Junghans ingaóra Graham-gátszerkezetének javítása

Az 1900-as évek elején gyártott, szecessziós stílusban készült Junghans faliórára nagyon vigyáztak tulajdonosai. Biztonságba helyezték a világháború idején, de még az 1956-os szabadságharc eseményeit is egy lépcső alá épített gardróbszobába vészelte át. Metszett üvegét nem törték szilánkosra, számlapja súlyai, de még ingalencséje is eredeti stílusával harmonizál. Ritka alkalmak egyike az ilyen harmonikus megjelenés, hisz ezen órák nagy része pótmegoldásokkal élte túl a történelem viharait.

A több mint 200 négyzetméteres polgári lakásban élő építészmérnök család egy pontos és megbízható ingaórát szeretett volna nappalijába, ahol rendszeres társasági életet éltek. Leinformálható beszállítót kerestek aki időszakos szervizként az óra általános karbantartását is elvégzi, kiszállással. Az ember ilyenkor arra gondol, hogy ezek a szolgáltatóközösségek csak modern korunkban jöttek létre, pedig mindez 1919-ben történt. Szigeti Nándor és Fiaira esett a választás, akik már akkor tizennyolc stílusban forgalmaztak faliórákat, akár raktárról. A belvárosi Múzeum Körúton lévő boltjuk még a Habsburg területi régiót is kiszolgálta, annak ellenére, hogy a korabeli Kismarton (Eisenstadt) városában virágzott tevékenységükkel típus azonos óraipar és kereskedelem.

A megvásárolt óra magán hordozza a nagynevű órásdinasztia cégtábláját, amihez egykor, mai néven ismert szervizkönyv is társult. A folyamatosan szervizelt óra állapotán meglátszik a kortalanság, hisz még az 1940-es években is folyamatosan javíttattak. Átvészelve az 1956-os eseményeket még járt egy darabig, de szép lassan beadta a derekát és a karbantartás hiánya miatt végleg megállt.

A nyolcnapos, felsütős szerkezettel kiegészített falióra utolsó nagyjavítása kb. 60 évvel előttre tehető. A kívülről hibátlan külső mögött egy beszáradt, de javítható óraszerkezet alussza Csipkerózsika álmát.

Városi legenda része, amikor a Vörös Hadsereg elérte hazánkat szinte mindent magukkal vittek amely mozdítható volt és aranyszínű, hisz abban bíztak, hogy mindez a gazdagság szimbóluma. A falióra látványvilága pont egybeesett ezekkel a nézetekkel, sok egyszerű katona vitt magával inglencsét, vagy súlyokat, mert meg voltak győződve arról, hogy mindezek aranyból készültek.

Amikor rájöttek, hogy anyaguk pusztán aranyozott színesfém és magában nem képvisel értéket, egyszerűen eldobálták ezeket a ma már nehezen beszerezhető perifériákat. Ez lehet az oka annak, hogy ilyen sok pótlást látunk manapság, hisz sok eredeti alkatrész esett a tudatlanság és barbarizmus áldozatává. Ebben az esetben üdítő látvány, hogy mind a számlap, a súlyok de még az ingalencse is eredeti, azonos stílust képviselő darab.

A Graham-gátszerkezet egyik sajátossága, hogy nem vezeti vissza a kerékrendszert pótlengés közben, hanem egy körív mentén nyugalomban marad, ezért nevezik nyugvó gátszerkezetnek. Ezen tulajdonsága nagymértékben megnöveli a pontosságot, ezért széles körben használják ingaszerkezetek szabályzására.

Az először 1715-ben készített gátszerkezet hatalmas karriert futott, precíziós kivitelű darabjait még csillagászati órákban is felhasználták. Hétköznapi kivitelével nagyon sok helyen találkozhatunk, minőségi 8 vagy 30 napos ingaszerkezetét széles körben alkalmazták. Gyakorlati pontossága nyolc tíz másodpercre tehető, hetente.

Az óra teljes felújításra került műhelyünkbe, amely gépmunkát is igényel. A szerkezet elkészült, így utolsó feladatként a gátszerkezet emelőkarmainak után-csiszolása maradt hátra. Mivel elég kényes feladat, nagy odafigyelés mellet végzem el a művelet. Akkor lássunk neki.

A régebbi gátszerkezeteknél a horgony egy darabból készült, melynek javíthatósága nem kielégítő. A legjobb megoldást az úgynevezett Kessel-horgony biztosítja, ahol a horonytest sárgarézből készült, amelyben sugárirányba eltolható mindkét horgonykarom. A karmok egy egy leszorítólemezzel tetszőleges helyen rögzíthetőek.

Mivel a karmok egy kimunkálásban szabadon mozgathatóak, bármikor utána lehet őket állítani. A képet elnézve az elmúlt 60 év alatt senki sem foglalkozott vele, így én leszek az első, aki elvégzi a műveletet. Viszont a szárazon járó szerkezet még sokáig működött, ráadásul a nem jól záródó óratokon keresztül minden szennyeződés bejutott a szerkezetbe, amely lerakódott mindenhol. Mire a karbantartás hiánya miatt megállt az óramű, az emelőkarmok is bekoptak, ezért hiába állítanám utána az emelősíkokat. Ebben az esetben után csiszolásuk elengedhetetlen.

A szépen felújított szerkezet gyenge pontja a horgony, hisz minden erőfeszítés ellenére megáll, ha csak úgy, alákopva teszem vissza. Számos megoldás létezik után-csiszolásukra, ezzel együtt nagyon könnyen tönkre is lehet tenni szakszerűtlen beavatkozással.

A horgony korrekt tisztítása mellet az emelőkarmok megmunkálását is elvégzem, hogy még akár száz éven át elketyegjen ez a gyönyörű falióra. A műveletet némi mérés és ellenőrzés előzi meg, amit a szakma ismert szabályai alapján végzek el. Nem mindennapi művelet az emelőfogak kiigazítása, így publiktatív jelleggel bemutatom mindenkinek.

A szükséges érintőkör megállapításához a horgony és forgáspont közti egyenest kell meghatározni. Maga a távolság egyszerű vonalzóval kimérhető, amely 0,4-el felszorozva kiadja az emelősík pontos szögével azonos körívet, amelyen feltámasztva megmunkálásra, vagy csak pusztán ellenőrzésre alkalmassá teszi felületét.

Az emelőkarmok közti távolság a gyakorlatban 30 milliméter, ezt a fix méretet kell megszorozni 0,4-el. Ekkora korongot kell készítenem amelynek valós átmérője 11,6 milliméter. Az anyagválasztás szinte lényegtelen, érdemes olyat hétköznapi tárgyat felhasználni, amely könnyen elérhető. Ilyen közönséges tárgy lehet egy forgalomból kivont pénzérme, magam ezt fogom használni a művelethez.

A forgástengely végére illesztett korong segítségével ellenőrizhető a horgonykarmok emelőszögeinek helyessége. A szakma közönséges papírkorongot ajánl a méret ellenőrzésére, magam viszont inkább fémből készítek egyet.

Forgalomból kivont egyforintos közepére egy magfuratot készítek, amely pontosan illeszkedik majd a horgony forgástengelyére. Órás esztergagép tokmányába fogva 2000 fordulatszámon egyetlen fogásból elvégezhető a művelet.

Némi dörzsárazás után szorosan rácsúszik helyére a mérőkorong amiről immáron elmondható, hogy egy lyukas egyforintost sem ér. Viszont sablonnak tökéletes, csak egy kis után-munkálásra van még szükség.

A furat elkészítése után a külső méret megmunkálása következik. Kiszerkesztés utáni mérete adott (30 * 0,4 = 11,6 mm). Külső átmérőjéből lemunkáltam annyit, hogy pont elérje az optimális érintőkör méretét.

Felhúzva a tengely végére már indulhat is a méret ellenőrzése. A technikát széles körben alkalmazzák, bevált módja az emelőszög valós értékének megállapítására.

Akkor kezdjük el a mérést amihez egy nyílegyenes vonalzóra illetve az általam készített mérőkorongra lesz szükségem.

A korong alkalmazásával a horgony emelőszögének egyik oldalát ellenőrzöm le. A fémből készült kaliber segítségével torzulás nélkül megállapítható a valós érték. Ezen az oldalon pontos eredményt kapok, a korongra fektetett vonalzó pontosan az emelőkarom lapjára fekszik fel, így elmondható, hogy a szög mérethelyes.A mérethelyesség mellet döntő szempont még a két emelőszög tökéletes szimmetriája, hogy egyforma legyen mindkét oldalon

A szakma szabályai alapján érintőkört alkotva meghatározható a meglévő emelőszög, és ezek alapján mérethelyesen akár után is csiszolható az emelőkarom, mindkét oldalon.

Ugyan ez a művelet elvégezhető a másik oldalon is, pusztán a vonalzót kell áthelyezni. Egyik feltámasztási pont ebben az esetben is az általam készített fémkorong, másik pedig maga az emelősík lapja. Mindkét emelősík szöge mérethelyes, tehát ennek alapján biztonsággal utánacsiszolható a felület. Ezt a méretellenőrzést érdemes elvégezni, mert a szerkezet járás képtelenül került műhelyünkbe.

Lehet, hogy az előző órás talán nem jól csiszolta utána a szöget és ezért állt meg az óra, bár ez már nem derül ki soha. Amennyiben az elszúrt méretet alapul véve csiszolom utána a fogakat, az óraszerkezet nem fog működni. Mivel meggyőződtem róla, hogy az emelősík szöge helyes, és nem reszelte el senki, ez alapján felcsiszolható a berágódott felület.

A rögzítőlemez kioldása után kiemelhető a emelőkarom. Mivel a betét egy íves pályám mozog, után állítani is itt lehet majdan a betéteket. Ezek után a mérőkorongra már nincs szükség levehető a tengely végéről.

Maga az emelőkarom nagyon kemény acélból készült. Megmunkálásához minőségi szerszámra van szükség, mert egy sima reszelő lecsúszik felületéről. Magam finom felületű gyémánttárcsát használok, amely tökéletes síkot alkot az emelőkarmon.

Az órásszakma is célszerszámot ajánl a megmunkáláshoz, amihez viszont gép szükséges.Géppel nem rendelkező műhely számára sima után-csiszolást ajánlanak, amely szerintem nem ad kielégítő eredményt. Ennek okán magam egy segédeszközt készítettem a művelet kivitelezéséhez.

Az emelősík megtartásához precíz gépsatumat használom, és a meglévő lapolást használom mintának. Mivel a méréskor kiderült, hogy az eredeti szög megfelelő, nyugodtan használható bázisfelületnek.

A gépsatu párhuzamos pofáiba stabilan befogható az emelőkarom, amely meghúzva csiszolásra alkalmas segédeszközként felhasználható.

Az órás esztergagép tokmányába befogom a gyémánttárcsát, és elé helyezek egy sík köszörült tárgyasztalt, amelyen merőlegesen eltolható a gépsatu. A gyémántkorong 2000-as fordulatszáma mellet tökéletesen sík felület állítható elő, megfelelő finomságban.

Beállítom a tárgyasztalt, majd közepes fordulatszámon nekiállok a karmok csiszolásának. A segédeszközt magam fejlesztettem ki, saját ötlet alapján és kifogástalanul működik a gyakorlatban.

A acélpofás gépsatuba befogom az emelőkarmot, beállítom a csiszolás szögét és elindítom az esztergagépet. Lassan kézzel előtolva könnyedén elvégezhető a művelet, nekem csak a merőleges megvezetésre kell ügyelnem.

Nagy pontossággal beállítható a csiszolás szöge és mivel a gépsatu egy síkra munkált tárgyasztalon szabadon mozgatható, elég csak nekitolnom a forgó korongnak.

Az emelősík felülete csiszolás után. még kissé durván. A bekopásnak nyoma sem maradt, viszont némi finomítást igényel a lapolás.

A gyémántkorongot lecserélem egy vaskorongra, amelynek teljesen sík, felületén nem található semmiféle bevonat. Erre a széles körben használható eszközre fel lehet ragasztani polírkorongot, de sima gyémántporral kevert masszával is át lehet kenni.

A gyémánttárcsát lecserélem erre a vaskorongra, felületét bekenem cérium-dioxid pasztával ás elvégzem az emelőkarmok végleges finomítását.

Magam a gyémántpasztát jól elzárt fémdobozban tárolom, mert nagyon drága csiszolóanyag. Finoman adagolom a vastárcsa felületére és közepes fordulatszámon végzem el az emelősík tükrösítését.

Mivel az emelőkarmot nem fogtam ki a satuból csak a gyémánttárcsát cseréltem le vaskorongra, az eredeti sík nem változott. Elindítva az esztergagépet pár perc alatt tükörfényesre polírozom az emelőfog síkját.

A véglegesre polírozott emelőkarom ezt a képet mutatja kifogás előtt, még a satuban. Tisztítás és némi olajzás után mehet vissza a kimunkált fészekbe.

A megfelelő távolság után visszahelyezhető a leszorítólemez, amelynek síkja már tökéletesen berágódásmentes. Bár maga a művelet nem fedi fel a beavatkozás eredeti időtartamát, de valós műhelykörnyezetben kb: 30-45 percet vett igénybe a megmunkálás, szerkesztéssel együtt. Utáncsiszolás, tisztítás és olajzás után a horgony mehet vissza a közben felújított szerkezetbe. Az ingaszerkezet ezek után talán újból elketyeg 100 évet.

Az óra elkészült, hangja is roppant autentikus, majd fél évszázados dermedtség után újra a pontos időt mutatja. Óriási szerencse mai világunkban, hogy a szecessziós stílus reneszánszát éli, így harmonizál egy korszerű otthon hangulatával, pedig majd 100 évvel ezelőtt készült. Örülök, hogy a beavatkozás részleteit megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu