Napjaink és a régmúlt idők női viseletei

A mai modern „Y”generáció divatigénye nagyon szerteágazó, életviteli szokásai a folyamatos tanuláson és az online világ korlátlan technikai lehetőségein alapulnak. Ez nem is meglepő, hisz sok fiatal olyan foglalkozáskörben fog elhelyezkedni felnőttként, amely napjainkban még talán nem is létezik.

Alkalmazkodás egyik alappillére a nyelvtanulás, hisz idegen nyelv ismerete nélkül már nehezen lehet boldogulni kozmopolita világunkban. A legalább társalgási szintű angol nyelvtudás nem csak a mindennapi életben szükséges, hanem az informatikai rendszerek megértésében is nélkülözhetetlen.

A stagnáló világ mítosza szertefoszlott, még egy szokványos csapatépítő tréning vezérszónoklata is ezt hirdeti „Az életben egyetlen biztos dolog létezik, ez pedig a változás”. A világhálón szerzett ismeretek nem csak a haladást, és változást szolgálják, hanem a kereskedelmi trendeket is nagymértékben befolyásolják.

Eme változatos világnézethez igazodnak a szerteágazó divatirányzatok is. Ezek között nehéz eligazodni, hisz mint minden, ez is pénzfüggő. Az elérhető árú divatékszerek és órák filléres világától a több százezer forintos álommodellekig minden szegmens elérhető.

Plázák, bevásárlóközpontok választéka szinte az összes kategóriát egyesíti, lényegük abban nyilvánul meg, hogy trendi és feltűnő legyen, szinte műszaki tartalom nélkül. Mesterségek ünnepén vásárolt, trendi tűzzománc fülbevaló is okozhat akkora örömöt, mint egy „limuges-i rekeszzománc” klipsz, amely majd 40 órányi kézimunkával készült, aranyberakással.

Sok esetben „a kevesebb több” elven működő észjárás alapja az aktuális divat, hisz lehet pár év múlva már nem lesz trendi egy fülbevaló, akkor meg minek sok pénzt költeni rá.

Léteznek olyan belépő márkák, amelyek a mennyiség és minőség (Q&Q – Quality&Quantity) Yin/Yang egyensúlyát figyelembe véve pár ezer forintos divatékszerekkel és órákkal látja el a fiatalokat. Korszerű igényeket figyelembe véve ezen kiegészítők már antiallergén fémekből készülnek, akár implantátum minőségű, 316L acél felhasználásával.

Természetesen a nagy márkák is beszállnak a harcba, hogy elnyerjék a fiatal generáció bizalmát. Gucci, Emporio Armani, és egyéb luxusmárkák inkább a jobb módú fiatalokat célozzák meg, akiknek nem okoz gondoz egy drágább modell kiválasztása. Igen, ezt a kiválasztási folyamatot ismerik a kereskedők is, hisz a „Pán Péter szindrómának” nevezett jelenség éppen erre a vásárlási szokásjogra épül.

A generáció jómódúnak látszó tagjai felnőttként viselkednek, költenek, de sok esetben még csak eltartottak, jövedelmük nincs, így a keletkező igények pénzügyi finanszírozása a szülőkre hárul. Modern korunk trendi vírusmarketing üzenetei az „Y” generációt célozzák meg, de a pár évtizeddel mögöttük kullogó szülők keresetére van nagyobb hatással.

A marketing meghatározza egy ismert márka hovatartozását, a számlapra felvitt „brand” pedig sok esetben a megálmodott luxus minden igényeivel kiszolgálja a vevőkört, sokszor műszaki tartalom nélkül. A divatmárkák nem állnak meg az időmérők és ékszerek határán, hisz sok esetben teljes kozmetikai és illatszeriparral párosulnak, így a kiválasztott, trendi időmérőhöz választható saját márkás parfüm vagy kozmetikum is.

A műszaki tartalom letisztultsága sokszor annyit jelent, hogy egy semmitmondó quartz szerkezet végzi el az időmérés hálátlan feladatát a kiválasztott divatórán belül. Ezek változatossága márkafüggő, de lényegük azonos, beavatkozás és gondozás mentessen mutassák az amúgy is rohanó időt. Olcsóbb, távol keleti modellekben „Myota” szerkezet teljesít szolgálatot, drágább, akár 200 000 forintos divatkütyükben pedig „Ronda„, vagy „ETA” óramű látja el ugyan ezt a feladatot.

Egyszóval fura dolog a mai fiatalok divatóra vásárlási szokása, amely arra vezethető vissza, hogy manapság mindenhol jelen van a pontos idő. Telefonok, tablettek, és laptopok serege jelenti meg az idővételezés fő forrását, ráadásul az „Y” generáció napjának legnagyobb részét ezen digitális eszközök előtt tölti.

A karon megjelenő óra inkább ékszer, sokszor leolvashatósága is pocsék, a benne ketyegő szerkezettől pusztán annyi a legfőbb elvárás, hogy tegye a dolgát. A divatórák megbízhatóságára pedig nem lehet panasz, így a küldetés teljesítésével minden igény kimerült. Ráadásul ezen időmérő ékszerek  márkatörténetének vírusmarketing elemei sokszor olyan trendi képzetet teremtenek, amelyek szinte beszélnek egy fiatalhoz.

Nem is lehet rajta csodálkozni, hisz ezeket a médiatartalmakat is az „Y”generáció tagjai készítették, csak ők mára befutott médiaszakemberekké váltak. Ezáltal a generált példakép szerepe is fokozza a vásárlási igényeket.

Egy metropolita fiatal legfőbb divatigénye a külcsín és márkanév algoritmusában keresendő, ezek együttese határozza meg a kiválasztott márkát is. Amennyiben minimalizált művészeti formaelemeket is magán hordoz az időmérő, kelendősége máris a siker kulcsát jelenti.

Salvador Dali, Gustav Klimt, Pabló Picassó munkássága közismert a művészetek világában, de a kereskedelmi trendekben szintén központi formaelemként szerepel. Tányérokon, szoknyákon, mobiltokokon, függönyökön ugyan úgy előfordul, mint egy óra tokján. A kiválasztott szerkezettel szembeni legfőbb igény megbízhatóságára szorítkozik, amely évekig működésben tartja az integrált, „quartz” óraművet.

Fiatal generáció teljes életvitelét a virtuális világban tapasztaltak alapján éli, közösségi szokásait is az internet határozza meg. Órát ékszert is ezek alapján választanak és viselnek büszkén.

Ruházati kiegészítőkön feltűnő divatdiktátumok együttesen sugallják a fiatal generáció számára mi is az aktuális trend és szimbólum. Ráadásul mindegyike megrendelhető webshopon keresztül, akár egy okostelefon segítségével, néha ajándék márka azonos parfüm, vagy fejkendő kíséretében, ingyenes kiszállítással.

Amazon, Alibaba, E-bay internetes oldalai, felhasználóbarát, trendi kezelőfelülete szinte mágnesként vonzza a fiatalokat. Korunk sikerkönyve, „Rick Riordan: Percy Jackson és a görög istenek” című bestsellere is ezeket a ma divatos szokásjogokat ülteti az „Y” generáció fülébe. Az oktatás is meghajlott a modern igények előtt. Suzanne Collins amerikai írónő „Éhezők viadala” című regénye bekerült a magyar érettségitételek sorába. A fiatalok által követett divatirányzatok felkutatása nem okozott gondot, elég volt csak 18 éves lányomat kifaggatni, napi tevékenységét megfigyelni néhány héten keresztül. Mivel ő 1999-ben született, elmondható, hogy az „Y”generáció utolsó kategóriáját testesíti meg.

Még ismert műkedvelő órásként se tudtam hatással lenni rá, amikor órát választott magának, a „Gucci” szó hallatára minden más lehetőséget elvetett, hisz a hozzá tartozó marketing felülírta szerzett apai előjogomat. Természetesen ez nem mindig volt így, hisz a múltban egész más szokásjogok határozták meg egy fiatal hölgy életét. Ugorjunk vissza száz évet és nézzük meg hogy az 1918-as években milyen divatirányzatok határozták meg a mindennapokat.

Nemrég megszólalt telefonon, és egy végtelenül intelligens, idős női hang arra kért, találkozzak vele egy nívós belvárosi cukrászdában. Gyors bemutatkozási etikett után a kifogástalanul öltözködő hölgyvendégem társaságában leültük egy számunkra lefoglalt asztal mellé, majd „Louis Vuitton” táskájából kipakolta 1985-ben elhunyt, szeretett édesanyja féltett örökségét.

A hozzá tartozó órát napi rendszerességgel használta, nyakláncra akasztva, amely pár hete megállt, ennek ürügyén került műhelyembe a különleges időmérő. Mivel sejtettem, hogy nem egy átlagos órajavítás áll a háttérben, találkozónkra szokás szerint magammal vittem fényképezőgépemet, jegyzettömbömet, és kihegyezett fantáziámat. Végighallgatva történetét képet kaptam egy, a Horthy-korszakban élt „nagypolgári kisasszony” mindennapjairól, aki nem volt más, mint beszélgetőtársam édesanyja.

Anyukája 1900-ban született, Budapesten, egy kerületi főügyész apa és egy karitatív nőegyletet irányító anya gyermekeként, így éppen a Horthy korszak idején érte el nagykorúságát. Élete a nagypolgári szokásrendek mentén haladt, fiatal korában négy nevelőnő és három cseléd állt a família szolgálatában. Akkor merüljünk el a múlt végtelen tengerében és tekerjük vissza az időgép dátumskáláját 100 évvel.

A képen látható hagyaték 1919-re datálható, amely gyermekről unokára öröklődve fennmaradt egészen napjainkig. A használati tárgyak két sikertelen királypuccs utáni szűk 20 évet idézik fel amit a „Király nélküli királyság és tenger nélküli tengerész” korszakának neveztek. Igen, a Horthy-korszak fiatalsága egész másként élt, mint napjainkban. A jómódú, Osztrák-Magyar Monarchia szigorán nevelkedett, kerületi főügyészként regnáló családfő kiérdemelte a „Méltóságos úr” titulust. A képen látható, akkor nagy népszerűségnek örvendő, Art Nouveau stílusban készült függőórát az akkor még Magyar Királyság területének számító Fiume , mai, Horvát nevén Rieka kikötőjének történelmi belvárosában vásárolta, egy nívós óra és ékszerboltban, az akkor 19 éves lánya részére.

A város Trianon előtt Magyarország szinte egyetlen nagy forgalmú tengeri kikötője volt, ráadásul minden újdonság itt ért partot, legyen az európai vagy ázsiai termék. Bár a karóra abban az időben már közismert volt a hölgyek körében, de úgy látszik, olyan dömpingtermékként viseltetett, amely kimerítette a mai szóval értelmezett „uncsi”szó fogalmát. A kisasszony valami mást, érdekeset akart viselni, amely az akkori polgárpukkasztás hatásos kellékének bizonyult.

A nevelés akkoriban egészen más jelleget öltött, mint manapság, lényegesen szigorúbb irányvonal mentén haladt. A leányt hároméves koráig dajka nevelte, aki anyja helyett anyja volt, vigyázott rá, amíg a méltóságos asszony egy neves nőegyletében jótékonykodott.

Hároméves kora után német nevelőnő követte a dajkát, aki a beszédtanulás szakaszában többnyelvű nevelés kíséretében megtanította minden etikettre, innentől már két nyelven folyt a nevelés és társalgás a mindennapokban, német és magyar nyelven. Ő tanította meg a tökéletes társasági viselkedésre és az egészséges étkezésre továbbá a kozmetikumok diszkrét használatára. Goethe és Schiller költeményeket tanultak tőle, amit családi rendezvényen adtak elő, néha zongorakíséret mellett.

Talán tíz éves lehetett, amikor tökéletes kétnyelvűséggel kísérve társalgási szinten beszélte a német nyelvet, ekkor a családfő úgy döntött, hogy a „Fraulein” távozhat a famíliától. Ez a távozás nagy lelki megterhelést jelentett a a gyermeknek, de emlékül itt hagyott neki egy tűzzománc Szent Mária medált, amely mindig rá fogja emlékeztetni. Ez a medál mai napig hibátlan, szinte alig látszik rajta az elmúlt száz év.

„Fraulein” távozása után a családfő kérésére egy francia nevelőnő költözött a családhoz, aki megismertette gyermekét a francia irodalom remekjeivel és saját anyanyelvével, így az esti vacsoránál már három nyelven folyhatott a társalgás. A magyar-német-francia nyelv elsajátítása létfontosságúnak látszott akkoriban, de a kultúra megismertetése is központi szerepet kapott.

Az operák és eposzok megszerettetése után a francia kisasszony hamar, két éven belül távozott, emlékül itt hagyva neki egy 1836-ban, Párizsban nyomtatott Pierre Corneille drámakötetet. A kor érdekessége, hogy csak ezek után következett az angol nyelv elsajátítása egy angolkisasszony segítségével, aki a meglévő német nyelvtudást nagyon hamar társalgási szintű angol tudással egészítette ki.

A kor érdekessége, hogy a központi étkezés szerepét betöltő ebéd közbeni társalgás kizárólag idegen nyelven folyt. Étkezés után az édesanya felolvasott néhány eposzt egy költeményből, amit a gyermeknek némi szójáték keretein belül értelmeznie kellet. Az értelmezés után saját gondolatait német, vagy francia nyelven kellet elmesélni a fellelkesült asztaltársaságnak.

Ezek mellett mindenki elmondhatta saját napi élményeit, idegen nyelven, de csak közhelyes elemekkel tűzdelve, a valós problémák kihagyása mellet. Elmondhatták, mi történt az operában, ki milyen ruhában jelent meg a nőegyletben, viszont politikai és gazdasági témák sosem kerülhettek terítékre, pedig abban az időben már minden újság az elkerülhetetlen Trianoni békediktátum tragikus hatásairól szónokolt.

A kor etikettje elvárta, hogy saját problémáit mindenki tartsa meg magának, panaszkodni nem lehet. Szokássá vált, hogy nem terheljük saját gondjainkkal az asztaltársaságot, hisz nem kíváncsi ezekre senki, egyébként is árt az emésztésnek.

A párválasztás egy szigorú metódus keretein belül már szinte a gyermekek kiskorúságának idején megköttetett. A házassági szerződéshez hasonló okirat szigorú erkölcsi síkon alapult, hisz egy frigy esetén nem csak a szerelmes pár, hanem a vagyon is közös platformot képzett.

Ezen felül a vallási hovatartozás is meghatározta a házasság létrejöttét, ráadásul nem okozott gondot az úgynevezett belterjes rokonházastársi kapcsolat sem. Távoli unokatestvérek férj-feleség kontextusa követendő példa volt, hisz a kor uralkodóházának majd fele belterjes rokoni házassággal kötötte családon belülre a hatalmat. Sajnos a sok veleszületett betegség és korai halálozás is ehhez a szokásjoghoz volt köthető.

A második világháború nagyban megváltoztatta eme szokásjogokat, amely a koncentrált vagyon irányába tolta el a párválasztás jellegét. Ennek okán az 1930-as évek végén édesanyja választott férje egy hajózási részvénytársaság társtulajdonosa lett, aki hadi-beszállításokból jelentős vagyonra tett szert a háború idején. Sajnos a történelem könyörtelensége közbeszólt a saját tulajdon birtoklásába. Háború után a családfő hajózási részvénytársaságát államosították, ő maga pedig kétkezi munkásként dolgozott egykori gyárában, egészen korai haláláig.

A függőóra viselete két lehetőséget is kínált tulajdonosának. Régi arisztokrata szokás szerint mellközépig érő láncon is viselhették, vagy amolyan övlánc (Chatelaine) beiktatásával, gomblyukba fűzve. A cizellált óratok felülete tűzi aranyozással van díszítve, amely majd 80 mikronnyi réteget képzett a felületen. A globális és felvilágosult világ eszményét hirdető óra nagyon népszerű volt a maga korában.

A drámakötet is kissé megsárgult, láthatóan sokat forgatták. Pierre Corneille az 1600-as években élt, klasszicista drámaíróként számos remekművet alkotott. Művei mindvégig a közízlést és a vallási hovatartozást szolgálta, így elismert íróként a Horthy korszakban is népszerűek voltak írásai. „Polyeucte” 1836-ban kiadott másodnyomata könnyed, népszerű olvasmánya volt a több nyelven olvasó és társalgó diákok számára.

Korabeli szokásjog szerint a jó könyvek nemzetépítő munkát végeztek, a mérgező hatású olvasmányok inkább megrontották az ifjúságot. Egy silány író műve helyrehozhatatlan kárt okozhat olvasói lelkében, ezért fordultak sok esetben a régmúlt íróihoz. Internet és „WIFI” nélkül az olvasás jelentette a kulturális információszerzés egyik fontos bázisát.

A divatirányzat eredeti vonulata a 18-dik század elejére tehető. A különböző formájú modellek sokszor meglepő alakot öltöttek, mindegyike külön remekműnek számított. A dió héját utánzó ékszeróra rücskös felülete nagyon eredeti, formavilága méret azonos. Sok hasonló ékszeróra kápráztatta el a korabeli hölgyeket, akár gyémántberakással díszítve.

Az óra vallási hovatartozása is vitathatatlanan, hisz a korabeli apácaórák formavilágát tükrözi. Bár divatos, de beleillett a kor keresztény, vallási filozófiájába, így közösségi viseletére nem lehetett panasz.

A függőóra ihletőjének másik irányvonala egy 1780-as években készült modellkoncepció tekinthető, amit annak idején megrendelésre készítettek a királyi ház kérésére, saját arckép felhasználásával. A páratlan luxus élményét megtestesítő miniatúra nagy hatással lehetett a Horthy-korszakban, nagy tömegben előállított függőórákra.

Egy hétvégi asztaltársaságnál nem volt ildomos az időt szemlélni, hisz illetlenségnek bizonyult. Egy ilyen függőóráról a kor nem túl felvilágosult idős tagjai sosem feltételezték, hogy valódi időmérő, így mobilok és laptopok híján bátran ránézhetett viselője, anélkül, hogy kicsúszott volna a spanyol etikett szigorú szabályrendjéből.

A kor nagypolgári szemléletéhez tartozott, hogy sosem beszéltek a valós problémákról, azok okairól pedig végképp nem. A könnyed társalgás, bár idegen nyelven zajlott, multikulturális irányvonalat követve, de csak a felszínes napi történéseket érintette, komoly tartalmakat sosem osztottak meg egymással.

A kor nevelési ideálja abban nyilvánult meg, hogy mindenkinek meg kellett birkóznia saját démonjaival, ebbe beleavatni még a családtagokat sem lehetett. Sokszor a nevelőnő hívta fel a családfő figyelmét egy mentálisnak látszó problémára, amit nagypolgári szokás szerint pénzzel akartak kezelni.

Sok esetben a gyermeknek mindene megvolt, csak saját boldogtalanságán nem tudott túllépni. Ezen depresszív életvitel okozta azt a jelenséget, hogy a korszak termelte ki a legtöbb jómódban élő öngyilkosjelöltet.

A gömbóra tokja kicsiny mérete ellenére igen részletgazdag, a tűzi aranyozás körbeöleli a teljes felületet. Szerkezete 10 köves, cilinderjáratú óramű, amely 30 órás járástartalékkal rendelkezik, mindennapi felhúzást igényel. Leolvashatósága igen korlátolt, szinte szemüveg kell hozzá, így a divatékszer órák korai szegmensének minden jellevonásait magán hordozza.

A kor bulvársajtóját, 1938-as megszűnéséig a nagy népszerűségnek örvendő „Borsszem Jankó” szatirikus lap testesítette meg, amely amolyan korabeli „Ludas Matyi” szerűen az aktuális politika szereplőit gúnyolta ki. A főleg nagy-polgárság és zsidóság körében ismert lap kétezer példányszámban jelent meg, és néha a mai „Charlei Hebdo” mintájára, címlapja szinte kiverte a biztosítékot.

A polgári arisztokrácia nem mindig szerette a politikai karikatúrákat, amelyek sok esetben az aktuális királyt figurázta ki. Viszont szerették a nosztalgikus, Dzsentri életmódon élcelődő kiadványokat, amelyet egy-egy nyerészkedő üzletmenetet komikus elemekkel egészített ki. Egyik ilyen kétes ügymenet egy debreceni marhavásárt idézett fel, ahol a tehetős kereskedő megtudta, hogy a Civis városban egy „talján üzletember” élősúlyban vásárol marhákat.

Több se kellet neki, elment hát a takarmányboltba, vett ötven kiló nyalósót, megetette a marhákkal, amelyek ezek hatására fejenként megittak majd 100 liter vizet. Kihajtotta őket a vásártérre, de az olasz kereskedő sem volt rest, a délre megbeszélt időpontot kitolta fél háromig.

A rekesztő hortobágyi napsütésben a marhák nem csak a megitatott víz súlyát izzadták le, hanem még élősúlyukból is vesztettek, így a kereskedő hoppon maradt. A Horthy-korszak nyerészkedő, panamázó szokásrendje aktualizálta ezeket a régi Mikszáthi történeteket, amelyek jól virultak a korabeli olvasók.

Az órát 1919-ben gyártották, az akkor még nem létező „trendi” szót az „úri huncutság”, vagy „polgárpukkasztó csecsebecse” elnevezéssel lehetne helyettesíteni. Számos változata létezett, költségaránya a felhasznált drágakövek karátszámától függött. Ezen óra egy középmodell, nem túl drága darab. Talán elmondható, hogy a korszak „Gucci” kategóriáját képviselte.

A Horthy korszak nagyon sokat költött az oktatásra, szinte gomba módra szaporodtak a népi iskolák és egyéb oktatási intézmények. Népi iskolákat szinte mindenki megengedhette magának, de a komolyabb oktatási célokat megtestesítő intézményeket csak a jobb módúak tudták felvállalni. Líceumokat, szakgimnáziumokat főleg az egyház irányította, a vallási nevelés áthatotta a mindennapi oktatás rendjét.

Formaruhába öltözött diákok mély vallási tartalommal átitatta tanulták a kor kiemelkedő oktatási újításait. Az 1927-ben átadott intézmény is tárt kapuval várta az polgári értékrendet elsajátító diákokat. A „Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium” saját épület híján a Váli utcai iskolába kezdte tanítását.

A mai Valder Gyula által tervezett épület 1929-ben nyitotta meg a kapuit, innentől saját komplexumban folytatódott az oktatás. A publikációban szereplő függőóra hölgytulajdonosának lánya, a jelenkori hagyaték örököse is ebben az épületben végezte tanulmányait, csak akkor még József Attila Gimnáziumnak hívták.

A kor érdekessége, hogy az étkezőasztalnál kizárólag a mindenkori nevelőnő ülhetett a méltóságos asszony – édesanya jobbján, viszont a szobalány és a cselédség elszeparált környezetben étkezhetett. Ez azért alakult így, mert a korabeli étkezési szokások fordított arányban taszították egymást. A szegény sorban nevelkedett cselédlány rántott levesen, cukros kenyeren és paprikás-krumplin nevelkedett, amit a méltóságos asszony nem tűrt meg a háztartásban.

Ez igaz volt fordítva is, a zsírszegény, teljes kiőrlésű, mai szóval élve „paleolit” étrenden nevelkedett nagypolgári család táplálkozási szokásait egy szegény sorban élő cseléd nem nézett semmibe. Egy főúri házban kerülték a belsőségeket, a pacal és máj fogalma ismeretlen volt az ilyen puccos konyhákban. Ezért általában egy szomszédos vendéglőben ebédeltek, sokszor a maradékot, közös társaságot alkotva.

Az alkohol fogyasztása tiltott volt a cselédség körében, hisz rengeteg alkoholistát termelt ki a kor szegénysége, a mai munkaerőhiányhoz hasonlóan alig lehetett megbízható szolgálólányt találni. Ezért a méltóságos asszony általában saját térségéből választott cselédet, mert ott ismert mindenkit.

Sokszor kikérdezte a közös nőegyletben serénykedő barátnőjét egy-egy kiválasztott cselédről, milyen véleménnyel van róla, de ezen kortörténeti képeket „Kosztolányi Dezső : Édes Anna” című regényeiből is megismerhetjük.

A gömbforma testesíti meg magát az óratokot, amely egy szimpla toknyitókés segítségével lepattintható. A gömbsüveg felső része üreges, de alsó szeletét ki kell tölteni egy elmés szerkezettel, hogy a mutatók az alsó gömbsüveg végén helyezkedjenek el.

A felső gömbsüveg lepattintása után felbukkan maga a szerkezet, amely egy „Juvenia” márkájú svájci henger gátszerkezetes óramű. Nem egy drága darab, de mindenképpen érdekesség.

A szerkezet kielégíti a tömegigényeket, számtalan stílusban készült, a korai apácaórák mintájára. Tömegigény ide, vagy oda, száz év eltelte után is működik az óra, pusztán beszáradt a szerkezete.

Az alsó gömbsüveg belső terét ki kell tölteni ahhoz hogy mutatók láthatóak legyenek. Ehhez készítettek egy olyan toldalékot, amely az óra és perckerék meghosszabbításával a mutatókat kiemeli a gömbsüveg végéig.

A középső tokkarika peremére pattan rá a két gömbforma, amely kiegészíti a globális formavilágot.

A középső tokkarika mintázata azonos a két félgömb stílusvilágával. A szerkezetet ez a karika rögzíti, két csavar segítségével.

A toldalékot két csavar rögzíti, a mutatók levétele után ezek kioldása után leemelhető.

A két csavar kioldása után leemelhető a teljes toldalék, számlappal együtt. Leemelés után látható, hogy milyen átalakítás szükséges ahhoz, hogy egy hagyományos szerkezet kitöltse a gömb alkotta belső teret.

A gömbsüveg anyagszerkezete egyszerű „Tombak„, amely bronzhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Formája sajtolással készült, melybe ragasztással rögzítették az ásványüveget.

Az órakerék arányosan meghosszabbított csőtengelye hivatott kiemelni a mutatókat egészen a gömbsüveg síkjáig.

Elfektetve látható, milyen hosszt igényel a mutatók kiemelése ahhoz, hogy elérjen az ásványüvegig.

Két csavar kioldása után kiemelhető a szerkezet középső tokkarikájából, amely fixen tartja az óraművet.

A tokkarika mintázata megegyezik a hozzá csatlakozó félgömbök formavilágával.

A szerkezet billegő nélkül. A „Juvenia” márkájú cilinder gátszerkezettel szerelt óraművet 1918-ban, Svájcban gyártották, viszonylag nagy mennyiségben. A kor átlagos kategóriájú óráit ilyen szerkezetekkel látták el.

Pontossága 15-20 másodperc naponta, amely egy ilyen másodpercmutató nélküli óraművön alig észrevehető. Járástartaléka 30 óra, ami annyit jelent, hogy minden nap szorgalmasan fel kell húzni.

A komplett kerékrendszer három híd alatt helyezkedik el, amely lebontás közben megfigyelhető. A motorkerék levétele után látható, hogy a kenőanyag mézhez hasonló ragaccsá válva megfog minden alkatrészt.

A központi csapágyhídra került fel az összes felirat és információ.

A toldalék magán hordozza a számlapot is, amely kissé viseletes, de száz éves korához képest még élvezhető.

A háromrészes tok peremesen összepattintható, az akasztó pedig szegecseléssel került rögzítésre.

A szerkezet alsó gömb süvegének kialakítása magán hordozza azt a több száz éves vallási tradíciót, amely egy házi oltár szertartásrendjében funkciót adhat a félgömbnek.

Lepattintva akár tömjén füstölésére is alkalmas, ahogy az egykori apácaórák viseleténél kialakult évszázadok alatt. Mivel anyaga tűzi aranyozott bírja a hőt, így nincs akadálya egy vallási szertartásban való használatában. Bár ezek a modernebb, 1920-as években készült darabok belsejét inkább ámbrával kezelték, amely a kor szokása szerint igen intenzív illattal lengték be viselőjét.

Az ámbra viaszszerű kivitele alkalmas volt arra, hogy gyurmaszerűen felragasszák a gömbsüveg belső oldalára, nem zavarva vele a szerkezet működését. Ezek a nyers kozmetikumok nagyon népszerűek voltak a maguk korába, mindenféle márka-ideáll feltüntetése nélkül. Diszkrét használatuk a nagypolgári szokásrendek egyik alappilléreként szolgált.

Nem volt illendő olyan kihívó illatfelhőt kreálni, amely még a szomszéd utcában is éreztette hatását. A pézsma és az ámbra összetéveszthetetlen illatvilágát napjainkban már szintetikumokkal helyettesítik, mert természetes eredetű felhasználása állatvédelmi okom miatt tiltólistára került.

A gátkerék hídja kőben fut, egyetlen csavar rögzíti a helyén.

A hagyományos 15 fogú gátkerék fogai nem kopottak, pedig sokat használták. Tisztítás után mehet vissza a helyére.

A henger felülete nincs elkopva, tengelye is ép, így jó eséllyel járhat még akár több évtizedig.

A képen látható, hogy az órakerék meghosszabbított tengelye kiemeli a mutató síkját, a gömbsüveg pereméig.

A toldalék két csavar segítségével rögzíthető a csapágylemez felső felületén.

A mutatók felhelyezése után újra járóképes az óraszerkezet, szinte meghazudtolva saját korát. A mutatók ereditek, kékített acélból készültek.

Az alsó gömbszelet már a helyén van, mutatja a pontos időt. Némi járatás és szabályzás után visszazárható a felső gömbszelet is. A beavatkozás után átlagos pontossága 20 másodpercre szelídült, járástartaléka pedig 30 óra körül alakul.

Az óra szépen és viszonylag pontosan jár, így a záró gömbsüveg egy határozott mozdulattal visszapattintható a helyére.

A rendhagyó hagyaték javítása elkészült, száz év távlatából felfedte egy Horthy korszakban élt jómódú fiatal hölgy napi szokásrendjét. Tulajdonosa lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá, így javítás után az órát és emléktárgyait visszaadtam 1985-ben elhunyt Békássy Zsófia méltóságos asszony lányának.

Találkozásunkkor a használati tárgyak jelenkori hölgytulajdonosa elmondta, hogy egykoron, az Osztrák-Magyar Monarchiában élt, legendás „Méltóságos úr” nagyapja nyomdokait családon belül senki sem tudta követni az igazságszolgáltatásban.

Édesanyja viszont nyelvtudásának köszönhetően komoly sikereket ért el a külkereskedelemben, onnan is ment nyugdíjba. Ezek árnyékában elmondható, hogy a nyelvtudás majd száz évvel ezelőtt ugyan olyan nagy jelentőséggel bírt, mint napjainkban. Minden elismerésem az övé, nagy öröm volt számomra a vele való találkozás.

A sors fintora, hogy a modern kori, méregdrága „Gucci” divatórát és a mesterségek ünnepén megvásárolt tűzzománc fülbevalót lányom ugyan olyan nagy becsben tartja, mit száz évvel ezelőtt élt hölgytársa.

Pedig a Horthy korszakban nevelkedett nagypolgári csemete ezen csecsebecséket a család szolgálatában álló német, később francia nevelőnőitől kapta.

Érdekessége még, hogy az örökség jelenlegi hölgytulajdonosa ugyan abban a patinás újbudai Szent Imre Ciszterci gimnáziumba töltötte diákéveit, csak jó pár évtized eltéréssel.

Az 2017-ben nyomtatott könyv 18 éves leányom egyik kedvenc olvasmánya, amelyben írója megköszöni az élet örömét szüleinek, akik megtanították neki elkapni az álmokat, de filozófiai mondandója mit sem változott száz év alatt.

Bár a könyvet leányom osztálytársától kapta, a tűzzománc fülbevalót pedig barátnőivel vásárolta, de legalább olyan kedves számára, mintha saját „Fraulein” nevelőnőjétől kapta volna 1919-ben.

A száz évvel ezelőtt viselt használati tárgyak visszakerültek eredeti örököséhez, immáron járóképes függőórával kiegészítve. Köszönettel tartozom Békássy Zsófia lányának, hogy saját történetét elmesélte nekem, én pedig szokásom szerint nagyon örülök, hogy ezeket megoszthattam mindenkivel.

Bízom benne, hogy még hosszú ideig fogja nyakában viselni a különleges függőórát, méltóságban, egészségben.

Maradok tisztelettel:Kőnig Levente www.watchmaker.hu