Kenőanyag alternatív felvitele óra alkatrészekre
Kenőanyag alternatív felvitele óra alkatrészekre
Rendkívül kreatív kenési módszert szeretnék bemutatni, amely egy 1970-es évekből származó hagyaték kapcsán került órásműhelyembe. Kekszes dobozba elrejtett olajzó tégely és annak tartozékai némi gondolkodásra sarkaltak annak kapcsán, mit keres egy csapágygolyó a készletben. Bontsuk ki az időkapszulát és fedezzük fel együtt a benne rejlő, különleges olajfelhordási technikát.

Postai úton érkezett a képen látható Otelló kekszes doboz, melynek tartalma órásműhelyemben látott újból napvilágot. Egy debreceni órásmester özvegye küldte el címemre ezt a ősrégi készletet, amelyet szeretett férje sokat használt az 1970-as évek elején. Akkor nézzünk, mit tartalmaz a doboz belseje.

Felbontás után látható, hogy a doboz tartalma négy alkotóra összpontosul. Egyike egy korabeli, fából készült üvegbetétes olajzó csésze, illetve három, szebb időket megélt alkatrészes doboz. Az egyik fémdobozban nagyon zörög valami, a másik kettő pedig beszáradt kenőolajat tartalmaz. Lássuk, mit lehet kezdeni a Csipkerózsika álmát alvó készlettel.
Két tételre szűkült a küldemény beltartalma, hisz a benne található fémdobozok használhatatlanok, mert bekövesedett faggyút, illetve keletnémet gyártmányú kenőolajat tartalmazott. Viszont a olajzó csésze melletti tároló alkalmatosságban hagosan zörög valami, ami jó jel.
Kibontva látható, hogy egy közönséges, 10 milliméter átmérőjű csapágygolyó van a tégelyben. Némi töprengés után rájöttem hogy az olajzó készlet úgy működik mint egy golyóstoll. Fel hordja a tintát a golyóra, amely vékony filmrétegként átkerül a papír lapra, láthatóvá téve az írást. Ebben az esetben is ugyanez történik, csak olajjal. Rendkívül kreatív megoldás valódi előnye akkor mutatkozik meg, amikor vékony, filmszerű réteget szeretnénk felvinni egy óraalkatrészre. Ilyenek például az emelő és horgonykövek, illetve azok a kényes alkatrészek, amelyeket nem szerencsés túl olajozni. Némi töprengés után meg is mutatom, hogy működik ezen technika a gyakorlatban.
Mivel a készlet több mint 40 éven át porosodott, első lépésben alaposan kitisztítom belőle a beszáradt olaj maradványokat. Miután ez megtörtént, fél szintetikus Moebius kenőolajjal feltöltöm a csészét. Kizárólag néhány cseppnyi mennyiséget töltök bele, hogy a golyó felületén egyenletesen elkenődjön.
Tisztára mosott üveg csészébe friss olajat töltöttem, majd a megtisztított acélgolyót bele helyeztem. Némi forgatás után az olaj filmszerű rétegként átkerül a csapágygolyó felületére. Ez a lehelet vékony réteg alkalmas arra, hogy horgony és emelő kövek palettáját minimális mennyiségű olajjal lehessen ellátni. Sok esetben tapasztalom, hogy az óraszerkezet meghibásodásának egyik leggyakoribb formája, hogy az emelő, illetve horgony kövekre nagy mennyiségű olaj kerül, amely idővel beszárad. Ez a Briliáns technológia kiküszöböli a túl olajzást, hisz a csapágygolyó felületéről pontosan annyi kenőanyag kerül át a palettákra, amely a működéshez feltétlenül szükséges.
Óvatosan körbe forgatott csapágygolyó felületén hordozza azt a két csepp olajat, amelyet az üveg csészébe helyeztem. Ezzel a módszerrel nemcsak horgonyköveket, hanem másodperc tengelyt is elláthatunk jó minőségű kenóanyaggal. Segítségével vékony olaj réteget lehet felvinni olyan alkatrészekre, amelyek érzékenyek a túlkenésre. Rendkívül kreatív megoldás, amely egy korabeli Debrecen környéki órásmester elméjéből pattant ki, az 1970-es évek végén.
Használat után érdemes az olajzó üvegcsészét, illetve az acélgolyót is alaposan megtisztítani. Csapágygolyó hatalmas előnye, hogy Elma mosókosárban sima benzin segítségével tisztára mosható. Ezek után gondosan át törölve újból használhatóvá válik ez a különleges készlet. Korabeli órásmester rendkívül kreatív módon alkalmazta a golyóstollakból származó technológiát, melynek szabadalma egy szintén magyar származású honfitársunk, Bíró László nevéhez köthető.
Örömömre szolgált, hogy ezt a régmúlt időket megtestesítő készletet fél évszázad múltán újból életre tudtam kelteni órásműhelyemben.
Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu