Glashütte Q1 Chronometer felújítása

Glashütte Q1 Chronometer felújítása Maga nemében különleges, kortörténeti ritkaság került órásműhelyembe felújításra, amelynek a neve is hihetetlen. Glashütte Chronometer Q1 (Cal:70,3). Ritka akár a sárga holló, ráadásul a korabeli NDK óraiparának egyik pedigréjeként megosztotta a közvéleményt. Komplett nagyjavításra érkezett, így alkalmam nyílik eme ritka időmérő komplett bemutatására. Akkor lássunk neki. …

Az „Öreg” Century márkájú karórájának felújítása

Az „Öreg” Century márkájú karórájának felújítása Hazánkban dicső múltja és talán reményteljes jövője van a labdarúgásnak, hisz alig létezik olyan közösség Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy ember, aki szurkolónak vallja magát. Természetesen a dicső múlt mindig érdekesebb a jelenkor futballjánál, ez lehet az oka annak, hogy minap komoly érdeklődést …

Celluloid lap vágó alternatív használata

Celluloid lap vágó alternatív használata Sosem gondoltam volna, de egyszer csak ez az idő is eljött. Szükségem lett volna egy speciális 417-es méretű „savonette” üvegre, de a kialakult pandémia okán nem tudtam beszerezni. Amúgy sem egy szokványos méret, de most szinte képtelenség hozzájutni. Talán ilyenkor lehet megérteni a legjobban, milyen …

Egy hazai vonatkoztatású órásszerszám bemutatása

Egy hazai vonatkoztatású órásszerszám bemutatása Rendkívül érdekes jelenséget produkál a képen látható Doxa (Cal:103) kaliberű karóra. Tökéletes pontossággal ketyegve egyszer csak megáll és nem jár tovább. Nézzünk bele mi okozhatja ezt a bosszantó, rejtett hibát. Az ETA gyökerekre hajazó Cal:103 szerkezet egy kiforrt óramű, amely egyik legismertebb szerepét a korabeli …

Korabeli hintás felhúzószerkezet bemutatása

Korabeli hintás felhúzószerkezet bemutatása Manapság elég felhúzni az órát, majd kihúzni koronáját, és máris beállítható a pontos idő. Persze ez egy 1800-as évek végén készült ezüst apácaóránál még nem volt ilyen egyszerű, hisz ezen két alapfunkció még nem működött szinkronban. Lássuk, hogy működött a mutatók igazítása a gyakorlatban egy 110 …

Oris automata karóra negyedes kerekének beállítása

Oris automata karóra negyedes kerekének beállítása Akár frissen karbantartott órák esetén is előfordulhat az a tipikus probléma, amikor a mutatóigazítás érzete szorosnak bizonyul. Bár problémát nem okoz, de felesegessen terheli a felhúzószerkezetet, ráadásul ritkán az is előfordul, hogy ennek hatására lelazul a felhúzókorona tengelyéről. Komoly problémának tűnhet, pedig csak a …

IWC (Cal 852) automatikus felhúzószerkezet bemutatása

IWC (Cal 852) automatikus felhúzószerkezet bemutatása Nemrég egy roppant elegáns, viszont meglehetősen hiányos International Watch & Co márkájú aranyóra járt órásműhelyemben javításon. Az IWC 852-es kaliberszámú szerkezet középmásodperc tengelyét valaki a múltban eltörte, ráadásul még a csonkot sem helyezte vissza, hogy mintául szolgáljon. Talán nem is baj, hisz ezáltal bemutattatom …

Zafírüveg keménységének vizsgálata

Zafírüveg keménységének vizsgálata Használt karóra vásárlása előtt mindig felmerül a kérdés, hogy a benne elhelyezett üveg zafírból készült-e. Hosszú használat során történhetett bármi az eredeti üveggel, esetleg kicserélték, amely indokolttá teszi annak vizsgálatát, függetlenül arról, hogy „Sapphire Crystal” néven fel van tüntette a hátlapon, vagy sem. Minőségi, csereszabatos ásványüveget könnyedén …

Zenith típusú negatív felhúzószerkezet bemutatása

Zenith típusú negatív felhúzószerkezet bemutatása Európai óragyárak közül elsőként a Zenith manufaktúra tartotta fontosnak, hogy olyan felhúzószerkezetet fejlesszen ki, amelyben felhasználója önhibájából nem tud kárt okozni. Kissé traumatikusnak hangzik a gondolat, de a mai napig ellentmondásosnak tűnő negatív felhúzószerkezet kifejlesztését ezen konkrét cél vezérelte. Lássuk, hogy ez a briliáns megoldás …