Rendkívül beszédes kordokumentum került órásműhelyem birtokába. Magánkisipari Órajavítási Iránydíjak elnevezésű kiadvány segítségével megérthető az adott időszak javítási kultúrája. Egy hagyaték katalogizálása közben előkerült dokumentáció megérdemel némi magyarázatot az 1960-as évek díjszabási szokásairól.
Eredeti dokumentum korabeli dobozban
Műkedvelő órásként kiemelt figyelemmel kísérem a szakma múltbéli tevékenységét. Különös tekintettel vagyok annak üzletvezetési gyakorlataira, illetve javítási dokumentumaira. Sok ilyen, illetve ehhez hasonló dokumentum mellet ez a kiadvány felfedi az órajavítás irányárait, 1964-ből.
Magánkisipari javítási iránydíjak
Sajnos ezek java mára megsemmisült, vagy magántulajdon részét képezi. Ennek okán hatalmas meglepetés számomra, ha előkerül egy-egy ilyen példány, ráadásul autentikus körülmények között. Korabeli LEGO elődjének számító CONSTRUCTION 110 elnevezésű építőjáték Keletnémet gyártmányú, melynek doboza valódi kincseket rejt. Keményített, A4-es méretű műszaki papírra gépelt kiadvány hét oldalas, ezen felül kiválóan olvasható. Nézzük meg és lapozzunk vissza az időben több mint hatvan évet.
Órajavítás iránydíjai 1964-ből
Maga a dokumentum kissé viharvert, láthatólag nem vigyáztak rá. Enyhe füstszaga elárulja, hogy fél évszázaddal ezelőtt még nem létezett olyan törvény, amely tiltotta volna a dohányzást zárt térben. Bolt látható pontján kihelyezett dokumentum majd másfél évtizeden keresztül elérhető volt mindenki számára, egészen visszavonásig.
Órajavítási iránydíjak első lapja
Korai Kádár-korszak keményvonalas gazdaság politikája az 1960-as évek közepén kezdett felpuhulni. Az addig vasmarokkal irányított állami monopóliumok átjárhatóvá váltak a magánszektor számára is. Megjelentek a legelső cipész, optikus, illetve órásboltok, amelyek kiskereskedelmi jogot kaptak a regnáló állam hatalomtól. Számuk 1964-ben Pest megyei szinten meghaladta a hatszázat, amely szükségessé tette a javítási árak állami szabályozását.
Mai modern definícióval Általános Üzleti Feltételeknek (Terms and Conditions) ismert szabályzat több mint hatvan évvel ezelőtt lépett hatályba. Vasvári Lajos Órás tulajdonát képző ár lista meghatározta a korabeli díjszabásokat, azok garanciális feltételeivel együtt. Pest Megyei Tanács VB Ipari Osztálya által kiadott nyomtatvány minden tevékenységében érintett üzletben elhelyezésre került. Bemutatásra került, kötegelő spárga segítségével kifüggesztett kordokumentum jól szemlélteti mindezt.
Gyakorló órás saját műhelyében
Rohamléptekben fejlődő tömegközlekedés, illetve a termelő szektor robbanásszerű térnyerése okán szükség volt a munkahelyre jutás, illetve a munkarend szigorú betartására. Ehhez viszont megbízható óraművekre volt szükség, amelyek időben ébresztenek, illetve mutatják a pontos időt. Az állami szektor monopóliuma már nem bírt lépést tartani az igényekkel, ezért döntöttek a magánszektor bevonása mellett. Eleinte szigorú feltételeket szabtak az iparengedély kiadásával kapcsolatban. Példának okáért makulátlan előélethez, illetve erkölcsi bizonyítványhoz kötötték a szerződéseket. Politikai szempontok is nagyban befolyásolták a döntést, így aki részt vállalt az 1956-os eseményekben, vagy emigrált rokonai éltek a tengerentúlon, szintén nem kaphatott jogosultságot.
Amikor a magánszektor befolyása megnőtt, annak felelőségét is áthárították a kisiparosokra. 1960-as évek végétől létrejött az Országos Iparkamara, melynek elnöke már nem a politikusok köréből, hanem a szakma berkeiből került kiválasztásra. Számos ismert hazai szakember töltötte be ezt a fontos pozíciót az 1970-es évektől, köztük Havadtői József, Aranykoszorús Órásmester, illetve Tiszeker Ottó Órásmester. Korabeli pályatársaim nagyban hozzájárultak a szakma sikereihez, illetve a magánszektor pozitív megítéléséhez a Kádári éra idején. Akkor lapozzuk fel a hét oldalas dokumentum hasábjait, és járjunk csodájára a korabeli javítási áraknak.
Törés nélküli javítások árjegyzéke, 1964-ből
Törés nélküli javítások harmadik oldala felfedi a korabeli férfi, illetve női kar és zsebórák javítási árait. Meglepően széles listán felfedezhető számos, máig jól ismert márkanév is, amelyek korunk prémium kategóriáját testesítik meg.
Órajavítás iránydíjai 4. oldala
Korabeli dokumentum negyedik oldala a konyhai, irodai, illetve ébresztőórák javításának díjszabásait jelenítik meg. Ezek olyan munkák, amelyek a mindennapi élet, illetve a munkába járás nélkülözhetetlen időmérőit képviselik. Ebben az időben minden elvégzendő munka szakemberért kiáltott, amelyhez nagy kézügyesség, illetve türelem párosult.
Órajavítás iránydíjai 5. oldala
Dokumentum ötödik oldala az órajavításhoz szükséges kötő, illetve rögzítő elemek pótlását jeleníti meg, szintén forintban. Ehhez komoly logisztika, illetve szervezett beszállítói háttérre volt szükség, amely komoly kihívás elé állította a kisiparost. Ekkor vette kezdetét az alkatrészek tervszerű felhalmozása, illetve a használt szerkezetek szétbontásából származó alkatrészek tárolása. Ennek okán tapasztalható, hogy számos korabeli kisiparos által üzemeltetett bolthely máig komoly raktárkészlettel rendelkezik.
Órajavítás iránydíjai 6. oldala
Dokumentum hatodik oldala már komoly szakmai háttérrel rendelkező kisiparosok díjszabásait határozza meg. Ilyenek a sablonok, alkatrészek készítése, vagy például a tengelyek pótlása, amely fejlett gépipari infrastruktúrát igényelt. Ezen munkák leszűkültek azon szakemberekre, akik órás-eszterga, illetve marógéppel rendelkeztek és használni is tudták azt.
Órajavítás iránydíjai 7. oldala
Dokumentum hetedik, egyben utolsó oldala a nagyobb munkákat, illetve perifériák pótlását összegzi. Sok esetben ehhez is kiterjedt szerszám és raktárkészletre volt szükség, amelyet a kor legnagyobb óraalkatrész kereskedelmi vállalata biztosította a kisipar számára. Az Órások Szövetkezetének eredeti székhelye a Csengery utcában várta az órásokat. Ezek még az elektromos, illetve kvarcórák világa előtt történt, analóg környezetben. Maga a dokumentum nagyjából hat évig volt érvényben, egészen visszavonásáig.
Kvarc karórák javítása, információs segédlet
Az 1980-as évek közepétől megjelentek az elektromos, majd kvarcórák, amelyre külön iparág épült. Alapvetően új technológiához átfogó szerviz segédletre volt szükség, amely visszaültette az órások nagy részét az iskolapadba. Természetesen ez már egy másik, későbbi történet, amely az 1980-as években új iránydíjak kiadását szorgalmazta. Remélem érdekes időutazásra invitáltam minden kedves olvasómat ezzel a számomra érdekes témával kapcsolatban.