Sopronbánfalvi Karmelita kolostor toronyórája

Sokszor eszembe jut, vajon mi történt a korabeli toronyórákkal, amelyek a középkor elejétől meghatározták a templomok és kolostorok mindennapjait. Ezen nagyméretű időmérő szerkezetek részét képezték a városrész életének, akár több emberöltőn keresztül.

Legendák, mítoszok és színdarabok állandó szereplői közé tartoznak a katedrálisok illetve templomok toronyórái. Ezen nagyméretű időmérők a pontos idő mellet az eltelt órákat is jelezték, legtöbbször harangütés segítségével. Ezek a monumentális óraszerkezetek évszázadokon keresztül működtek, meghatározva, ebben az esetben Sopronbánfalva történelmét.

Toronyba épített óraszerkezetek akkora hatást gyakoroltak a művészetre, hogy néhány stílus hangulat elemként bevitte a polgári lakásokba, otthonokba. Képen is látható, Biedemeier stílusban készült képóra ezt a dicső korszakot jeleníti meg. Fémlemezre festett ideálkép templom tornya működő óraszerkezetet hordoz magában, melynek nyolc napos szerkezete valós időben üti el a kegyetlenül rohanó időt.

Ezek a korabeli toronyóra szerkezetek mára főleg az enyészet részét képezik. Szinte nyom nélkül eltűntek, vagy elpusztultak a háborúk tűz viharaiban. Nagyon ritkán látni restaurált és működő toronyórákat, főleg eredeti környezetükben. Modern megoldásként leginkább rádió-vezérelt, gondozásmentes óraművek kerülnek a tornyokba, amelyek egy elmés áramkör segítségével még a harangütések ütemeit is vezérli.

Sokat nyaralunk Sopronban, szeretjük a város klímáját és auráját. Csodájára járunk a korabeli műemlékeknek, melyek közül egyik kedvencem a Sopronbánfalván található Pálos, később Karmelita kolostor. Mediterrán jellegű lépcső-feljáróján elhelyezett szobrok és szimbólumok egyedi módon ábrázolják a születés, illetve elmúlás örök mítoszát, sajátos kálvária hangulattal kiegészítve.

Felkaptatva a lépcsőkön elénk tárul a katedrális homlokzata, ahol egyből szembetűnik, hogy az óraszerkezet helye befalazásra került. Ennek oka abban nyilvánult meg, hogy 1786-ban II. József sok más egyházi szervezettel együtt rendeletben feloszlatta a Pálos rendet is, melynek nyomán elindult a kolostor kiárusítása. Az akkor még működő óraszerkezetet Zoller Ferenc órásmester szerelte át a Szent Mihály templom tornyába. Sajnos Sopron városa nem sokáig lelte örömét az adoptált óraszerkezetben, hisz az 1848-as szabadságharc idején megsérült.

Reformkort követően, 1892-ben a pusztulásnak indult kolostort Zalka János győri püspök vásárolta meg. Ekkorra az összes kegytárgy, illetve vallási ereklye visszakerült a katedrális főhajójába. Főleg adományokból, illetve a hívek jóvoltából megkezdődött a lepusztult oltár és a szentély rendbehozatala. Az 1848-ban találatot szenvedett óraszerkezet is visszakerült a katedrálisba, de oly mértékben megsérült, hogy már az adott korban sem akadt mesterember, aki megjavította volna.

Sajnos a rendbehozatal komoly akadályba ütközött, hisz kitört az első világháború. A katedrális először tiszti kaszárnyaként, később pedig hadikórházként üzemelt, mellőzve minden vallási szerepkört. A pusztulásnak indult épületet többször is kifosztották, értékeit eltiporták. Az 1950-es években idős otthonként funkcionált, amely végleg elszakította egyházi szerepkörétől. Csodavárás, illetve a vallási áhítat végleg leáldozott a nagy múltú épület falai közül. Néhány kimentett értéken kívül mindent elraboltak az adott korszakban, a nagyreményű toronyóra-szerkezetet is ekkor látták utoljára.

Mivel a remény hal meg utoljára és a csodavárás is pusztán szemlélet kérdése, történhetnek olyan események, amelyek nem illenek bele a történelmi utalásokba. Ennyi viszontagság, tragédia, illetve fosztogatás után arra gondolna az ember, hogy az eredeti toronyóra szerkezet már beolvasztásra került. Elég ha csak az elmúlt évtizedek színesfém-éhségét vesszük alapul, amikor mindent eladtak, amely némi értéket képviselt. Mintha az 500 éves katedrális gúnyt űzne saját hátrányos történetéből, egyszer csak a sarokban felbukkan az 1892-ben eltűntnek hitt toronyóra szerkezet.

Sopronbánfalvi Karmelita katedrális jelenleg szállásadó épületként funkcionál, ennek okán korlátoltan látogatható. Viszont a főbejárat időnként megnyílik a turisták, látogatók, illetve a magamfajta műkedvelő órások előtt. Ekkor pillantottam meg először a sarokban mumifikálódó, majd 300 éves óraszerkezetet. Több mint 150 kilós, számlapjára állított óraszerkezet megcsillant a reggeli napsütésben, felkínálva magát fotózásra.

Először azt hittem, hogy csak egy korabeli tetőelem, vagy az orgona egyik része került letámasztásra a fal mellé. Pusztán tüzetes vizsgálat, illetve a számlap szerviz-ablakának elmozdítása után derült ki, hogy ez a korabeli, 1800-as évek végén elveszettnek hitt toronyóra torzója.

Betartva a biztonsági, illetve látogatói rendszabályokat óvatosan, szinte lábujjhegyen megragadtam a számlap tetejét, hogy elmozdítsam a helyéről. Csendben, kerülve a károkozást nagy kíváncsisággal fotóztam le a toronyóra hátoldalát. Látható, hogy az óraszerkezet már nincs a konzolon, de a negyedes-kerék, illetve a mutatószerkezet még mindig fellelhető eredeti helyén.

Óvatosan, az érintőkörén könnyen elforduló óraszerkezetet fotózásra pozícióba állítottam, hogy megtekinthessem annak eredeti felépítését. Nagyméretű toronyóra szerkezeten láthatóak az 1948-as szabadságharc idején szerzett sérülések, amelyek megpecsételték a toronyóra sorsát.

Miközben nem hittem a szememnek, némán leparkolt a bejárat előtt egy elektromos meghajtású gépjármű, melynek tulajdonosa halkan mögém osonva csak annyit mondott.

-Aki kíváncsi, hamar megöregszik, ezért kérem távozzon!

Kissé szégyenkezve, de hatalmas áhítattal távoztam, hisz olyan, számomra nagy jelentőségű óraszerkezettel hozott össze a sors, amely 1892-ben eltűnt a történelem útvesztőiben.

Kissé megilletődve sétáltam le a barokk stílusban épült lépcsősoron, egyenként elnézést kérve a szentektől, amiért ilyen kíváncsi természetű vagyok. Alkalmi kísérőm is érdeklődve figyelte, valóban távozom-e a katedrálisból, miközben unottan rágyújtott. Mások sörözni, borozni, vagy lángosozni járnak a környékre, talán én vagyok az egyetlen, aki vonzalmat érez az ilyen érdekesnek látszó, történelmi relikviák iránt. Örömömre szolgált, hogy soproni kirándulásunk egyik számomra fontos emlékét megoszthattam minden kedves olvasómmal.

Maradok tisztelettel: Kőnig Levente www.watchmaker.hu