Omega zsebóra-beépítés komplett javítása

Omega zsebóra-beépítés komplett javítása

Omega zsebóra-beépítés komplett javítása

Háromrészes óratok

A javítás tárgya egy 1920-as években készült Omega óraszerkezet, mely arany zsebóratokja a világháború utáni válság idején beolvasztásra került. Új ruhája egy mai modern, 316L acélból készített lengőfüles karóratok. Sajnos, a megmunkálás során a tokfül aszimmetrikusra sikerült, de némi tokmunkával javítható.

Omega 1936 Olimpia

Az Omega óramárka ellentmondásos sportesemények hivatalos időmérőjeként is bevonult a történelembe. Ilyen helyszín volt az 1936 berlini olimpia. Adolf Hitler és a nemzetiszocialisták 1933-as hatalomra jutása miatt elterjedt a hír, hogy Németországot megfosztják az olimpiai játékok rendezési jogától. A júniusi bécsi ülésen a Német kormány képviselője kijelentette, hogy tiszteletben tartják az olimpiai szabályzatot és a Német származású üldözöttek részére is lehetővé teszik a játékokon való részvételt. 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött az olimpiai bajnoki címekért. Ezen az olimpián érkezett meg először az olimpiai láng és égett fáklya a versenyek végéig. Az ősi Olümpia romjai között a nap tüzével gyújtott fáklyát 3000 atléta futva, egymást váltva vitte a berlini játékok megnyitójára. 21 sportág 129 versenyszáma szerepelt a műsoron.

Berlin 1945

Az olimpia után 9 évvel, a második világháború végére Berlin és számos európai nagyváros tulajdonképpen megsemmisült. A fizetőeszközök elvesztették értéküket, az egyetlen nem hivatalos érték az arany maradt. Számos aranytárgy (nyakkendőtű, óratok, gyűrű) sorsa pecsételődött meg, került beolvasztásra. A nemesfém eladása szép haszonnal kecsegtetett, van olyan legenda ami arról szól, mikor minden fizetőeszköz csődöt mondott, az arany maradt egyedüli fedezetnek. Az arany zsebóra tokját beolvasztották és vékony lemezzé hengerelve, feltekerve vitték magukkal bevásárláshoz. Akár a hentes is elfogadva ollóval levágott magának egy darab aranyat és a vásárlás fizetve lett.

Omega konverzió

Az óra új tokja háromrészes 316L acélból készült. Szemmel láthatóan aszimmetrikusra sikerül, majd feladták a harcot vele kapcsolatban és félretették. Pedig az elcsámpázott óratok javítható, ráadásul értéke sem csekély. Mai modern trend alapján már karóraként folytatja újkori életét. Az óraszerkezet felhúzótengelye hiányzik, annak pótlása feladatom egyik része.

Panorámahátlap

Az órát megfordítva üveghátlapon keresztül láthatóvá válik a szerkezet. Maga a zsebóraszerkezet egy magas minőségű óramű, 17 köves arany satonokba foglalt csapágyazás, csigamenetes finom szabályozás, illetve savval göbösítés után aranyozott matt csapágylemezek.

A felhúzótengely alapanyaga

A felhúzótengely készítéséhez minősített acélt használok. Szívós, edzhető, ideális alapanyag a tengely készítéséhez.

Tengelykészítés

A tengely készítése a legvastagabb átmérő elkészítésével kezdődik. Sajnos mintadarab nem áll rendelkezésemre.

A végcsap elkészítése

Az első lépés a tengely végcsapjának elkészítése. Említettem, hogy mintadarab nem áll rendelkezésre, ezért a többszöri méretellenőrzés nélkülözhetetlen.

Az elkészült végcsap

A végcsap elkészült és méretpontos.

Felhúzókerék tengelyméretének kialakítása

A végcsap elkészítése után a felhúzókerék tengelyvállának kialakítása következik.

Felhúzókerék a félkész tengelyen

A felhúzókerékhez igazított tengely. A kerék könnyen elforog rajta.

Koronakerék illesztése

A koronakerék négyszögét órás eszterga tokmányába fogva, annak osztófeje segítségével készítettem el.

Menetvágás

A tengely végére 1,4 mm -es menetet vágok,lassú fordulatszámon, vágóspray alkalmazása mellett.

Menetvágás után

Az elkészült menet.

A felhúzókorona

Az elkészült menetre könnyen feltekerhető a felhúzókorona.

Az óra szabályozása

Tokba szerelés előtt az órát beszabályozom „Horometer” digitális műszer segítségével.

Az eredmény

Az óra járásképe csapnivaló, a billegőkerék lengésszöge csak 171 fok, a pontosság pedig napi öt perc sietés. Precíziós óráról révén szó, beavatkozást igényel. A hajszálrugó vélhetőleg beleér a billegő küllőjébe, ez okozhatja a problémát.

Hajszálrugó egyengetés és beszabályozás

Egy kis hajszálrugó igazítás és szabályozás után a járáskép kielégítő.

A számlap javítása

A számlap lepattogzott széleit hideg zománcolással javítom ki, mely a gyárival azonos felületet képez. A számlapot alulról melegítve a kitisztított sérülésre helyezett email megolvad és kitölti a hiányzó részt. Megdermedés után a felület csiszolható, de akár festhető is.

Koronacső átalakítása

Az órához kapott koronacső mérete nem megfelelő, de némi átalakítás után tökéletessé válik.

Furat igazítása

A furatot méretre igazítom, hogy a tengely átférjen rajta.

Méretre igazítás után

Méretre igazítás után a korona legvastagabb átmérője is átfér a furaton.

Tengelyfurat méretre igazítása

A felhúzótengely furata nem középen van, de egy mikromotorba fogott marószár segítségével kiegyenlítem a hibát.

Az aszimmetrikus tokfül

A tokfül nyílása nem középen van, mely szemmel is látható, de egy profilreszelő segítségével középre illesztem.

Finommegmunkálás

A reszelő durva nyomait köszörűkorong segítségével finomítom.

Polírozás

A végső finomítás után az elkészült belső felületet fényesre polírozom.

A végeredmény

A középre illesztett felhúzókorona és a szimmetrikusra munkált tokfül.

Az összeszerelt óra

Minden középre került.

A felhúzókorona

Az illesztett felhúzókorona.

A középre illesztett felhúzókorona

A felhúzókorona felől.

Panorámahátlap

Az üveghátlap mögött látható a szerkezet.

A kész óra

Az elkészült óra felszerelt lengőfülekkel. Mivel a felhúzótengely a 12-nél jön ki a szerkezetből, csak így oldható meg a beépítés, de a végeredmény pazar látványt nyújt. Majd száz év után a zsebóraszerkezet karóraként folytatja életét. Örömömre szolgált, hogy az Omega zsebóra-beépítés végszereléséét megoszthattam mindenkivel.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük