Kamu és gyémánt, avagy egy régi barátság emlékére

Kamu és gyémánt, avagy egy régi barátság emlékére

Majd nyolc évig gyakornokként dolgoztam egy óra-ékszerboltban, élveztem, hogy valós körülmények közt részt vehetek a kereskedelmi egység munkájában, órajavítástól az ékszerek eladásig.  Gyermekkori ismerősöm itt talált rám, véletlenül. Elújságolta, hogy hamarosan nősül és némi beszélgetés mellett eljönne, mert eljegyzési ékszert szeretne választani élete szerelmének.

Régről ismertem, hisz édesanyja sütötte a legjobb palacsintát a lépcsőházban, így mindig náluk lebzseltünk. Viszont tudtam, hogy mágnesként vonzódott a rossz, lehúzós kapcsolatokhoz, legutóbb egy „Nílus parti székely” leányzó miatt akart öngyilkos lenni a budai várban, mégpedig sörözés közben. Beszélgetést félbeszakítva felpattant, a korláthoz szökkent, mint egy szarvas, zokogott, majd kisírt szemekkel kiabálta, hogy ő így nem szeretne tovább élni, inkább leugrik. Mi csak döbbent arccal vigasztaltuk.

-Egyetlen nő sem ér annyit, hogy összetörd miatta a világörökség részét képező díszburkolatot- kiabáltuk ijedt hangon.

Egyszóval lélekben mindig vele voltunk, gondoltam hátha mára megváltozott és egy takaros menyecskével toppan be hozzám. Azért bennem volt a félsz, hátha megint belevágott egy hasonló kapcsolatba, ezért előző este különszedtem az ékszereket, egyszerű, népszerű, és drága csoportra. Másnap várakozva tekintettem a kirakat felé, mire betoppantak az üzletbe.

Gyerekkori pajtásom mit sem változott, de a választottja hagyott némi kivetnivalót maga után. Majd háromszáz négyzetméteres parfümfelhő közepette belakta még a szomszédos üzleteket is, Photoshop-szerű címlap arca nem az általam elvárt takaros menyecske gondolatiságát idézte felém. Porcelán műkörmeit még Predátor is megcsodálta volna, amely egy családi perpatvar esetén végzetes fegyverré válhat. Ráadásul kiderült, hogy „nem mindig beszél magyarul”.

Utóbbit nem tudtam értelmezni, de nem is igazán érdekelt, ez legyen az ő gondja. Némi beszélgetés és múltidézés után rátértünk a látogatás konkrét részleteire. Ekkor már nem bántam meg, hogy ár szerint különválogattam az ékszereket, első körben a présarany gyűrűk kerültek elő. Némi válogatás után a hölgy elvesztette érdeklődést a felkínált termékek iránt, telefonját nyomogatva képernyővédő-üzemmódba kapcsolt. Bár velünk volt, de minek. Ezt ismerősöm érzékelve megtörte a csendet.

-Csak ezek a vackok vannak nálatok – kérdezte cinikusan.

Kijelentéssel megpróbálta felvirágozni a hangulatot. Igyekeztem elbagatellizálni a helyzetet, amire ismét megszólalt.

-A szebb, nívósabb gyűrűket a nálunk prominenseb ügyfeleknek tartogatod – kérdezte megint tudatlanul

Próbáltam megjeleníteni neki a szituációt, amibe belekeveredni készült és kivágtam magam.

-Tudod, itt nincsenek prominens ügyfelek. Létezik okos ügyfél, aki hallgat az ékszerészre és van a buta ügyfél, aki nem, és a végén mindig ráfázik– próbáltam neki elmagyarázni a szituációt szeliden.

Nem győztem meg vele, így hát elővettem a másik tálcát. Ahogy előkerült, a választott hölgy üzembe helyezte magát és úgy felcsillant a szeme, mint a „kis Vuk” című rajzfilmben kedvenc rókánknak, amikor meglátta a sima bőrű tyúkjait.

Ráadásul a tömött tálcáról szemre kiválasztotta az egyetlen „Top Wesselton VS1 gyémánttal foglalt arany gyűrűt. Csehszlovák kalandfilmekben sincsenek ilyen fordulatok, de ő még ezt is tudta fokozni. A kiválasztott ékszer úgy illett zongorista vékonyságú műkörmös ujjára, mint ahogy hamupipőke lábára ráillett a mesében szereplő üvegtopánka. A különbség itt abban rejlett, hogy ez nem üveg volt, hanem gyémánt, igen-igen drága gyémánt. Ismerősöm is örült, egyből kiderült, hogy én voltam a buta, hogy eddig rejtegettem előlük.

-Látod, erre gondoltam, te meg még azt állítottad, hogy nincs – vágta a fejemhez cinikusan.

Mindenki örült, pusztán én éreztem a végzet erejét, ami hamar el is jött egy kérdés formájában.

-Mibe fáj egy ilyen ékszerke – kérdezte nagyképűen, a győztesek nyugalmával felvértezve.

Tudtam, hogy szavaim mögött rengeteg nélkülözés, túlóra, műszakpótlék, és zálogba adott értéktárgy fog éktelenkedni, összeszedtem magam, és remegő hangon kimondtam neki az ajánlott fogyasztási árat.

-640 000 Forint, azaz sárga csekken leírva „hatszáznegyvenezer” forint – mondam neki szerényen

„Nanemá” szólalt meg makulátlan Csángó tájszólással haverom, pedig Budapesten nőttünk fel, közös lépcsőházban. Arra gondoltam, hogy a szavak erejét nem lehet fokozni, erre kiderült, hogy van élet ezek után is. Ugyanis a „magyarul nem mindig beszélő” hölgy egy nyelvészprofesszor női szinkronhangján megszólalva közölte.

-Na de drágám, te mondtad neki, hogy mutasson meg nekünk mindent– vágta rá a hölgy naív arccal.

Kollaboratív viselkedése meglepett, bár tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.  Ebben a másodpercben megszólalt a hölgyemény mobilja és a szokásos ”ezt most fel kell vennem” indokkal kiment a boltból.

-Most mit csinál? – kérdezte tőlem ismerősöm, most már ijedt hangon.

-Biztos választ még hozzá egy szép fehérarany órát – vicceltem vele, de utána rájöttem, hogy ez már nem is olyan vicces.

-Egérutat kaptunk – mondtam neki. Ajánlottam, fusson, ahogy bír, talán nem éri utol wolfram-carbid keménységű Predátor körmeivel és megússza élve a projektet.  Elgondolkozott és legnagyobb döbbenetemre a következő választ adta.

-Megveszem neki, de nincs nálam ennyi pénz, mindjárt jövök– majd kifordult az ajtón és eltűnt a ködben.

Szerintem kiment a szemközti rendelőintézetbe, eladta a veséjét és pár perc múlva visszaért a pénzzel. Bár belső énje zokogott, mégis vidáman leszurkolta az összeget. Magam, hogy mentsem a helyzetet, gálánsan visszatoltam neki húszezer forintot, hogy fogadja el tőlem nászajándékba, de a leány hamarabb reagált. Felkapta és elhelyezte citromsárga „pokémonos” pénztárcájában. Innen fogva a kedvezmény annyit ért, mint ha kútba dobtam volna.

-Mindig lassú voltál- nevetéssel veregettem meg a vállát és kedvesen kikísértem mindkettőjüket a boltból. Tudtam, hogy itt nincs vége az ügynek, estére nem némítottam le a telefonomat, amit a készülék úgy látszik érezhetett, mert nagyon hamar meg is szólalt. Természetesen haverom volt a vonal másik végén, közölte, csúnyán összevesztek, a leány szakítani készül vele.

Szeretné menteni a menthetőt segítségemet kéri abban, hogy visszavenném-e tőle a gyűrűt. „Természetesen”, mondtam neki de megpróbáltam felvilágosítani arról, hogy ő világ életében, szinte genetikusan az erotika legdrágább formáját választotta. Ezért a pénzért az 51-es út mindkét oldalán álló örömlány-kolónia virgonc gyűrűje bacchanáliával egybekötött kelta tűztáncot járt volna neki reggelig, egy a stonehenge-nek kinevezett buszmegálló körül.

Másnap, kissé bepiálva, kisírt szemekkel felbukkant a boltban, emelt hangon elhordott mindennek, természetesen az ott lévő ügyfelek előtt. Kiderült, hogy a menyecske reggelre suttyomban elköltözött, magával vitte a gyűrűt, az albérletre félretett pénzt, viszont otthagyta a mosatlant és a befizetetlen sárga csekkeket.

-Lassú voltál mindig- emlékeztettem őt előző szavaimra

Fejemhez vágta, hogy biztos összejátszottam a lánnyal és majd valamikor osztozunk, ha ő már nem lesz az élők sorában, mert ezt nem éli túl. Ekkor jutott eszembe előző kirohanása a budai várban és megsajnáltam. Na, oda a világörökség részét képező mozaik burkolatnak. Soha többé nem akar velem találkozni és bánja, hogy megismert, azóta sem hallottam felőle. Sok tanulságot vontam le az eseményből, és arra jutottam, hogy sajnos az ékszerválasztás előzetes megbeszélés tárgyát képezi, mert okozhat némi meglepetést.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu