjen.
A másodpercmutató természetesen pótolható, már földi életüket befejezett órák tartozékaiból. A keresés időt rabló folyamat, de sok esetben kincsre lehet lelni. Antik alkatrészkészletek tipikus kiegészítője a mutató-garnitúra, mely minden műhely elengedhetetlen tartozéka. Az antik hatás sem marad el, hisz a másodperc mutatók egy 1949-ben gyártott szivardobozban várják, hogy újra mutathassák a pontos időt.
A mutatók körét leszűkítettem, ezekből kell választani a megfelelőt és meg is találom az ideális méretet. Természetesen ugyan olyat nem fogok találni, de némi átalakítás után méretre igazítható.
A kiválasztott mutató hossza azonos az eredetiével, formavilága is egyezik vele. Pusztán középmérete nem megfelelő, amit némi dörzsárazással ki lehet igazítani.
Az eltérés nem volt nagy, talán egy tized milliméter. A legvékonyabb dörzsár segítségével méretre igazítottam a középfuratot.
A mutatók rozsdásak, meglátszik rajtuk az idő vasfoga. Revétlenítéshez üvegkefét használok, ami minden korrodált részt letisztít, még belülről is. A mutatók acélból készültek, így a beavatkozás csak a felületet érinti.
Az üvegkefét főleg elektronikai alkatrészek kontaktusainál használják, de jó szolgálatot tesz egy órásműhely életében is. Ahol sok a rozsda, felülettisztításhoz jó szolgálatot tehet. A vele végzett munka eredménye durva lesz, de a korróziót teljesen eltünteti. Használata után finomítani kell a felületet.
A kefe vége üvegszálak pászmája, ami szinte minden korróziót eltávolít a felületről. Rozsdás felületek esetén kiválóan használható eszköz, de könnyen morzsolódik, így használata után mindent át kell öblíteni.
A korrózió nagy részét eltávolítottam, innentől már finom polírkorong segítségével érem el a végső felületet.
A mutatókat nagy finomságú gumi-polír koronggal fényesítem ki, természetesen nem géppel, hanem kézben tartva.
A művelet lassú, és csak egy irányba végezhető, nehogy eltörjön a mutatónyaknál. A végeredmény szinte tükörszerű lesz, szinte gyári állapotra fényesíthető.
A számlap közben megérkezett Olaszországból. Légbuborékos tasakban érkezett haza, sajnos az acél szelencét lenyúlták, de cserébe kaptam helyette egy masszív műanyag tárolót. Akkor lássuk mit csináltak vele.
A műanyag szelencében érkezett számlap savmentes zsírpapírba van csomagolva. Ki is lett párnázva egy valódi olasz papír zsebkendővel.
A számlap a megbeszélt színekben pompázik, felülete szép, az indexeket kifényesítették. Szépen illeszkednek majd a mutatók polírozott fényéhez.
A számlap rajzolata a kor ízlését testesíti meg, elefántcsont színű árnyalata nagyon autentikus.
A számlap lábai épek és egészek, nincsenek nyomorgatva.
A szerkezettel már elkészültem, minden készen áll az összeszerelésre, csak a számlap hiányzott hozzá.
A kifényesített üvegráma ráhelyezésével láttatni lehet, hogy néz majd ki összeépítve.
A füstkarika elveszett, pótolni kellet, nélküle lötyögnének a mutatók. Találtam is hozzá egy megfelelő darabot, ezzel lesz összeépítve.
A felső csapágylemez is szép díszítést kapott, már csak a számlapot kell rá felszerelni. A felhúzótengely kétrészes, a csonkot a felhúzókoronával már csak vissza kell rá pattintani. Ez a javítás utolsó művelete lesz majd.
A számlap felhelyezése után már csak a mutatók hiányoznak. Mivel a számlap most érkezett vissza Olaszországból, és nagyon sok pénzbe került, érdemes rá vigyázni. Ezért gumi végű célszerszámot használok a mutatók felhelyezéséhez.
A kifényesített mutatót ilyen gumírozott végű célszerszámmal nyomom a helyére. Ezzel a módszerrel nem sérülhet meg a mutató és a számlapban sem tehetek kárt.
A mono blokkos tokhoz tartozó tokkarika igen méretpontos. A szerkezetet két tokcsavar rögzíti az acélkarikához, mégpedig igen stabilan. A két tokcsavar behajtása után a szerkezet mehet vissza a már előzőleg kifényesített óratokba.
Az óra tulajdonképen elkészült, már csak a plexi és egy jól választott óraszíj hiányzik róla.
Az óra elkészült, szinte gyári fényében pompázik. A sors pikantériája, hogy egy ilyen manufakturális órához jól illene egy elegáns, akár krokodilbőr szíj is. Tulajdonosa mégis úgy döntött, hogy felkeresi azt a bőrdíszművest, aki még a műhelyembe beérkező modellre készítette a szíjat. Láss csodát, a műhely még él és virul, és a családi manufaktúra legfiatalabb tagja bár nem készít már óraszíjat, hisz gyárilag kapható szinte bárhol, mégis elvállalta, hogy csinál rá egy méretes darabot. Szép tisztelgés az örökös előtt.
Az óra oldala mattírozva lett, mely kissé elüt a többi domináns, fényes felületektől.
Az óra elkészült és mivel családi örökség részét képezi, nagy becsületben lesz használva. Ezért vélhetőleg soha sem kerül olyan méltatlan állapotba, ahogy műhelyembe került. Örömömre szolgált, hogy a hagyaték részét képző, lestrapált állapotú IWC Shaffhausen C.89-es karóra komlpett felújítását megoszthattam minenkivel.
Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu